EquestrianBlog
Hosszú blog
2010. november 1., hétfő
Olvasási idő: 6 perc

» Bocsi, hogy nem tudtam tegnap (ma, mert most 23:55 van) jönni. Meg tegnap előtt. De pótolok egy hosszú-hosszú bloggal (a terveim szerint.
Kezdjük a szombattal. ahogy ígértem, lovagoltam is, de képek sajnos nem készültek, mert amikor elindultam, akkor voltak nálunk és teljesen kiment a fejemből. Elindultunk ki szokás szerint a btelep utáni bekötőig. Igen ám, de Remiből már az odafelé ki lehetett csavarni a vizet, úgy le volt izzadva. Mondom, szuper. Mert hát mit csinált. Semmi egyebet, csak rohangált föl le. No, és mégis miért? mert a kis bolond mindig lemaradt, mert vagy a fű érdekelte, vagy az úton menő két ember (akik igen megbámultak minket). A következő történt: Én megyek Kristtel szépen lépésben. Remi kimegy az út és a mi utunk (a btelep kerítése mellett) között levő jelen esetben lucerna földre és rányihog folyton folyvást a két arra járóra. Megyünk-megyünk, hátratekintgetek, hogy hátha talán elindul végre utánunk. Aztán amikor már olyan messze vagyunk tőle, hogy Panka nagyságú (60 cm, azthiszem), ráeszmél, hogy mi hol vagyunk. aztán eszeveszett vágtába jön utánunk, a nagy lendülettől előttünk lefékez. aztán visszafordul és szintén eszeveszett vágtában megkeresi a két személyt az úton, mi megyünk tovább és a jelenet megismétlődik. Ez van úgy kb. 5×. Kiérünk a btelep végére (ahol ugye az a "veszélyes" kanyar van) , Remiről ekkor már csak úgy folydogál az izzadtság-patak. Onnan és a bekötőútig a nagy fű alatt még éppen annyi víz volt, hogy a paták cuppogtak benne. Mondom, csak el ne süppedjünk. Gondoltam, most már nem igazán fogok ügetni, mert a csikó elkezd vágtázni és akkor nem lesz levezetve. megtettünk két-három kört lépésben, de remi néhányszor elkezdett vágtázni, mint egy őrült. Visszafordultam, cuppogunk egy sort, és beletörődtem, hogy nem fogunk mostmár ügetni. Remi mit csinált a hazavezető úton? Hát persze, hogy vágtázott. Előre ment, aztán leállt legelni. Lemaradt, megint előre ment és megint legelés. Közben az utunkon van néhány minivölgy, mert a motorosok néha arra mennek gyakorlatozni. remi a nagy iramban lemegy, aztán fölmegy és a nagy lendülettől kirúg kettőt. gondoltam: dejó, hogy nem ott tartok. Aztán egyszer beértem és ő sem maradt le, hanem a jobb oldalon, a nyereg előtt sétált. Picit rácsíptem a pálcával (amit meg sem érzett), hanem a pálca megcsúszott a "kövér" farán és nekicsapódott Kristály nyakának teljes erőböl. Erre Krist megindult, mint akit a darázs csípett (ez esetben a pálca), alíg birtam visszafogni, mert hát ugye félig hosszúszáron lovaglok (kivéve ügetésnél). bénáztam egy picit a szárakkal, de végül sikerült visszafognom. Ügetésbe szépen bementem, de Remi viszont megijedt a vendégektől és elindult vissza. Mi pedig beindultunk a karámba, nagy nyihogások közepette, amik Kristálytól származtak (még jó, hogy nem tőlem), közepes tempóban lenyergeltem és miután láttam, hogy Remi még mindig nem találta meg a házszámot, feltettem Kristályra a kötőféket és elindultam kifelé a külső kapuhoz. Félúton összetalálkoztunk Remivel és fordultunk is vissza.
Aztán a karámban kergetőztem egy kicsit a bolonddal, ami ugye nem jó, de ha nem várt be, mint általában. Mindegy, végül megfogtam és megállapítottam, hogy még egy kicsit le kell sétáltatnom, mert a kis pajtás még nem száradt meg. Rácsatoltam a vezetőszárat és elindultunk az udvar felé. Ez volt az első útja, amit egyedül velem tett meg. Bár sokszor tekintgetett vissza az anyjára, aki elfoglalta a szokásos helyét a széna előtt. Aztán visszafordultunk, picit megált legelni, mintha nem legelt volna eleget. Aztán bevezettem a karámba, kikötöttem, és elmentem rudat keresni a karám környékén, hogy azért lásson engem (meg én is őt). Végül rábukkantam egy csomó műanyag csőre, abból kettő hosszút odavittem a karámhoz és a karámon belül a legsimább részre letettem a két karámfával együtt. ezeken vezetgettem át levezetés képpen, néha belebotlott, mert rosszul mértem le a rúd távolságot, aztán jól beállítottam és tök ügyesen ment át rajta. Miután eléggé megszáradtnak tartottam, elengedtem és bementem két almáért. Mind a kettő kapott egyet-egyet.
Ma csak lementem hozzájuk, egy kicsit vakargattam őket. Remi meg ha már hallja a hangomat, és megbizonyosodik róla, hogy tényleg én vagyok, nyihog egyet üdvözlésképpen. Ennek annyira tudok örülni, olyan jó érzés.
Térjünk rá a kutyákra. szombaton reggel, amikor kimentünk, mind a három kutya (Panka, Lady, Picur) kint volt a lucerna földön. Elkezdtem bosszankodni, hogy mindig, amikor megyünk ki, ott látjuk őket. Anyu mondta, hogy nézzem meg, mi van ott ami miatt a kutyák mindig ott vannak. Kimentem fényképezőgéppel a kezemben, hátha történik valami érdekes. Mit látok? tele van a lucerna ásással. mondom: a kutyák itt tanulnak meg ásni. Aztán csináltam egy csomó fényképet, ahogy Panka ás. Majd később megkapjátok, mert előtte még aludnom kellene. Aztán velük nem történt semmi különös, hanem a tegnap (vasárnap). Elkezdtem velük gyakorolni, és Lady különösképpen a feksziket parancsara megtette. Még pórázzal sem mindig szokta. Természetesen kapott egy halom dícséretet. Ezt még párszor gyakoroltuk és jól is ment. Aztán Pankát elküldtem, hadd pihenjen, ladyre meg ráraktam a pórázt, hogy ugorjon egy kicsit. Az udvaron éppen volt két alacsony pad, azokat ugrattam, meg megtanítottam Ladynek, hogy a játszótéren levő kisautón kívül másra is fel lehet menni a fel! parancsszóra. Aztán Ladyt engedtem el, s Pankát hívtam, és elég laza, nem megerőltető feladatokat kértem tőle. Először elkezdtem pacsiztatni, aztán azt kértem tőle, hogy csapjon bele a tenyerembe. Ez jól ment, utána lassan végig sétáltattam a padon oda-vissza. Közben Lady is a kedvembe akart járni, ezért elkezdte utánozni a Pankát, vagyis ő is jött a padon. Mondom, ha már ennyire lelkes vagy, akkor póráz nélkül, Pankával ugorjátok át a padokat. És megtette. Pedig általában ki szokta kerülni. Hú, hogy örültem. Fényképező persze nem volt nálam. Délután gyakoroltam még egy kicsit Ladyvel, de nem sokat, mert hamar lankadt a figyelme.
Ezek mostmár ilyen össze-visszaságok lesznek róluk.
Panka gömbölyödik. Már határozottan látszik, hogy lesz pici. Tegnap végig futott az agyamon, hogy lehet, hogy remi inkább westernló lesz, mint díjugrató, bár az nagy veszteség az apjára nézve (kisbéri). Újabban megőrülök a westernért, pedig még nem is lovagoltam abban a stílusban, de anyával már beszéltem róla, hogy majd elmegyünk egy alkalommal. Aztán eldöntöttem, hogy visszamegyek a régi oktatómhoz, ahol már elkezdtem ugratni (nem sokat, csak 1-2 akadály), hogy fejlődjek, mert szeretném a belovaglás után minél hamarabb lovagolni Remit. De ez majd csak jövő tavasszal lesz meg a fedeles szezon után (mivel szokás szerint a fedeles mindig zsúfolt). a kutyák a mai nap folyamán is voltak kint 2-3× a lucernásban. Most több nem jut az eszembe. Később hozom a képeket.