EquestrianBlog
Ha nincs nyereg, jó szőrén is!
2013. október 22., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Face-n beszéltük meg, hogy kijön, de megkérdezte, hogy van-e nyergem. Mondtam, hogy van, de csak angol. Mondta, hogy jó lesz az is, már nem cipeli ki a sajátját hozzánk. Mindezt fél háromkor beszéltük meg. Négykor, már idegesen kezdtem nyergelni, de Kristre, mondván, hogyha nem jön, hát kimegyek az öreggel. De befutott. Megbeszéltük, hogy nyugodtan menjek Kristen nyeregben, ő majd felül a csikóra szőrén.

Pont a nyerget tettem fel Kristály hátára, amitől ugye megzörrent a heveder. Ekkor Remi megugrott, én pedig azt hittem, hogy a hevedercsat csörgésétől ijedt meg (holott azt már egészen csikó kora óta megszokta). Pedig csak Pisti ugrott fel a hátára. Kérdezte is, hogy szépen, óvatosan teszem-e fel rá a nyerget meg a hevedert. Mondtam, hogy igen, mire “kioktatott”, hogy nyugodtan csapjam a hátára, had szokja meg.

Aztán én is gyorsan felnyergeltem, hevedert, kantárt és kengyelt állítottam, majd elindultunk. Mondtam neki, hogy nem bírom beugratni vágtába, ő pedig próbálgatta. Neki persze egyből ment. Tudom, hogy konkrétan sz.r a beugratásom. Továbbmentünk, haladás kicsit idomítgatta Remit. A hepehupás fenyves után lefordultunk a dombok irányába. Nekem volt egy kis ellenvetésem, de felőlem… menjünk. Egyikre fel, másikra le. Az egyik nagyobbon ő egyenes vonalon lement egy meredebbik résznél, én pedig Krist lábainak féltése miatt kerestem egy kevésbé lejtős szakaszt, így mi egy kicsit lassabban értünk le. Innentől hazafelé vettük az utat, a „vadonos” részen keresztül. A játékboltos néniéknél ügetésben mentünk tovább, majd megkérdezte, hogy nagyon pattog-e. Mondtam, hogy nem, egészen tűrhető.

Itthon lenyergeltünk, vagyis én nyergeltem, ő meg csak leszállt Remiről.