EquestrianBlog
Irány a tó!
2021. augusztus 2., hétfő
Olvasási idő: 6 perc

Két-három héttel ezelőtt fogtam Lujzit és kimentünk a bekötőre, csak hogy gyakoroljuk a kézen sétálást és az elválást a másik lótól. Visszafelé azonban még nem volt kedvem visszamenni, így tovább mentünk a sarokig (eddig már kétszer voltunk erre sétálva és sokszor lovagolva). Itt sem volt még kedvem visszafordulni, úgyhogy miután Lujzi legelt kicsit, mentünk tovább.

A következő ilyen visszafordulós pont kb. az odafelé szakasz közepén volt, de itt sem fordultunk vissza, mentünk tovább. Mivel ez a pont kb. az egynegyedét jelentette a minimális körnek, így úgy határoztam, hogy innentől már nem fordulok vissza, mégiscsak lesétáljuk a távolságot.

Eleve kicsit aggódtam, mert a hirtelen ötlet miatt nem vittem magammal pálcát, hogy koordináljam a lovat, ha hülye, de csak az elején mutatta be a trükkjét: tőlem elfelé akart visszafelé fordulni, de egy visszarántással megértettem vele, hogy nem ő dirigál és megyünk tovább. Ettől eltekintve azonban nem volt semmi baj, a kutyáktól sem ijedt meg, pedig körülöttünk csörtettek. Alapvetően elvolt, legelt (a végén a kinti legelőn hagytam enni), de tökre kezelhető volt, sőt egy bizonyos pont után túltette magát azon, hogy vissza akarjon fordulni.

Ezen a sikeresnek mondható sétán felbuzdulva találtam ki, hogy egy olyan napon, mikor nem lesz durván meleg, kisétálok a nagylánnyal a közeli tóra (2+ km), hogy tapasztaljon forgalmat, a vasúti síneket és pláne a tavat (Remi esetéből tanulva ugye).

Már napközben láttam, hogy ha időben végzek a munkával, akkor ma alkalmas lesz megejteni ezt a túrát. Direkt a nyári mesh lovaglónadrágot húztam fel, meg egy edzőcipőt, összeszedtem Lujzit és elindultunk kifelé.

A kutyáknak direkt nem szóltam, mert nem akartam még velük is foglalkozni.

Először a bekötő felé indultunk el, mert a betonnál volt egy család és nézelődött befelé a kerítésen, gondoltam megkérdezem, keresnek-e valamit. Mikor odaértem, kiderült, hogy egy legyengült madár miatt aggódtak, akit már hetek óta etetnek. Beszélgetés közben jött ki utánunk először Tarzan, aztán Beni is. Nem örültem.

Végül elköszöntem a családtól és elindultunk a b.telep mellett a lucernás szélén. Kutyák persze szanaszét, Beni le sem tojt, Tarzant meg úgy, ahogy tudtam kezelni.

Még a lucernaföld elején Lujzi nem is tudom, mit csinált, a lényeg, hogy nem jött mellettem szépen, ezért hátra pöccintettem a feneke felé a pálcával, mire előre ugrott, ezzel egy időben a hátsó felével kb. letaposta a vádlimat. Na mondom, szép. Rendeztük sorainkat és mentünk tovább.

A lucenra föld további szakaszán már nem volt több probléma, Lujzi elkapott néhány zöld csomót, de jött mellettem szépen. Hanem a végén eléggé ideges lett, mert először jöttek a motorosok, akiket ezek szerint annyira nem szeret; aztán Beni, majd Tarzan ment át az úton a szomszédokhoz, ahol a tacsi csapat megtámadta őket; pluszban egy középkorú házaspár sétált el mellettünk valamit keresve, illetve a b.telep szellőzője is elég erősen zúg. Szóval volt inger bőven. Hagytam neki kis időt, hogy mindent megfigyeljen és megnyugodjon picit, majd mentünk tovább (Tarzan mellettünk jött, Beni meg valahol volt).

Rendben kiértünk a betonra, sétáltunk a vasút felé. Mikor odaértünk, nagyon megnézte a síneket, de ezen kívül kb. habozás nélkül utánam jött. Gyorsan lementünk jobbra az útról, ekkor jött vissza hozzám Beni. Alaposan leszidtam, hogy viselkedjen, mire ő elfutott. Szuper. Felhívtam aput, hogy jöjjön utánam és szedje össze a kutyákat a lőtéri úttal szemben lévő placcon, mert ha ennyire nem hallgatnak rám (jó, Tarzan nagyjából hallgatott), akkor nem viszem be őket a tó területére, ahova kutyákat visznek ki, ne legyen baj. Nem kellett sokat várni (míg vártunk Lujzi kicsit ideges volt, körbe-körbe mászkált körülöttem, de kezelhetően), apu gyorsan megérkezett, Tarzan rögtön ugrott a kocsiba, de Beni nem volt sehol. Apu utána fütyült, semmi. Vártunk még pár percet, de Beni csak nem jött elő, úgyhogy apu visszafordult, mi meg mentünk be az erdőbe.

Hogy ne csak séta legyen, futottam a lóval egy kicsit. Végig sétáltunk a hátsó úton, majd a domb mellett be a hátsó kapuhoz (egyébként a domb előtt találtam meg Benit, szóltam is neki, de se kép, se hang). Lujzi egy kicsit meg volt szeppenve és bár azt terveztem, hogy a kapu előtti lejárón megyünk be a vízbe, ez nem valósulhatott meg, mert egy család már elfoglalta azt. Így hát átmentünk a kapun, de Lujzi átrontott rajta, úgyhogy visszafordulva kimentünk rajta és vissza befelé. Harmadjára már nem akart sietni.

Elsétáltunk a következő lejáróhoz, ami nem is igazán strandolásra volt kialakítva, ugyanis a nádat nem kiszedték, hanem csak levágták a víz alatt. Elég kellemetlen volt.

Amikor odaértünk a vízhez, levettem a cipőt és a zoknit, illetve a telefont is a parton hagytam, majd Lujzit odavezettem a vízhez. Hagytam neki időt, hogy felmérje a terepet, majd pár perc múlva elindultam befelé a kellemes hőmérsékletű vízbe, magam mögött húzva őt. Szépen lassan haladtunk befelé, azonban amikor már négy lábbal csüdig a vízben volt, nem akart tovább jönni, de hát meg tudtam érteni, hiszen onnantól kezdődött a levágott nád a víz alatt, amit én is óvatosan tapogattam ki a talpammal.

Elkezdtem előtte jobbra-balra sétálni (én már túl voltam a kb. egy méter széles nád-sávon), közben húztam a lovat, hogy kibillentsem az egyensúlyából és ezzel előrelépésre ösztönöztem őt. Így haladtunk befelé lépésről lépésre és miután ő is túljutott a nádon, láttam rajta, hogy elkezdte élvezni a vizet.

Az én csípőm mélységéig mentünk be a vízbe, bent sétáltattam, ő közben hol a fejével csapkodta a vizet, hol a környezetet figyelte: a mellettünk fürdő családot a vízben játszó kutyákkal, a kint sétáló embereket, a vízen úszó kacsákat, a főúton elhaladó autókat. Lefröcsköltem a lovat, hogy egyrészt szokja, meg a háta is kapjon vizet.

Kb. negyed óra, 20 percet töltöttünk a vízben, majd elindultunk kifelé.

Kint felhúztam a cipőmet és elindultunk tovább a park bejárata felé. Itt is a közelben volt a Beni, de abszolút nem izgatta magát miattam, haverkodott a kutyákkal, aztán tovább állt. A következő lejárónál beszélgettem egy családdal, a kislány szeretett volna felülni Lujzira, illetve volt velük egy kölyök golden, aki nagy érdeklődést mutatott a ló iránt. Váltottunk pár szót, majd mi visszafordultunk hazafelé. A kapun túl érve szintén beszélgettem pár mondatot angolul egy német családdal, majd elköszöntem tőlük is és felsétáltunk a dombra a kilátóhoz és Benit hátrahagyva hazafelé vettük az irányt.

Hazafelé már nem a beton mellett mentünk a vasútig, hanem hátul a rét szélén. A maradék szakaszon már nem történt semmi említésre méltó, legfeljebb annyi, hogy kicsit húzott, de nem volt vészes, meg korrigáltam is.

Összességében nagyon büszke vagyok magunkra, rá, hogy ilyen ügyes volt és magamra, hogy ezt meg mertem lépni, hiszen anno ezt még Reménnyel sem csináltam meg.

Nagyon bízom benne, hogy akár még idén nyáron meg fogjuk tudni még egyszer ejteni ezt a kirándulást.