Még a nyár elején született három kiscica Mirától. Egy szürke lány, egy szürke fiú és egy szürke-fehér tarka kisfiú. Egész hamar megtaláltam őket, így már korán kézhez és kutyához szoktatva nevelkedtek: a lovak nem használt itató vödrében volt a helyük, kibélelve egy nem használt puha pulóverrel. Az estét bent töltötték a szobában, a nappalt pedig az árnyék alatt, így szokták meg a hangokat, a mozgást, a kutyákat és az embereket.
A házba is beszoktattam őket, így hamar szobatiszták lettek.
Ahogy lenni szokott, eljött a fél éves koruk és két hete az egyik macska tűnt el a másik után: először a szürke lány, aztán a szürke fiú, végül a másik fiú is.
Múlt hét vasárnap délután sötétedés előtt apuval körbenéztük az állatokat hátul, amikor is a kecskeól mellett megtalálta a kétszínű macskát. Ránézésre is nagyon rossz állapotban volt az állat, csapzott volt a bundája és büdös és nagyon-nagyon sovány. Úgy nézett ki, mint aki az eltűnése óta nem evett.
És igazam is volt, mert az ínye baromira be volt durranva.
Az első dolgom az volt, hogy az előtérbe kirakott bögre mellé raktam a cicát, ő pedig kapásból megitta a víz felét. Szegényke támolyogva, reszkető lábakkal járt a padlón, alig lehetett ráismerni a két héttel korábbi életerős macskára.
Hoztam neki gyorsan egy konzervet, de nem bírta megrágni a húskockákat, így némileg felvizeztem és villával pürésítettem neki az eledelt, de így sem evett többet egy-két falatnál.
Mindent elmondott számomra az is, hogy ezúttal annyi ereje sem volt, hogy felugorjon az ágyamra (ez korábban szintén nem volt gond), így felraktam őt, hogy ott pihenjen.
Az este folyamán még próbáltam itatni, de már nem akart magától (az evés pedig túl nagy elvárás volt), így kerestem egy fecskendőt, amivel nagy nehezen, a grabancánál fogva a macskába tudtam erőszakolni pár csepp vizet. Arról, hogy egyen, letettem, csak az volt a fontos, hogy ne száradjon ki. Kerestem neki egy kicsi ládát, kibéleltem a korábban használt, azóta kimosott pulcsival és az éjszakát abban töltötte a villanyradiátor mellett. Éjfél után megkapta a pár csepp vizét és én is lefeküdtem aludni.
Hétfő reggel korán keltem, adtam a macskának inni, de nem tettem vissza a ládába, hanem kitettem őt az előtérbe, had mozogjon kicsit.
Közben kialakítottam a macskának a kuckóját az íróasztalom alatt: a lábtér bal oldalára toltam a radiátort, a kihúzható billentyűzettartóra pedig keresztbe raktam egy félbe hajtott polár takarót, így elől és hátul is leszigeteltem a lábteret, a láda pedig pont befért a maradék helyre, és mivel a radiátor lába szélesebb, mint a radiátor, így a ládát rá tudtam tenni és így nem a hideg földön volt a láda. Beállítottam a radiátort állandó 20 fokra és a macska ebben a kuckóban lábadozott.
Egész nap fecskendővel itattam a cicát, érthetően nem akarta elfogadni, én azonban szerettem volna, hogy túléljen, így akárhogy hadakozott, nem kegyelmeztem neki. A fájdalmain túl azért láttam rajta, hogy jól esett neki, mert lenyelte azt a pár mililitert, amit 1-2 óránként kapott.
Nap közben eszembe jutott, hogy van itthon Béres Csepp, ezért amint megtaláltam az üveget, gyógyszeres vízzel itattam.
A hét első három napja nagyon kritikus volt, csak azon voltam, hogy a lehetőségeimhez mérten életben tartsam a macskát. Magától nem is nagyon jött ki a kuckóból, ennek ellenére naponta két-háromszor kiraktam az előtérbe, hogy mozogjon egy kicsit (alkalmanként nem volt több 5 percnél), aztán ment is vissza a helyére.
Csütörtökön aztán elkezdett javulni az állapota: magától elment a (szintén az előtérben lévő) macskawc-be. Ezen a haladáson felbuzdulva újfent felajánlottam neki a pürésített macska konzervet, amit pár falat erejéig elfogadott, majd ment is vissza az íróasztal alá.
Végre volt remény, hogy túléli.
Az elmúlt három nap ugyanebben a ritmusban telt: rendszeres fecskendős itatás (még mindig küzdött velem itatáskor), pár falat pürésített konzerv, pár perc mozgatás és egész napos gyógyulás. Az előbbieken felül, mivel kezdett jobban lenni, így napjában egyszer kézben levittem a konyhába is, hogy legyen kicsi változatossága.
2021.12.26.
A héten napról napra kicsit jobban lett: többet kezdett mozogni, több konzervet is evett (először még pürésen, aztán a hét vége felé már a darabosat is elfogadta), elkezdett a bögréből is inni, illetve aminek nagyon örültem, hogy újra elkezdett mosakodni.
Többször megpróbált az ágyra felugorni, ami kicsi segítséggel már sikerül.
A lány testvérét az udvaron találtuk meg, a fiút pedig egy, a szintén udvaron lévő ruhákkal teli dobozban összegömbölyödve. Mind a ketten elpusztultak.
De őt legalább sikerült megmenteni és ehhez az kellett, hogy ő erőnek erejével előjöjjön és mi megtaláljuk.