Eljött a várva várt nap. Mondanom sem kell, hogy gyomorgörccsel keltem. Indulás előtt még gyorsan leszaladtam a boltba, vettem a mai napra reggelit és innivalót, majd visszérve gyorsan összepakoltam és indultam is a felvételi helyszínére, a Ludovikára. Az indulás kicsit korai volt, de már nem akartam várni. Utólag nézve nagyon okos döntésnek bizonyult, hogy tavaly ősszel a Ludovikára jártam edzésre, így ma reggel könnyen odataláltam. Beérve a területre először is kerestem egy illetékest és egy kedves lány útba igazított, hogy mivel korábban értem be, nyugodtan öltözzek át annak ellenére, hogy a kiküldött tájékoztató szerint erre külön időt adtak. Így hát egy másik felvételiző lánnyal együtt átöltöztem fehér versenyingbe és zöld lovaglónadrágba, majd megkerestem a termet, ahol a tájékoztatót tartották. Bent lepakoltam és vártam, hogy a többiek megérkezzenek és elkezdődjön a program.
Mivel a csapat fele nem érkezett meg 9 órára, feltehetően a reggeli dugó miatt, így a köszöntő beszédek helyett rögtön az adminisztrációval kezdtük. Kb. negyed óra múlva mindenki befutott, és miután ők is végeztek a papíros dolgokkal, Petra, Anna majd Zupi köszöntött minket, belefoglalva a nap programját és azt hogy a lovarda kérésére lókímélés miatt félbeszakíthatják a felvételi program lovaglását, illetve részben szintén lókímélésből döntöttek úgy, hogy a rajtengedély vizsgával rendelkezőknek nem kellett lelovagolniuk a felvételi programot (ők a felvételi folyamán a lelátón nézték a felvételiző lovasokat). Természetesen mindenki lelkesen hallgatta őket.
Ezután lóosztás következett, én egy másik lovassal, Mariannal együtt egy szürke lovat, Mítoszt kaptam vizsgalónak. Kiosztották a felszereléseket és megkerestük a lovunkat. Éppen a földön fekve pihent, mikor odamentem a boxához, így a felrakott kötőféknél fogva felhúztam őt. Szerencsére nem volt vészesen koszos, így hamar végeztem a leápolással, addig Mariann a hosszú szőröket kefélte ki és a patáját tette rendbe. Felnyergeltem és épp a kantározásnál tartottam, mikor az egyik edző „néni”, aki ellenőrizte, hogy minden rendben van-e, hozott egy fülvédőt a lóra. Gyorsan feloperáltam a ló fejére, bekapcsoltam a kantárat és vártuk az engedélyt, hogy elindulhassunk kifelé.
Mivel nekem osztották először a lovat, így adott volt, hogy én ülök fel rá elsőként. Hat ló és lovas páros ment ki a kinti pályára egymás után, mögöttünk a többiek. A pályán felálltunk egymás mellett, majd a túlsó oldalról kezdve az edző „néni” és egy másik edző párosról párosra ellenőrizte a hevedert és a felszerelést és megadták az engedélyt, hogy felüljünk a lóra. Míg vártam, hogy a többieket ellenőrizzék (én voltam az utolsó), addig beállítottam a kengyeleket. Végül én is sorra kerültem (nem volt semmi gond) és felültem Mítoszra.
Saját magunknak kellett bemelegíteni, így a többieket figyelve, de önállóan én is elkezdtem bemelegíteni: pár kör lépésben, közben átlóváltás és kis kör, majd amikor már nagyjából mindenki elkezdett ügetni, mi is. Mítosznak szerencsére nagyon kényelmes és kiülhető ügetése van, aminek nagyon örültem, mert a programot kb. végig tanügetésben kell végiglovagolni. Itt is mentünk mindkét kézre, kicsit tanügettem is vele. A vágta viszont az edző „néni” által irányított volt. Az első négy lovas kettesével vágtázott mindkét kézre, addig mi beljebb húzodva lépésben lovagoltunk. Jött az ötödik lovas külön és én utoljára. Edző „néni” megdícsért és ennek kifejezetten örültem. Mítoszt alapvetően könnyű lovagolni, jól reagál a segítségekre, egyedül az irányíthatóságával van „baj”, könnyen elvitt. Ezt később megerősítette a másik edző is.
Vágta után kettesével mentünk be a fedelesbe, én a második csapatban voltam. Mielőtt értünk jött volna a másik edző, ügettem még pár kört, de túlzásba sem akartam vinni. Kb. 10-15 perccel az után, hogy az első csapat bement, mi (én és egy másik lány) is elindultunk a fedelesbe. Bent, mivel a fedeles mérete a nagy díjlovagló pálya méretének felel meg, az ajtótól számított túlsó oldalra választották le a 20×40-es pályát rudakkal, az ajtóhoz közeli oldalon volt lehetőség várni a sorra kerülésre. A másik lány lovagolta le először a programot, majd miután ő végzett, jöttem én. Miközben várakoztam, a másik edző, aki bekísért minket a fedelesbe, odajött hozzám és elmondta, amit már én is tapasztaltam, hogy hajlamos a ló elvinni, illetve mondott újat is, mégpedig, hogy figyeljek arra, hogy a ló nem nagyon szereti a bal felső sarkot. Gondoltam magamban, tök jó. Végül sorra kerültem.
Zupi és a lányok elé állva kérésre bemondtam a nevem és a lovam nevét, majd kérték, hogy kezdjem el a programot. Nagyon izgultam, de próbáltam ezt legyőzni és a következő pár percre koncentrálni. Elindultam bal kézre tanügetésben, majd középről (A-ból) középre, állj, köszönés. Újra tanügetés, C-nél jobbra… és itt jött az első hiba, ugyanis Mítosz kivitt a pályáról. Zupi próbált nyugtatni, hogy kezdjem nyugodtan újra elölről, de előbb elvették tőlem a pálcát, mert nem volt rá szükségem. Miközben én visszafordítottam a lovat és elindultam újra bal kézre, hogy újrakezdjem a programot, addig a másik edző és a segítő lányok (akik készenlétben álltak, hátha szükség van rájuk) felálltak a „négyszög” szélére, segítséget adva ezzel nekem.
Újrakezdtem a programot, második próbálkozásra nagyjából már nem is volt gond. Lovaglás során igyekeztem a Szandrával megbeszéltek szerint ülni a nyeregben. A bal felső sarok tényleg mumus volt a ló számára, de szerencsére csak kétszer kellett arra lovagolnom, ugyanis az első vágtaszakasz után, az átlóváltás során leállítottak. Újra beálltam Zupi elé, aki mondta, hogy túl feszes a vágtám (ez nem újdonság), és végül megnyugtatott, hogy megvan a minimum szint, így felvettek.
El sem hittem, csak bámultam. Végül megkérdezték, hogy minden rendben van-e, mondtam persze, pedig azt éreztem, hogy menten leájulok a lóról az izgulástól és a megkönnyebbüléstől. Közben beengedték az utánunk jövő két lovast, majd mi (én és a másik lány) elindultunk vissza a kinti pályára, ahol fél kör után leszálltam a lóról és segítettem Mariannak felszállni Mítoszra.
Mielőtt visszamentem volna a többiekhez a fedelesbe, bementem a terembe inni és felhívni anyut és Szandrát, hogy sikerült. Miután mindez megvolt, átmentem a fedelesbe és leültem a többiekhez, hogy megnézzem a többi felvételizőt.
Miután mindenki végzett, lefényképeztek minket a lelátón ülve, majd mondták, hogy várjunk kicsit, míg a felvételizők megbeszélik, hogyan tovább. Végül kérésre visszamentünk a terembe, majd mondták, hogy lesz egy kis egyéni elbeszélgetés. Kitűztek egy papírt a folyosóra, ami szerint behívtak minket egyesével.
Míg várakoztunk és beszélgettünk, addig a másik edző ellenőrizte az elpakolt felszereléseket. Volt akit elküldött letakarítani a felszerelést (kantárt vagy a hevedert), majd megkérdezte, hogy Mítosz után ki pakolt el, de mivel senki sem jelentkezett, így szóltam, hogy én is lovagoltam rajta, mire ő kezembe nyomta a kantárt, hogy tisztítsam meg a patamosóban. Mivel 12. voltam a sorban, ezért nyugisan, ahogy még az ősszel tanították, letakarítottam és összehajtogattam a kantárt, majd visszavittem a helyére. És még így is kellett várnom, de a beszélgetéssel gyorsan telt az idő.
Végül én is sorra kerültem. Két egyszerű kérdést tettek fel: mi a célom ezzel a képzéssel és hogy honnan hallottam a képzésről. Megválaszoltam mind a kettőt, majd beszélgettünk még egy-két mondatot és mentem is ki. Talán ha 5-10 percet voltam bent. Miután mindenki sorra került, visszamentünk mindannyian a terembe, ahol egy újabb lelkesítő beszéd és tájékoztató hangzott el és ezzel véget is ért a felvételi.
Meg kell mondjam őszintén, még mindig szürreális, hogy ide fogok járni, hiszen ez nem egy hirtelen felindulásból született dolog, hanem amire két-három éve vágyok és várok és amire az elmúlt egy évben tudatosan készültem.