FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Első Kristályos – előzmények
2012. 09. 29. • B. Sz.KristályVerseny
Olvasási idő: 2 perc

Ma rendezték meg Robiék a Regruta Gyermek Ügyességi Lovasversenyt benn a Laktanyában. Persze ennek is volt előzménye.
Amikor megtudtam, hogy lesz verseny, rögtön tudtam, hogy Kristállyal is fogok indulni. A kezdő (lépés-ügetés) ügyességiben. A vágtásban meg Gazsival. Előtte, csütörtökön bementem a Szilvihez, hogy mi lenne, ha megyek Gazsival is, mondta, hogy kicsit későn szólok, de tőle mindegy. Meg mi lenne, ha beviszem Kristet szombaton, hogy ne reggel hétkor keljen belovagolnom, hanem délután. Ezt már nem helyeselte annyira Végül azt is megbeszéltük, hogy ma 5-kor találkozunk és gyakorlok Gazsin.
Ma háromkor már lovat pucoltam, háromnegyed négykor még nem végeztem, de már indulni kellett volna. Végül felnyergeltem és elindultam. Előrelátóan vittem magammal pálcát, ami jól is jött a szokásos helyen. Bár a sok kő és a fájós pata miatt lassan haladtunk, de végül beértünk. Brigi Gazsin gyakorolt, Fanni pedig Nifti-Fiftin (Vandát elvitték, ő az új ló).  Robiék is pont akkor edzettek, én egy darabig a pályán kívül álltam és beszélgettem Kristályról (sokan azt mondják, nem is látszik rajta a 19 év – hát nem is). Végül bementem a bal oldali pályára, hiszen oda voltak felállítva az akadályok. Párszor végigmentem Kristállyal az akadályokon. Először még csak lépésbe vette, de aztán a legtöbb már ment ügetéssel is. Végül szóltam apunak, hogy jöjjön be, hozza a takarmányt. Még Nóri felült rá kipróbálni, be is lovagolt vele, majd lenyergeltem. Bevittem a Dzseni helyére, ahol a szüretin is volt. Megetettük, a felszerelést betettük a kocsiba és jöttünk haza. Gazsira fel sem ültem.