Van ennél gázabb? Nos, inkább kezdjük az elején.
Vasárnap 2-kor fogtam magam, megkerestem a lovaglógatyámat, de mivel az épp a mosóban volt, így egyszerűen csak a farmerra ráhúztam a chapset. Gyorsan felnyergetltem Kristet, lefutóztam, ami jól is jött neki, mert eléggé teli volt. Felszáltam rá és elindultam. Mivel szombaton láttam két lovast lovagolni, úgy döntöttem, az ő patanyomaikat követem. Nos. Eljutottam egészen a múltkori helyig (lásd: itt), ahol is megszűntek a patanyomok. Most megtaláltam a folytatást, kis csapásokon keresztül mentek, dombnak fel, majd le, utakon keresztül. Végül meguntam, hogy hol megtalálom a nyomaikat, hol nem, az egyik földesúton abba hagytam a követést. Ez volt négykor. Igen ám, de az az út meg még messzebb vitt, nemhogy haza, és annyit fordultam már jobbra-balra, hogy teljesen elveszítettem az érzékelésemet. Így elővettem a telefonomba épített GPS-t, és hát rájöttem, hogy kb. a tanyavilág másik sarkán vagyok. Kicsit bepánikoltam, mert a térkép csak azt érzékeli rendesen, ha az úton vagy, és én meg nem éppen úton voltam, így csak mentem, előre. Szerencsére a helyemet jelző pont is jó irányba mozgott, vagyis jófelé mentem. Végül majdnem sötétben megtaláltam a kövesúthoz vezető földesutat, amit be tudtam azonosítani, hogy hol van. Anyu oda jött elém és az utolsó szakaszon hátulról világított, nehogy elüssenek az autósok. Arról nem is kell beszélnem, hogy fájt minden procikám, szétfagytam (csupán pulcsi volt, meg mellény, ugyanis nem 3 órásnak terveztem a kirándulást, hanem max kettőnek), Krist csurom víz volt, annak ellenére, hogy szinte végig léptük az egészet (najó a végén azért ügettem, hogy siessek).
Így hát lenyergeltem, ráaraktam a drágára a takarót, majd még egy kicsit léptettem, majd rajta a takaróval, bevezettem a karámba.