Tíz (LA-Frankfurt) plusz két (Frankfurt-Bp) órás repülőút, és még két órás hazaút után, összesen 4 óra alvással harminchat óra alatt, még volt energiám lóra ülni. Kellett. Negyedik hét után csak annyit mondtam: már csak két hét. És konkrétan onnantól terveztem, hogy megjövök és lóra ülök.

Meglátszik az egy hónap kiesés. Krist teljesen, hogy is mondjam… befásult. Szája kemény lett, csizmára alig reagál (annak ellenére, hogy mennyire megpuhítottam). Pálcát is kellett használnom, annak ellenére, hogy egyáltalán nem szoktam.

Kimentünk a Sóstóra, találkoztunk egy csapat kisgyerekkel. Simogatták Kristet, engem meg kérdésekkel bombáztak. Csak az alapok: hány éves, az én lovam-e, mióta van meg, milyen természetű, hogy érek rá, van-e másik ló, az hány éves, stb. Utána átmentem az főút túloldalára, majd az egyik utcán elfordulva az Epreskerten végig. Aztán haza.

Krist patája még elég érzékeny, az apró kavicsoktól lesántult, és le kellett állni, hogy majd pár lépés után újra jól legyen.