FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Foglalkozások
2012. 04. 17. • Remény
Olvasási idő: < 1 perc

Úgy érzem, én is és Remi is megértünk arra, hogy elkezdjük egymást tanítani. Én a lovaglásra, vagyis az előkészítésre, ő pedig a hibákra. Így már szombat óta 6-tól foglalkozok vele. Azért a hat órát választottam, mert akkor nyáron hűvös is lesz már, és a suliból is max. 5-kor érek haza, így a foglalkozás előtt tudok egy kicsit pihenni. Ezeket az "órákat" próbálom minél kreatívabbra csinálni, hogy ne unja meg. Első alkalommal csupán a körkarámban futkározott körbe-körbe. Második alkalommal, vagyis vasárnap már ismertettem a futószárral (amit azóta minden "óra" végén használok). Hétfőn az esernyővel találkozott, elég nagy sikerrel. Ma pedig Kristály pataharangját tettem rá. Most egy ideig ezeket fogom felváltva újra elővenni. Utána majd jön a nejlon, a fólia meg az egyéb "veszélyes" érdekességek. Remi igen ügyes, és miután lefuttattam, eléggé lehet kezelni.