EquestrianBlog
Égből pottyant kismacska
2014. július 13., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Már több mint egy hónapja van nálunk egy kicsi vakarcs. Hogy hogyan került hozzánk, az kész rejtély. Ugyanis nálunk nincs nőstény macska. Mi csak úgy tartjuk, hogy a gólya pottyantotta ide. Kb. egy hónapos lehetett akkor, amikor a füstölő mögött hangosan kiabált és megtaláltuk. Éppen hogy csak ki voltak nőve a szemfogacskái. Akkor még fecskendővel próbáltam beléerőltetni először egy kis macskatejet, majd napról napra egyre több tehéntejet kapott helyette, míg végül elfogyott a macskatej. Fokozatosan kapott először párizsit, májkrémet. Lassan már jobb kaját evett, mint én. Végül egyik pillanatról a másikra átállítottam a tálkából evést mondván, hogy nincs nekem erre időm. Meg már elég nagy is volt ehhez. Most már csak konzervet eszik. Néhanapján kap tejet, meg párizsit esetleg szalonnát.

A nyugis kis töltöttkáposztábavalóból húsgombócból egy támadós kisvakarcs cseperedett. Orvul támad, legyen az a kezem vagy a lábam, sőt bárkinek a lába. Viszont mikor négy nap után hazajöttem egy kirándulásból, dorombolt. Ez a legnagyobb visszaigazolás annak, hogy azért még is szeret a kis hülye. Remélem nagyobb korára kinövi a támadós szokását, mert volt, mikor úgy nézett ki miatta a kezem, mintha vagdosnám.

Kinézetre piszkos fekete, félhosszú szőrű macska, a szügyén van egy fehér tűzés. Szeme még kismacskásan kék, de már kezd átváltozni a zöld felé.

Becsületes neve Szederke, de én csak Daginak hívom. De néha előfordul a Dögi is.

Új lovas
2014. július 5., szombat
Olvasási idő: < 1 perc

Egy elhatározás, egy kis egyeztetés és egy ló kellett. Ma sort kerítettünk Lia lóra üléséhez. Természetesen Kristre ült fel. Felnyergeltem, Lia felült és kivezettem őket a tároló elé. Mondtam neki, hogy addig nem fogom leengedni a lóról, amíg rá nem kap az ügetés ízére. Lépésben megcsináltattam vele az összes szokásos feladatot, amit az első alkalommal lovon levőkkel szoktam: malomkörzés, bokaérintés, ló tarkójának és farának érintése stb. Aztán megmutattam neki a szárfogást, amire igazából nem is volt szüksége még, hiszen ügetéshez a nyerget kell fogni. Nos, megtettek egy jó pár kört, mire egyszer csak ráérzett és egy két ütemet sikerült tartani. Erre egy kis lépést mondtam, hogy bár nem tudatosan, de valahogy raktározódjon a dolog. Aztán megint ügetés. Alkalmanként, mikor már Lia elfáradt a nagy igyekezetben, tettek pár kör lépést, aztán kezdtük elölről. Azt hiszem a végére, az első alkalomhoz képest eléggé jól ment neki. Befejezésül kimentünk a bekötőre – immáron ő vezette Kristet, vagyis az ő kezében voltak a szárak. Remélem neki nem egy egy-két alkalmas móka lesz, hanem megszereti és belevág.

Futószárazás
2014. július 4., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Ma kivittem Kristet futószárazni a tároló elé, ugyanis holnap jön az uncsitesóm, és mert Krist régen volt egyáltalán futószárazva, és fel akartam eleveníteni mindkettőnk számára a dolgokat. Minden oké volt, amíg bal kézre ment sőt… Egy alkalommal megpróbáltam megállítani a körön – ami eddig nem ment, sosem állt meg. És tádáámm: megállt. Mondjuk, nem tudom honnan tanulta és mikor, de csak tudja. Jó hír. Aztán átállítottam a másik kézre. Na, ez már katasztrófa volt. Mindent tökéletesen csinált, azzal nem is volt baj, csakhogy mindig kifelé húzott, és ha nem vigyáztam, simán neki ment volna a fának. Meg úgy az egész ügetése nem volt normális. Meg is ijedtem, ugyanis régóta él bennem az a gyanú, hogy az egyik szemére kezd nem jól látni, csak még nem tudom meghatározni, hogy melyikre nem, ugyanis egyszer oké, másszor nem. Mindegy is, tettem egy próbát, és az eddigiekkel ellentétben nem a külső zablába kapcsoltam a szárat, hanem a belsőre, mondván így mit csinál. Nos, így nem volt semmi baj. Akkor meg azt nem értem, hogy sokan futószárazásnál miért a belső zablán átvezetve a külső zablára csatolják a szárat. Mert nekem ezzel a módszerrel mindkét ló megzavarodik, és nem azt csinálja, amit kérek. Ha meg a belsőre kapcsolom a futószárat, akkor meg az egész kantár fog durván elcsúszni, ha meg kapicánt használok, akkor meg az is inkább a külső zablát húzza, mint a belsőt. Szóval tippem sincs, mit kellene csinálni. Ha pedig a belső zablakarikán átbújtatva a tarkón átvezetem, és úgy kapcsolom rá a külső zablára, az sem jó módszer. Nem tudom, majd valakit megkérdezek ezügyben.

Első igazi Remis terep
2014. július 2., szerda
Olvasási idő: 2 perc

Konkrétan tavaly ősz óta nem voltam egyedül terepen, de akkor sem volt az igazi, hiszen angol stílusban nyomtuk, meg vissza is fordultunk… Kb. vehetjük úgy is, hogy nem voltam. Viszont a sok társas lovaglás – Kristtel, Pistivel és a többiekkel P.-ra – meghozta a kellő magabiztosságomat, hogy egyedül is kimenjek vele. Meg amúgy is fenn kellene tartani azt az egyensúlyt, hogy egyszer Remi, egyszer Krist. Igyekszem.

Nos, felnyergeltem, aztán random elindultunk a vadkerti úton, majd a (sajnos félig kivágott) fenyves erdőn keresztül tovább a hepehupás úton. Ám nem fordultam le, ahol oly sokszor meg szoktuk tenni, hanem tovább mentünk. Vágta-vágta. Majd jobb kézre volt egy enyhén kitaposott kocsinyom. Mivel ha továbbmentünk volna, akkor egy tanya mellett haladnánk el, amivel nem is volna baj, csakhogy erre nagyon ritkán járok, és nem ismerem az itteni kutyákat, hogy kijönnek, nem jönnek… inkább nem kockáztattam: nosza, lekanyarodtunk jobbra. Tök jó igen széles gyepes sáv húzódott a két erdő között. Nem teketóriáztam és Remit sem kellett noszogatni: egy kis szárengedés, és már száguldottunk is 29 km/h-val. Élveztem. Kb. a felénél az erdő felől, előttünk kiugrott két őz, Remi pedig kiesett a ritmusból, meg érdekelte, milyen állatok azok, de gyorsan túltette magát rajtuk. Az erdő végén, immár lépésben mentünk, mikor egy ember bukkant fel, én meg, mivel nem tudtam, hogy hol járhatunk, egy kicsit megijedtem, hogy nehogy vadászok, vagy pásztor legyen. De mire kiértünk az erdő takarásából, már nem láttam senkit, csak az ismerős tanyát. Továbbmentünk a földes úton, pár méter után megint gyors tempóban. A betonon kicsit léptünk, de mivel még nem volt kedvem leszállni, így letértünk az útra, amelyet Kristtel fedeztem fel a napokban. Innentől már ment minden hazáig, mint a karikacsapás. A kötelező helyeken ment a vágta, Remi is kellőleg kifáradt és az istállógőzt is kiadta magából. Lenyergelés után, a karámban, ott, ahol volt, ledobta magát és hempergett egy jólesőt.

Szent Iván esti felvonulás 2014
2014. június 20., péntek
Olvasási idő: 4 perc

Egész korán, már kettőre kihívtam a Katát, hisz már tapasztaltam, hogy a lovak előkészítéséhez bizony sok idő kell. Éppen Remi sörényét fontam be, amikor megjött anyukájával és a tesójával. Mondtam neki, hogy ápolja le a lovakat, míg ők szénáztak. Én addig megcsináltam Krist sörényét (a tincsekre bontva a tetejét begumiztam) és farkát (a szokásos fonás). Utána elmentünk átöltözni és reménykedtünk, hogy addig nem hemperegnek le a lovak. Én a fehér népviseletes blúzomat, és farmert húztam, Kata pedig lovaglónadrágban és barna felsőben volt. Úgy gondoltam, hogy nem kell kobak, mert nagyjából lépésben fogunk menni, de aztán mégis húztunk a fejünkre. Azon kívül pedig egy-egy sor műanyag virágfüzért szerkesztettünk a fejfedőre, mert hát az a hagyomány járja, hogy a lányok virágkoszorúval a fejükön szoktak ünnepelni.

Olvass tovább!