FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Lujzi sétálni tanul
2021. 02. 04. • Lujzi
Olvasási idő: 6 perc

Rögtön miután megérkezett hozzánk, első alkalommal, amikor kivittem a körkarámba, már akkor láttam rajta, hogy nem lehet normálisan vezetni, mert folyton vissza akart vinni Reményhez, de ezt betudtam annak, hogy csak most jött meg, ismeretlen minden és a másik ló az egyetlen fajtársa és ezért ragaszkodik hozzá stb.

Aztán egyik délután gondoltam, csak elkezdek vele foglalkozni, csak hogy ne unatkozzon, meg igényli is, így első alkalommal azt csináltam, hogy felraktam rá a vezetőszárat és kisétáltunk a tároló elé. Itt már elkezdett hisztizni: húzta a szárat, továbbra is vissza akart vinni a karámhoz, folyton terelgetni próbált (ebből már Reminek köszönhetően megjöttem), ha egy helyben álltunk, akkor folyton körülöttem pörgött és Reményt hívta, kicsit dobálgatta az elejét, szóval nagyon nem volt észnél. Miután pár pillanatig nyugton tudott maradni, elindultunk visszafelé (azon az elven, hogy én akarok visszamenni és nem ő miatta megyünk vissza). Visszafelé természetesen húzott, kb. a súlyom bevetésével tartottam vissza.

Rá kb. egy hétre gondoltam, csináljunk mást is, úgyhogy elhoztam a körkarámtól a bójákat és leraktam a karámon kívül Remi közelébe, (hogy együtt legyen a két ló és ne legyen hiszti) és vezetgetős feladatokat csináltunk, szlalom, kapuk meg csak jobbra-balra vezetgettem. Eddig csak annyi gond volt, hogy vezetgetés közben megpróbált terelgetni és jutifalat után túrt, egyszóval nagyon benne volt a személyes teremben, ez meg nagyon nem tetszett (ennek is megvan a maga helye és ideje). Úgyhogy karfelemeléssel/lengetéssel elküldtem magamtól, kb. már másodjára megértette, mi bajom és picit távolabb ment tőlem. Kicsi gyakorlás után kitaláltam, hogy levezetésképp megkerüljük a fóliák helyét, elég messze van, de még rálát Remire. Na, itt aztán elborult az agya.

Odafelé még rendben volt minden, de amint elértünk a vázak túlsó végére, kezdte bemutatni ugyanazt, mint előzőleg: húzott, a másik ló felé fordult (= mivel Remi tőlünk bal oldalra volt, ezért ő folyton elém jött, hogy ne zavarjak a látásban). Én próbáltam ellentartani, meg rövidre fogni, ennek ellenére már visszafelé kicsúszott a kezemből a szár egy része, így ő elém került, mire megrántottam, erre ő kirúgott, kb. hátradőltem, hogy ne találjon el, de szerencsére a kezemben maradt a vezetőszár (az járt a fejemben, hogy csak most ne engedjem el, mert akkor megtanulja, hogy ezzel a viselkedéssel ezt elérheti). Nagy nehezen megálltunk, pillanat alatt összeszedtem magam (meg a szárat), de neki ez nem tetszett és fogta magát és ágaskodott egyet. Itt kicsit megijedtem, de reflexből ellentartottam, hogy ne már. Mentünk (húzott) tovább, már nem sok volt vissza (pár méter), inkább kötőfékre fogtam, hátha nem húz annyira, nagyjából be is vált (persze volt egy kis fejrázás). Végül visszavittem a karámba, ott kapott kis simit meg a vacsorájukat. Én meg mentem fellélegezni és gondolkodni a megoldáson.

Következő alkalommal fogtam a lovat és a nyáron vett díjlovaglópálcát és elindultunk kifelé a kinti kapu felé. Nos, nem volt egyszerű. Kb. a körkarámnál már nem tetszett neki, hogy messze van Remitől és ezt ki is fejezte: folyton elém jött, terelgetett, de pálcával korrigáltam. Ekkor jöttek az eleje-dobálások, de nem hagytam neki, könyörtelenül mentem tovább. A kapun kívül már annyira nem tetszett neki a távolság, hogy ellenkezését magasabb fokozatra kapcsolta: bemutatta ágaskodás-tudományát. Én pedig válaszul erre az ellentartás mellett pálcával megpöccintettem az orrát. Mit ne mondjak, meglepődött. Pár lépést mentünk tovább, majd megálltam. Mielőtt még visszafordultunk volna elkezdte ugyanazt csinálni, mint előző alkalommal: visszafele húzott, nyihogott, volt eleje dobálás, meg valami ágaskodás-féle is, de újra rápöccintettem az orrára. Megint megvártam, hogy egy pillanatig eltereli valami a figyelmét (elhaladó autó) és elindultunk befelé. Ahelyett, hogy visszamentünk volna a karámhoz, bevittem őt a körkarámba és elkezdtem hajtani. Inkább ügetett, de nem hagytam megállni. Körről körre vártam a jeleket: fül befelé, fejlehajtás, rágcsálás, de sokáig semmi. Az elején levágta a köröket, hogy minél „közelebb” legyen Remihez és próbálta ő eldönteni, hogy melyik irányba akar menni, de persze nem hagytam. Sok kör után halványan mutatta a jeleket, így engedtem neki bejönni, de nem jött be, inkább a Remi felőli oldalra ment, így tovább hajtottam. Így ment egy ideig. Tiszta víz volt, de semmi. Meg hát ránk is sötétedett, ugyanis már akkor elkezdett sötétedni, amikor bementünk a karámba. Mivel nem akartam túlzásba sem esni (nehogy lesérüljön), ezért inkább visszamentünk a nyergeshez, kapott takarót, majd visszavittem a helyére.

Kb. két hét után, a jó időre való tekintettel, ma is foglalkoztam vele. Először is alaposan leápoltam a lovat: lekefélés után a sörényét és a farkát is (végre) kifésültem, amit meglepően jól viselt, sőt még a fésülést segítő lötyi spriccenő hangjától sem ijedt meg, engem meglepve (Remi nagyon nem szereti a hangját). Mikor végeztem, kisétáltunk hátra felé a hátsó fóliaváz túlsó végéhez. Persze ahogy távolodtunk a karámtól, úgy lett egyre hisztisebb: visszafelé tekintgetés, fejrázás, majd jött a tetőpont: ágaskodás. Én pedig pálcával pöccintettem az orrára. Újabb meglepődés Lujzi részéről. Aztán megálltam egy helyben, ő körülöttem körözgetett, meg visszafelé akart menni, de tanulva a múltkori esetből, nem engedtem a szárból és a rámfarolás legkisebb jelére korrigáltam. Megértette. Újra megvártam, hogy kicsit észhez tér és nem az ő akaratából akarunk visszamenni, hanem mert én úgy találtam ki. Elindultunk visszafelé, majd félúton elkezdtem vezetni őt a lucernán a kerítés felé, illetve fel-le, közelebb, majd távolabb a karámtól (és Remitől). Az elején sokat kellett korrigálni, mert húzott, terelt vagy bejött elém, de vége felé kezdte megérteni, hogy hogyan kell szépen mellettem jönni, így egyre többször maradt laza a szár. Természetesen, amikor szépen jött mellettem és hellyel-közzel a szár is laza volt, simogattam, hogy érezze azt, hogy jól csinálja. Végig arra figyeltem, hogy egyenletesen, kényelmes tempóban sétáljak, és ha megáll (akár mert megnéz valamit, de főleg ellenszegülés esetén), akkor én ettől függetlenül a szárat finoman húzva menjek tovább, akár egy helyben is, imitálva, hogy sétálok, mert ezzel is azt az érzetet keltem, hogy én irányítok. Vége felé pihenésképp hagytam egy-két percet legelni, majd nagy kerülővel elindultunk úgy visszafelé, hogy az elülső fóliaváz túlsó oldala felé sétáltam vele (amerre a bójás foglalkozás után voltunk), majd elölről be az udvarba. (A „nagy” kerülőt azért találtam ki, hogy ne legyen rutin és automatikus a visszamenés.) Közeledve a fóliavázhoz láttam rajta, hogy nem tetszik neki az, hogy távolodunk a karámtól (szeretett volna ágaskodni), ennek ellenére ügyesen jött mellettem. A váznál megálltunk pár pillanatra, ott kicsit toporzékolt, ment volna tovább. Épp egyszerre akartam vele továbbindulni, így nem tudtam eldönteni, hogy ezt elsősorban ő akarta, vagy én, így maradtunk még egy-két pillanatig, majd tisztán az én szándékomból indultunk tovább. Az udvarban is volt egy kis hiszti, főként húzott, de továbbra is korrigáltam, majd sikeresen visszaértünk a karámhoz. Bent megszeretgettem, majd mindkét ló megkapta a vacsiját.