FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Ideje írnom
2011. 05. 14. • B. Sz.KutyákLovak
Olvasási idő: 3 perc

Tudom, régen nem írtam, de többször is voltam, ez a frissekből is látszik.

Csütörtökön voltam lovagolni, ezentúl mindkét lovon: Teddyn és Rozin is. Márkóval szereltem fel először Teddyt, pontosabban csak én, mert őnagysága féltette a ruháját. És végig dirigált, hogy először ezt csináljam, utána amit akartam (először kengyelbeállítás, utána kantározás), végül lóra kerültem és Szilvi is megjött (kocsiját javítatta). Pár kör lépés-ügetés fél lovardában, majd nagykörön kengyelnélküli tanügetés. Huhh. Ezután Szilvi lerakott három rudat, azon mentem át ügetésben. Az elsőnél még minden oké volt. Másodiknál már Teddy hülye volt, nyerített mint állat, mert kihozták Rozit felnyergelni. Kétszer rövidebb szárat kellett fogni, mint általában, de így legalább reagált. Mentünk a rúdon a rúd végén szerintem bakolt vagy kirúgott (fentről nem tudom), de zöttyentem egyet, Szilvi megdicsért és mentünk tovább.

Még párszor átmentem a rudakon, néhányszor még bepróbálkozott, de határozottan előrehajtottam. Azután átmentünk a másik pályára futós vágtára. A végén Szilvi otthagyott minket, elment valahova (persze lekapcsolt a futóról), én addig lépésben mentem a futós nyom mentén. Közben Rozi is megérkezet és a kisebbik lány is a kettő közül. A másik nem jött. Amíg Szilvi vissza nem ért, addig felült a lány a Rozira (Márkó vezette), én meg Teddyn köröztem. Majd megjött Szilvi és cseréltünk a lánnyal. Mondta Szilvi, hogy rám van bízva, mit csinálok Rozival. Így hát léptem és ügettem, a tanügetést is gyakoroltam. Rozi jó hátas, csak rövid a lábam, plusz széles a nyereg, így nehezebben bírtam alkalmazni a csizmasegítségeket, de ment. Óra után bementünk (mindketten lovon), majd lenyergeltünk és ennyi. Jövő héten ugyanígy.

Itthon is történtek dolgok. Remit most már rendszeresen kiviszem legelni. Egyre beljebb megyünk, már a ház előtt vagyunk, és akár öt percekre magára hagyhatom. De nagyon nem akarom magára hagyni, mert megiramodik, azt a kutyák megkergetik és ő még nem tudja azt, amit Kristály. Ugyanis Kristályt is valamelyik nap betettem az udvarra legelni, otthagytam, egy kicsit ügetett, a kutyák elkezdték kergetni, de ő szimplán szembe fordult és rájuk sunyított, a kutyák meg megijedtek. Okos. Kristályon megcsináltam a csillag mintát, szép lett. Bár jó poros a feneke. Aztán a farkát is befontam, elég ramaty lett, egyrészt mert az elején nem vettem fel a középső szálat, csak a két szélével fontam, másrészt mert nekem ez az első ilyen fonásom.

Kutyák is megvannak. Ma agilityztem Pankával. Jól ment, bár még nem igazán érti a mutogatásaimat (erre meg arra az akadályra). Benivel meg apportoztam. Ladyt kifésültem többször is, mivel most vedli le a téli szőrét. Meg lelocsoltam mind a három kutyát slaggal, iszonyú meleg idő volt. Panka csak úgy állt és élvezte, hogy a marjára kapja a vizet. A lovakat is le akartam locsolni, csak be kellett mennem segíteni.