FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Lovastábor 2. nap
2011. 07. 06. • B. Sz.
Olvasási idő: 3 perc

Időjárás: reggel szakad az eső, de délelőtt már lehet póló-mellényben lenni
Szilvi kicsit később jött, de háromnegyed kilencre megérkezett és mentünk is le szerelni a két szürkét. A kicsik Rozin futószáraztak, mivel ők még nem ügettek, a középsősök (Panni, Zsani, Ági – aki nem jött tegnapelőtt, tegnap volt az első napja) pedig Teddyre kerültek. Mi pedig várakoztunk türelmesen és ismerkedtünk egymással. Ki-mit szeret, mi hogy megy stb. Kitti felült Teddyre, lépés-ügetés majd vágta, de mivel rosszul ugratja be (de beugrik a ló, csak Kitti nem ül le tanügetésbe), ezért nagykörön a beugratásokat gyakorolta. Majd felültem Rozira és átmentünk az ugrós pályára. Megtettünk pár kört, majd Szilvi elmagyarázta a lovardai KRESZT, amit nagyjából már ismertem. Majd letett rudakat járóiskolának, pár kör után pedig Teddynek x-et. Rozit pedig hagytuk.

Majd felült Ági a Teddyre, én lenyomtam először bal kézre vágtát, de mivel rossz lábra ugrott be, ezért kezet váltottam. Jobb kézen lehúztunk két kört, egyszer normálisan, egyszer nyeregbefelállva. Végre sikerült és nem ment vissza ügetésbe. Szilvi mutatott egy rejtett ügyes volt jelet. Aztán másik kézre. Nem akart beugrani a jó lábra, de nem hagytam magam, beugrattam és csak úgy száguldottunk. Húúdejóvolt. Majd Ági elé álltam ügetni, mert Teddy nem volt hajlandó, Ági meg nem tud bánni a pálcával és a szárral se nagyon. Megtettünk pár féllovardát, Szilvi lerakott rudakat, azokon mentünk át, majd lépés. Aztán kimentünk és kívül megkerültük a pályát. A végénél Rozi mindentől parázott, hol egy kis tócsa, hol fehér valami okozta az ijedelmet. Ha pedig egy picit megcsíptem, megugrott. Bementünk, én gyorsan lenyergeltem Rozit, majd segítettem Áginak is. Visszamentünk a többiekhez, a kicsik futóztak a pónikon.
Bementünk, megetettünk, elláttunk, engem megbíztak, hogy adjak vizet a póniknak, de a vödörmegtöltéskor Vanda annyira nyihogott, hogy neki is adtam (mert ő nem szeret az önitatóból inni a hangja miatt), rögtön két vödörrel, majd vittem póniknak.
Mikor felértem, Szilvi kezembe nyomott egy halom papírt, mondván, hogy fejtsem meg, töltsem ki. Közben megjött az ebéd is: húsleves meg krumplifőzelék pörkölttel. Az utóbbiból nem is ettem. Ebéd után megbeszéltük a megoldásokat, de csak félig jutottunk (sok volt a kifejtős). 
Lementünk a lovakhoz, a nagyok a Vandát szerelték, mi, Ági, Kitti és én Szofit szereltük, Mariann pedig Dollit. Vandát kivitték futózni, Dolli ugrott, egész szépeket, Szofin pedig a kicsiket, meg a középsőket vezették. Majd Vandára felült Dóri, az egyik nagy, átjött az ugrós pályára, és próbálkozott. Mikor megpróbálta beugratni vágtába, Vanda bakolt kettőt és Dóri leesett. Vanda berohant, mi utána mentünk és behajtottuk a bokszába (mivel az istálló elején volt), Dóri közben felállt és azt hajtogatta, hogy égette magát, mert két bakolástól már le esett. Mi pedig vigasztaltuk, hogy dehogy. Majd nagy nehezen Kitti felkerült Szofira, még jobban mint tegnap ki akarta vinni a pályáról. Így sajnos elég kurtára sikerült a lovaglása. Majd én felültem és lépésben, egy csomó pálcasegítséggel rávettem, hogy ne menjen ki. Két kör után már nem vitt – lépésben. Ügetésben sem próbálkozott, bár néhol még megpróbált húzni, de figyelmeztettem és normális volt.
Szilvi lerakott rudakat, először lépésben mentünk át rajta, hogy megnézzük jók-e a távolságok. Majd ügetésben. Elsőnek végigrohantunk rajta, a többire meg ügyesen ment. Majd x és háromszor ugrattam. Majd hosszúszáras levezetés, közben Dolli is sétálgatott és együtt mentünk be. Gyorsan lenyergeltem, elpakoltam, összeszedtem a cuccomat és jöttem haza.
Itthon pedig befőttet és lekvárt tettünk el.