EquestrianBlog
Félútig
2011. június 21., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Nos, úgy kezdem, hogy volt egy elhatározásom, hogy megcsinálom a facee-re a profilképemet, apu segítségével. Az egészet úgy képzeltem el, hogy naplemente (kb. 7 – fél8 körül), a lovon ülök és apu a nappal szemben áll, hogy direkt egy sötét árnyék legyek. Egyszerűen nem szeretem mutogatni az arcomat. Nem akarom, hogy felismerjenek. Akik ismernek, azok ismernek. 

Már reggel eldöntöttem, hogy a mai nap lesz a profilkép-csinálós nap. Délután még elvoltam: miután Ladyt alaposan kifésültem, de mégsem végeztem, a frissiben felbálázott és összepakolt szénán ugráltam a kutyákkal, Benivel és Pankával. Lady továbbra sem tud, vagy nem akar feljönni. Onnan fentről csináltam pár képet a lovakról, de a fókuszálás az valami iszonyat lett.

Eljött az idő, de mivel késében voltunk az idővel, így csak feltettem Kristályra a kantárt és szőrén ültem rá. Majdnem lecsúsztam, folyton az udvar felé akart menni. Mondtam, várjál egy kicsit. Apu fényképezgetett, majd miután készen lettünk, felnyergeltem Kristályt és lefutóztam. Bal kézre vágtázott, rohant meg mindent csinált, jobbkézre pedig megint a lassú ügetést mutatta. Így megtett egy csomó kört, hogy megerősítsem benne. Le kellene szoktatni a rohanásról. Felültem rá, majd a legelőn lovagoltam vele. Később apával letetettem két rudat, azt hiszem, nem megfelelő távolságra. Első három alkalommal kacsázott az akadály előtt, de átment rajta, a végén pedig megtettünk még egy kört a legelőn, és elindultam a Robiék felé. A félútig terveztem csak elmenni, had szokja. Ez alatt felfedeztünk egy-két lovat a környéken. Már a hangjukat. Aztán ment motorral haza a Niki, picivel mögötte Péter (Dóri apuja) bicajjal, visszafordultam, és a Robiék is eljöttek mellettünk. Mondom magamban, jókor időzítettem. Odafelé egy kicsit ügettem, visszafelé már nem. Ahogy beértünk a bekötőre, úgy engedtem neki egyre hosszabb szárat. Bent lenyergeltem és kész.