FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Fotós projekt
2019. 10. 25. • FotóblogRemény
Olvasási idő: 2 perc

Mindig irigykedve néztem instán a lovasokról a tökéletesen elkapott lovagolós képeket és én is nagyon szerettem volna egy ilyen sorozatot Remivel. Azonban azt tudtam, hogy apu által készített képek nem azok, amikre vágytam, így a közösségi oldalon keresgélve találtam meg Tündit, akivel mint utóbb kiderült, nem először találkoztunk.

Az időpontot illetően meg is egyeztünk a múlt hét szerda délutánjában. Mivel 6-kor megy le a nap, ezért 4-re beszéltük meg, hogy kijön hozzánk. Kedden kifésültem a Remi sörényét és a farkát, hogy azzal ne kelljen bajlódni. El is érkezett a szerda, kicsit borongós, néhol napsütős és kellemesen meleg. Már a hetekkel ezelőtt kitalált ruhákban voltam (bézs színű garbó, kék nadrág) kivasalt hajjal, sminkkel, mikor befutott. Azonban Remény még sehogy sem állt, így amíg Tündi apuékkal beszélgetett, addig én gyorsan leápoltam a lovat és visszafutottam Tündiért, hogy készen vagyok. 

Először a földön készült képeket akartam elkészíteni, hiszen a lovaglástól én is és a ló is rendszerint leizzadunk. 

Már a kantár felrakásától kezdve kattogott a fényképezőgép, volt hogy direkt meg kellett állnom egy-egy mozdulatban, hogy az is le legyen fényképezve. Miután felkantároztam Reményt, elindultunk hátrafelé a lucerna földön a birsalmás felé. Közben készültek a spontán és a beállított képek. Közben Beni is jött velünk, ami segítség volt, hiszen Remi érdeklődően fülelt rá – egyébként meg tojt az egészre és főként inkább legelt volna.

Miután készen lettünk az elképzelt földi képekkel, visszamentünk a karámhoz, ahol felnyergeltem a lovat. Itt is meg kellett állnom a mozdulatokkal. A zabla viszont maradt. Visszasétáltunk a fákhoz, ott lovagoltam kicsit, Remi eléggé tátogott az olív zablára meg a feje is fent volt, így az utolsó képekre visszavágtázva a nyergeshez kicseréltem a feszítőre a zabláját és némi kulturáltabb lovaglós képet is készített Tündi.

Miután Tündi úgy gondolta, hogy elég anyaga van, bementünk lenyergelni. Itt is készült pár csendélet. Én megetettem a lovakat, majd előre kísértem Tündit és elköszöntünk egymástól.

Összességében nagyon jól éreztem magam, nem éreztem magam kellemetlenül, ami elég nagy szó, hiszen szívesebben állok a kamera mögött, mint előtt.

Remit annyira nem is érdekelte ez az egész, a füle mindig hátrafelé mutatott, alig bírtuk felkelteni a figyelmét.

Beni meg a szokás szerint produkálta magát.

Remélem majd máskor is lesz ilyen fotós alkalmunk.