FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Újabb állatorvosi ellenőrzés
2023. 12. 23. • LujziZsonglőr
Olvasási idő: < 1 perc

Amikor Zsongit nyáron beoltotta K. doki, akkor megkérdeztem, hogy mikor kell legközelebb oltani és azt mondta, hogy fél éves korában.

Kicsit csúszva, december közepén fel is hívtam őt, amiből végül az lett, hogy ma jött ki, ugyanis korábban is hívott telefonon, hogy itthon vagyunk-e, de mindig úgy jött ki a lépés, hogy éppen nem értünk rá.

Viszont ma, karácsony előtt egy nappal pont sikerült elkapni a dokit.

Ki is jött, beoltotta Zsongit, azt követően pedig megkértem, hogy nézze meg Lujzit és a köhögését.

Miután a haflingi magához engedte a dokit (beletellt pár percbe, előtte elrántott és menekült), ő meghallgatta a tüdejét, hmm-ögött kettőt, majd mondta, hogy hall egy kicsi lerakódást.

Megmutattam neki, hogy a jelenleg a FitoCavallo AllergPlus-ját használjuk, mire ő adott egy másik FitoCavallo csomagot. Erre rámutattam, hogy nem tudunk cserélni, mert az AllergPlus már meg van kezdve, így adott valami lötyit, amit adnom kell a haflinginek.

Azzal váltunk el, hogy egy hónap múlva hívjam fel egy újabb oltás miatt.

Black Friday 2023
2023. 11. 28. • Más
Olvasási idő: 3 perc

Nyilván nem bírtam ki, hogy ne használjam ki a BF adta lehetőséget, azonban egy-két új felszerelés nem köthető a kedvezményes naphoz.

Az augusztusban a StyleLovasboltból rendelt Imperial Riding-os nyeregalátét mizéria is végre lezárult. Úgy beszéltük meg, hogy visszaküldöm a póni méretű szívecskés nyeregalátétet (IRHStormy Black), cserébe (+különbözet) elküldik a IRHCloud Dancer nyeregalit Shocking Pink színben (tényleg shocking). Megkaptam a nyeregalit, azonban húztam a szívecskés nyeregali visszaküldését. Aztán a hónap elején ránéztem a webáruházba, és láttam, hogy van cob és fullos méret a nyeregalátétből, így felhívtam őket, hogy valóban van-e (augusztusban csak és kizárólag póni méretű volt az egész piacon) és volt, úgyhogy megrendeltem. Nem sokkal később megkaptam, viszont a díjlovas nyeregalátétet univ. helyett, mindenesetre így is gyönyörű. A póni méretűt pedig pénteken végre visszaküldtem.

Ma rendeltem két szénahálót a Déli-Farm-tól, mégpedig a FlexiStrong-ot (90×90 és 100×150-eset), ugyanis az utolsó alkalommal a kovács rendesen lecseszett, hogy kövér a Lujzi, úgyhogy remélhetőleg visszább tudjuk venni a szénazabálást, illetve kevesebb lesz majd a pazarlás is. Remélem beválik és tartós is lesz.

Aztán pár hónapja kinéztem az Imagine Lovasban egy Spooks nyeregalit, a Spooks Lhyon-t darkmauve színben, ami eredeti áron felül volt a lélektani határomon (30k+), úgyhogy úgy voltam vele, hogy megvárom ezzel a BF-t. BF előtt felnéztem a Spooks webshopjára, ahol a nyeregali már le volt árazva 55€-ra, erre még rájött a 10%-os első vásárlói kedvezmény, úgyhogy egész olcsón (47€), kb. az eredeti ár feléért sikerült megszerezni. Aztán megérkezett egy gyönyörű csomagolásban a nyeregalátét, kibontva pedig a kezembe foghattam a képnél is szebb, mályvaszínű nyeregalit.

Olvass tovább!
Állatorvosi nagyellenőrzés
2023. 11. 15. • LujziZsonglőr
Olvasási idő: 6 perc

Miután hazahoztuk Lujzit az érdi tenyésszemléről, rá két hétre felültem rá a szokásos edzésre (vagyis a pályán, apu pedig középen), lépésben még nem, de ügetésben elkezdett egyre jobban köhögni. Az elején még nem gondoltam semmire, de ahogy egyre többet ügettünk az edzés folyamán Lujzi egyre inkább elkezdett kehes-módon köhögni: mélyről, tüdőből, a szárakat kirántva lenyújtott nyakkal. Na gondoltam itt már, hogy ennek fele sem tréfa, hiszen korábban eddig vele ez nem történt.

Aznap este el is kezdtem az utánajárást. Benéztem a kehes lovas fb csoportba, hátha kiolvasok valami megoldást onnan. Itt ajánlotta sok tulajdonos a Meglio Equirespet, amit a meggyőző vélemények miatt meg is rendeltem. Viszont előtte még írtam a Meglio-soknak, hogy mi az eset, ugyanis Lujzi alapvetően nem kap semmit szénán kívül és nincs is másra szüksége, melyik terméküket ajánlják ebben az esetben: az Air+Energy tápot vagy az Equiresp tak. kiegészítőt. Végül abban „egyeztünk meg”, hogy kevés ápradarával fogja Lujzi kapni az Equiresp-et.

Közben én is és a tanyásunk is tapasztalta, hogy még álltában is elejtett egy-egy köhintést a ló.

Nem kellett sokat várni, rendelést követően hamar megjött a csomagom, mely 1 kg kieg. takarmányt tartalmazott. Aznap el is kezdtem neki adni a kiegészítőt.

Szépen lassan javulni kezdett a hafi állapota, már nem köhögött álltában és lovaglás közben is egyre jobb volt, de még mindig nem teljesen tünetmentes: már csak ügetés közben köhögött, az elején hatalmas mennyiségű trutyival az orrában, azonban ahogy egyre előreébb haladtunk az edzésben, úgy jött fel egyre kevesebb takony. Szóval dolgozott a kiegészítő.

Olvass tovább!
Zsongi megkapta a koronáját
2023. 11. 09. • Zsonglőr
Olvasási idő: 5 perc

Amikor megszületett Zsongi, másnap Csilla javaslatára felmentem az MSLT honlapjára és regisztrációt követően elkezdtem kitölteni a csikóbejelentőt, azonban a képeknél megtorpantam, ugyanis mind a négy oldaláról kellett (volna) képet feltölteni a csikóról. Annyiban maradt is a történet egy időre, aztán szeptemberben újraélesztettem a témát, újra felmentem a bejelentő oldalra és rájöttem, hogy a képek nem kötelezőek a bejelentő kitöltéséhez, így aztán leadtam azt, majd kifizettem a költséget.

Ám mielőtt leadtam volna a bejelentőt, felhívtam a tenyésztésvezetőt, ugyanis a kitöltés közben felmerült egy-két kérdésem. Közben megbeszéltük, hogy két hetente szokott a városba jönni, de mivel a következő felmerülő alkalommal dolga van, így abban maradtunk, hogy szeptember végén felhív és egyeztetünk egy időpontot.

Elmúlt a megbeszélt időpont, én pedig október közepén felhívtam őt, hogy mi a helyzet. Két héttel későbbre, október utolsó péntekére beszéltük meg, hogy eljön hozzánk, azonban én péntek előtt, csütörtökön lemondtam az időpontot, mert egyrészt a másnapi Párizsba való utazásomra való készülés miatt kényelmetlen lett volna az időpont, illetve az előrejelzés esőt mondott másnapra. Ezért hát tolódott az alkalom két héttel.

Tegnap szólt a vezető, hogy péntek helyett, amennyiben alkalmas, inkább csütörtökön, vagyis ma jönne, délben van egy egy órás dolga a városban, ezért egy körül érne hozzánk, de majd szól. Ennek azért nem annyira örültem, mert holnapra is esőt mondott. Utólag jöttem rá, hogy mai 13 óra is problémás lehet, hiszen kb. 2-re szoktam hazaérni a F. sulis oktatásból, de végül nem hívtam vissza a vezetőt, úgy voltam vele, majd megoldódik.

Olvass tovább!
2023. október
2023. 10. 25. • Helyzetjelentés
Olvasási idő: 3 perc

Mivel zajlik az élet, én meg bőven nem abban a tempóban írok bejegyzéseket, így hogy ha mégis úgy alakulna, hogy a bejegyzés végül nem kerül megírásra, azért legyen egy feljegyzés az adott dologról. Ennek szellemében tervezek egy új „sorozatot” indítani, amiben felsorolás-szerűen röviden szeretnék helyzetjelentést írni. Nem is értem ezt miért nem valósítottam meg korábban…

A jelen összefoglaló nagyjából június-júliustól tart a mai napig.

Lujzival folyamatosak a lovaglások, azért nem viszem túlzásba, heti egyszer-kétszer dolgozom vele. Lovagoltam őt már zablás és zabla nélküli kantárban is, az utóbbit egy fokkal jobban fogadja el, de azért még lehet vele dolgozni. A felvevő csizma és deréksegítség egész jól átmegy rajta, elindulni viszont nem mindig akar, a kedvétől függ, bár az utolsó két edzésen már nagyon ügyes volt. Vágtázni viszont még mindig nem vágtáztam rajta.

Vasárnap megejtettük az első terepet, léptünk is és ügettünk. Kutyák velünk voltak, de Lujzi nem ijedt meg tőlük. Találkoztunk autóval is, nem volt semmi probléma. Egyszer viszont megijedt, nem tudom mitől, de le tudtam állítani, nem rohant el.

Szeptember elején megvolt a tenyésszemle, Lujzinak voltak jó és rossz pontjai, de összességében büszke vagyok rá, felvették tenyészkancaként a méneskönyvbe. Na meg a fedelesben megugrattuk a szabadonugróban. 80-90 cm-t simán vitte.

Szeptember közepén elkezdett köhögni, megrendeltem a Meglio-tól az Equirespet, javulni látszik a helyzet, azonban október közepétől Zsongi is köhög, így két hete felhívtam a dokit, aki elvileg a héten tud jönni… Azóta Lujzinak jobb a helyzete, a terep folyamán már nem köhögött (az utolsó pár alkalommal már csak az edzés elején köhögött), csupán prüszkölt. Zsongi viszont néha még mindig köhint. Remény viszont jól van.

Olvass tovább!
Lujzi tenyészszemlén II.
2023. 09. 03. • FotóblogLujzi
Olvasási idő: 7 perc

Reggel fél hét körül ébredtünk. Elkészültem én is (smink, hajfonás), és apu is, majd lementünk Lujzihoz. Lefelé menet ki is pakoltunk a szobából, hiszen nem tudtuk az aznapi menetrendet és hogy mikor lesz időnk felmenni, így inkább megelőztük a problémát.

Lent minden rendben találtunk a lónál attól eltekintve, hogy az éjszaka alatt összekoszolta magát, így az újra fürdetés mellett döntöttem. Előtte viszont kerestem valaki illetékest és megkérdeztem, hogy valójában hányra kell készen lennünk. Azt mondták, hogy kilencre.

Fogtam a lovat és az ápoló felszerelést, kikötöttem a lóápoló/mosó helyre, majd kezdődött ugyanaz a mosási procedúra, amit tegnap is megejtettem. Azonban a Lujzi farkában az a bosszantó sárga folt még mindig nem jött ki, így hát fogtam az ollót és azt a két tincset kivágtam. Végül elkészültem a lóval, visszavittem a helyére, hogy én is elkészüljek. Átöltöztem a végső ruhámba (fehér versenying, fekete nadrág és sportcipő), majd visszamentem Lujzihoz, felkantároztam és kimentünk a négyévszakos pálya mellé a füves területre.

Volt már ott pár ló: fjord, haflingi, shetik, magyar sportpóni. 9-kor még nem kezdődött a program, mert mint kiderült, várnunk kellett valakire, aki Százhalombattáról érkezik. De az idő nem telt el unalom nélkül, hiszen ott volt Haga Zsuzsi is, aki próbált rólunk beállított képet csinálni, azonban Lujzi ezt mindig meghiúsította, mert vagy nem állt meg rendesen a négy lábára, vagy az első lábával kezdett el kapálni. Néhány kép azért készült rólunk.

Olvass tovább!