EquestrianBlog
És velünk mi van?
2012. február 3., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Régen írtam blogot, az tény, de hogy a kutyákról még régebben, az már baj. Ezért szeretném most megírni ezt az összefoglalót róluk. 

Tudom, hogy mindig azt mondom/írom, hogy a kutyák jól vannak, köszönik szépen, de ha belemegyünk a részletekbe, van pár apróság jó és rossz értelemben is.
Beni sántít. Úgy két hete felkarcolta jó mélyen a hátsó lábát, egy ideig nem is állt rá, és most, ha eszébe jut, még mindig sántít, holott a seb már rég begyógyult. És az, hogy nem állt rá egy ideig, eléggé legyöngítette a lábát, és amikor ráállt a fájós lábára, a csánkja a földet verte szó szerint. Ma már nagyjából rendesen áll a lábán, bár néha kicsit lejjebb van a csánkja a normálisnál.

Panka megellett a hétvégén. Hát igen, megint átjött a drága szomszéd, vagy akár nevezhetjük a postásnak is. Viccet félretéve, tegnap egész katasztrófásan nézett ki, mikor előjött, ma már egész jól néz ki. A kicsik már nem élnek. Jó lenne ivartalanítani.
Lady pedig vedlik. Ő róla most csak ennyit tudok írni, na meg azt, hogy a sok és vastag szőrének köszönhetően eléggé jól bírja a telet. 
Most, hogy eléggé mínuszok vannak, egyik kutya sincs becsukva éjszakánként, csupán nappal, ha elmegyünk itthonról.
Kristály az utóbbi hétvégéken mindig foglalkoztatva van, ugyanis míg jó idő volt (meg rossz) mindig futószáraztattam. Most azt gyakoroljuk, hogy parancsszóra lépjen meg ügessen. A dolog alakulóban van, szerintem még pár hétvége és – az egyre hosszabodó napoknak köszönhetően – hétköznap, tavaszra elfogadhatóan tudni fogja. Vagyis ezen vagyok. Valamelyik hétvégén lovaglás helyett futószáron ugrattattam Kristályt. Először letettem a rudat, majd a sárga vödörre rátettem két rudat, hogy x legyen belőle és ügetésből azt ogrotta a drága. Ügyes volt, néha küzdöttem vele egy kicsit, mert ki akarta kerülni, de a végére egészen belejött. Legközelebb magasabbat is egy 10 cm-el. És hogy miért csinálom? Mert elhatároztam, hogy tavasszal szeretnék vele ugratni x-eket, és bár nem a legmagasabb akadály, de legalább az ülést gyakorlom. Majd Remivel, ha eljön az ideje és én is alkalmas leszek rá.
Remi olyan, mint egy kis bohóc. Hol szeretni való plüssike, hol meg vadul játszani akaró LÓ. Az utóbbi szerencsére nem velem, hanem az anyjával, amikor kiengedem őket a legelőre. Múlt hétvégén leápoltam: megint el kell kezdeni vele a foglalkozást, komolyabban mint tavaly. Fel kell készíteni az egész futószáras-belovaglásos hercehurcára, ami, igaz majd nyáron jön el, de nem árt minél hamarabb elkezdeni.

 

És ami a legnagyobb és legjobb hír: a múlt héten végre meglett a kocsi. Igaz kölcsönbe kaptuk, és addig marad, míg ki nem növöm. Előzőleg haflingiak húzták, szóval könnyű a járgány, viszont hátul "csupán" platós, nincs rajta pad. Végül is az utóbbi nem számít, a lényeg az, hogy megvan a kocsi. Már csak hám kellene…