EquestrianBlog
Érdekes lovaglás
2011. július 30., szombat
Olvasási idő: 4 perc

Ma egész érdekes lovaglásom volt. Úgy kezdődött, hogy láttam face-n hogy a lányok (pontosabban N. és É.) találkoznak a Sóstón. És akkor írtam nekik, hogy miért ne mehetnék-e én is. Csak én úgy gondoltam, hogy én lóval, míg ők bicajjal. Úgy beszéltem meg É.-vel, hogy majd csönget, ha kiindulnak, amit kb. 2 és fél 3 közöttre saccolt. Mindegy is, én egykor elrendeztem magam, majd kimentem, Kristet leápoltam, felnyergeltem, aztán mivel úgy gondoltam, hogy úgyis legelni fog, míg dumálunk, ezért végül ráraktam a kantárra a kötőféket, a vezetőszárat pedig a nyakára csomóztam (nyugi, nem fojtottam meg.). Kimentünk, gondoltam tudtam, hogy le kell futózni, ezért lefuttattam. Sokat vágtázott, jó is volt. Ez volt háromnegyed kettőig.

Bementem az udvarra, benthagytam legelni, mert át kellett húzni a papucsomat cipőre. Zoknihúzásnál szól a papa, hogy a ló elfutott. Rohantam ki (zoknisan, lábujjközes papucsban) Nem is volt olyan messze, de a kantárszárat elszakította. Na, most mi lesz. Mert nem a végén szakította el, hanem a zablánál a visszacsatolós résznél. Jó, kikötöm Kristet egy vékonyabb fához (hálaajóégnek, hogyrajtavoltakötőfék) keresek vékony kötelet – úgymond bányászmadzagot – lemértem akkorát, amekkora a szár volt, elvágtam, felkötöm a zablára: egy kicsit rövid lett, de segáz. Na, felhúzom a cipőt, kobakot, fel a lóra. A vezetőszárat az ölembe vettem és úgy lovagoltam. Tulajdonképpen csak lépésben mentem.
Útvonal: kimegyünk a kapun; balra; kis homokos út; nem követjük a kanyart jobbra, hanem elmegyünk balra, a kerítés mentén, ahol füves út van; az út végén ki a betonra: na itt van az a nagyon éles kanyar, amiről már régebben beszámoltam; itt kacsázni az egyik oldalról a másikra, attól függ, hol tartok a kanyarban; majd ki a jobb oldalra; vasút; jobbra kanyar: földesút; út végén a beton szélén tovább… mentem volna tovább is, csak… na majd az okot később.
A füves úton, a btelep végén láttam a fűben egy sünit. Ahogy mentünk hozzá egyre közelebb, úgy gömbölyödött a tüskés oldalára. Aztán kiértünk a betonra, ott a Krist elkezdett sz*rni, én meg rugdostam, mint állat, mert hát megállt az úton és nem tudni, mikor jön egy őrült motoros vagy autó. Végre átértünk a túlsó (bal) oldalra, a beton szélén mentünk, majd amint jónak láttam, áttértünk a jobb oldalra. Elértük a sínt, Kristály nem akart átmenni rajta. Rugdostam, csettegtem, de csak nem. Aztán jött egy idióta motoros is. Kicsit visszább mentem, leszálltam, átvezettem a sínen (tök normálisan jött mögöttem – és megint hálaajóégnek, hogyrajtavoltakötőfék). Levezettem a földesútra, kicsit civakodtunk a felszállással, de felszálltam. Ki a betonra, egészen a városhatárt jelző tábláig. Ott, vagyis egy picit tovább van egy rét, aminek a közepén van egy madárszobor. Ott szoktak sokszor majálisokat meg összejöveteleket tartani. Nos, mi is egy ilyenbe buktunk bele.
A lányok pedig még mindig nem hívtak, hogy jönnek a sóstóra – és végül nem is hívtak fel. 
Kristályt a majálison levő zenétől egy tapodtat sem lehetett elmozdítani a tábla mellől, annyira érdekelte és furcsállta. Megint leszálltam (meginthálaajóégnek…), kicsit vezettem, erre kiválik egy pali a csoportból, jön felém azt elkezd kérdezgetni Kristről (hányéves, nyugodt-e stb.) Átmentünk a másik oldalra, a rétre, de a beton szélére: pont bele a darázsfészekbe. Egyszer csak azt vettük észre, hogy Krist egyre jobban kapkodja a lábait. Erre a térdemnél kikopott farmerom résén bement egy darázs és megcsípett. A férfi kezébe nyomom a vezetőszárat, hogy vigye arrébb innen, erre meg elkezdi az út közepén vezetni a lovat. Ennyire hülye lenne, hogy az úton vezeti. Erre rászóltam, hogy vigye már le az útról, közben lepöcköltem a darazsat a lábamról (három helyen csípett meg a dög). Odamegyek, Krist fájlalja a lábát. Erre felül a hapsi, hogy ő lovagolni fog. Az amúgyis rövid kantárszáron még rövidít egy csomót és csodálkozik, hogy Krist hátrafelé megy. Elkezdtem neki, hogy Kristnek hosszabb szár kell, erre inkább leszáll. Tőlem aztán. Aztán jöttek kisgyerekek, hogy lovagolni lehet-e. Mondom igen. (közben állatira fáj a lábam) Szóval megint hálaajóégnek, hogy… 5-6 gyereket kétszer is lovagoltattam, aztán engedéllyel felül egy csávó (sosem ült még lovon), őt is meglovagoltattam. Majd jött a következő, róla már lecsatoltam a szárat. És még ügetett is Kristtel. Visszajött, még pár kiscsajt lovagoltattam, azt elkezdett csöpörészni az eső. No még két gyerek, erre elkezd szakadni. Felültem Kristályra és irány haza. Vasút előtt a földes útig ügetés, földes úton lépés és imádkoztam, hogy ne kelljen leszállnom a sín miatt. Szerencsére nem is kellett. Kanyarban megint kacsáztam egy kicsit, a btelep kerítése mellett pedig már nem is fogtam a szárat, úgy léptünk. Ekkorra már el is állt az eső. A szárat pedig csak a kanyarok miatt és a visszahúzás miatt fogtam: nagyon akart sietni. Beértünk, lenyergeltem, megnéztem a lábait: semmi baj. Én pedig egy kis darázscsípéssel gazdagodtam.
Nem emelem ki, csak a nagyon fontos részeket, aki akarja, úgyis elolvassa.