Nem így terveztem, de nagyon jó volt.

Az elmúlt fél évben elkezdtem vele földön a felülést felkészítő mozdulatokat, dolgokat szoktatni.

Elsőként elkezdtem mellette ugrálni, először hosszabb száron, hogy el tudjon mellőlem lépni, de ahogy kezdte egyre inkább állni, úgy tartottam magam mellett egyre közelebb. Végül már úgy ugráltam mindkét oldalán, hogy a hátára téve a kezem kicsit ránehezedtem.

Következő alkalommal is ugráltam, ekkor már jobban ment és nem akart annyira elmenekülni. Itt is folytattam a nehezedést, illetve felülről átkaroltam a hátát.

Az előző két foglalkozáson elővettem a fellépőt. Először azt kellett megszoknia, hogy van ez a tárgy, majd azt, hogy mellé kell állnia, végül azt, hogy fellépek rá, és fölé magasodok, illetve rátenyerelek.

Persze egyik alkalom sem volt több 15-20 percnél.

Ma azzal kezdtem, hogy kerestem egy üres pet palackot és azzal zörögtem. Meg sem kottyant. Végigsimogattam a palackkal, sőt direkt ropogtattam is. Semmi, meg sem rezzent. Emeltem a tétet és elkezdtem körülötte feldobálni a palackot és hagytam, hogy a földre essen. Nyugisan legelt tovább. Nagyon büszke voltam rá, de ez igazából Kata érdeme.

Most is elővettem a fellépőt, odaállítottam mellé, félig felfeküdtem rá, simogattam közben. Semmit nem csinált, csak visszanézett rám, hogy minden rendben van-e. Apu épp arra járt és megmutattam neki, hogy milyen nyugis Lujzi.

Hirtelen ötlettől vezérelve odahívtam magunkhoz aput és megkértem rá, hogy fogja meg úgy a ló kötőfékét, hogy ha nem csinál semmit, akkor ne feszüljön, ne legyen nyomása. Először ráhasaltam a lóra, majd óvatosan áttettem a lábamat és lassan felegyenesedtem. Nem csinált semmit. Nem ültem rajta többet, mint 2 perc, természetesen nem akartam túlzásba vinni.

Miközben ültem rajta, tett pár lépést előre. Nagyon kényelmes, ringató mozgása van, amit már előzőleg, a földről is feltételeztem. Lentről nézve is imádom a mozgását, de rajta ülve még szerelmesebb lettem, még nehezebb kivárni, hogy elkezdjem őt lovagolni.