Tegnap nem voltam, mert egyéb okból 9-ig voltunk a tanyán, és csak utána mentünk haza és nem tudtam tanulni semmire. De megúsztam. Huh.
Kiskutyák megvannak, Panka bolond. Ezt inkább nem részletezném, legyen annyi elég, ha mégegyszer csinálja, anya elviszi, vagy nemtudom. De nagyon mérges rá. És végül is az én hibám. Elég a szomorkodásból.
A mai nap. Ma is voltam kint, de csak mert jött a doki oltani Remit. Bár nem írtam, de karácsony másnapján elszakadt a kötőfék, el kell vinni szíjashoz és nincs kötőfékje. Hát hogy fogjuk meg? Az anyjáé nagy rá, a bikakötelet meg nem ismeri. Jó én simogattam, mellettem volt a doki. Megszagoltatta a kezét, amelyikben nem volt a tű, a másik kezével pedig gyorsan beleszúrta a csikó nyakába. Remi abban a pillanatban fordult hátra, azt hittem beletört szegénybe a tű, de szerencsére nem. Jutalom az abrak volt.
Aztán a doki megnézte a kicsiket is és mondta, hogy milyen szépek, és megnézte az autóban, hogy van-e oltó anyag. Nem volt, így holnap oltjuk őket. Kislányomat (sötétebbik barnaorrú) kiengedtem, és követett. Meg elkezdett a Ladynek nyavicskolni és ő meg nem tudott vele mit kezdeni. Olyan picike Lady mellet, de olyan aranyos, ahogy a hóban vágtázik az a kis barna foltocska. Képeket ígérek.