EquestrianBlog
Csak megvan!
2014. július 31., csütörtök
Olvasási idő: 2 perc

Ugye nekem van egy appom, az Endomondo, „Riding” módba állítva, amit arra használok, hogy a GPS-t bekapcsolva lemérjem a távot és az időt, amit lovagolok. Ez már csak azért is jó, hogy emlékezzek, mikor merre mentem, mennyi kalóriát égettem el (egyébként ez nem érdekes), hány km/h-s sebességgel haladtam. Mivel telefon mindig van nálam, így a lovaglások el is vannak könyvelve (kivéve, mikor itthon lovagolok a lucernáson, vagy a legelőn, ekkor nem szoktam bekapcsolni az alkalmazást). Tegnap nézegettem, hogy kevesebb, mint tíz km kell ahhoz, hogy meglegyen a 100 km erre a hónapra. Lehet, sőt biztos, hogy más lovasok, akik versenyszinten lovagolnak, többet lovagolnak havonta a pályán.

Este háromnegyed nyolckor (!) jutott eszembe ez a tíz km, így csapot-papot otthagyva rohantam átöltözni. Közben számolgattam, hogy ha fél kilenc körül megy le a nap, akkor háromnegyedig még biztos világos van. Mivel nekünk a legjobb esetben is kb. egy óra 10 km, szóval belevágtam, gondolva, hogy legfeljebb. a végén vakuval fogok világítani.

Szegény Kristnek alig hagytam időt lépni. A terep kb. 85%-át végig ügettük. A fenyves után az előző lovasok nyomait szerettem volna követni, de a lankás „réten” elvesztettem azokat, így visszatértem az útra. Ezentúl arra mentem, amerre nem igazán jártam eddig, hisz ahogy említettem, ott van egy tanya, aminek nem ismerem a kutyáit. De ezúttal sem volt semmi baj. Hazafelé, mondanom sem kell, adtunk neki rendesen. N.A.-éknál megnéztem a helyzetet, akkor tartottunk 6,3 km-nél, így úgy döntöttem, hogy inkább kimegyek a kövesútra. H. doktor tanyájánál megint megnéztem a helyzetet: másfél km-t haladtunk, így lekanyarodtunk a földes útra. Ekkor már eléggé sötét volt, de innentől már betéve ismerem a hazafelé vezető utat, és bár nem nagyon láttam messzebb, mint a ló feje, azért a telefont nem kellett elővenni világítani.

A terep össz-vissz 10,70 km-re sikeredett, amit végül 58 perc alatt tettünk meg.

Majdnem Kötöny
2014. július 25., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Felnyergeltem Kristet és úgy találomra elindultam a kövesút mentén. Beni is jött utánunk, aminek kevésbé örültem, hiszen ez eléggé lekorlátozta, hogy merre menjek, ezért úgy döntöttem, hogy mivel elég régen voltam már az olajtelep felé, hát gyerünk, nézzük meg, mi a helyzet arra.

Mikor odaértünk, felmentem az egyetlen dobra, amire fel szoktunk menni, hiszen nem túl meredek és nem is túl magas. Csak mert féltem Krist lábait. Dombozás után kiértünk a nagyon süppedős útra, ahol egy vizsla jött szembe velünk. Kicsit megijedtem, hogy nehogy harapós legyen, de amíg Beni lefoglalta őt, addig Kristtel gyorsan továbbiszkoltunk a telep felé. A két erdő közötti úton patanyomokat észleltem, így egy hírtelen döntéssel továbbindultam a kövesúton túlra – amerre még nem voltunk.

Krist az egyik tanyánál hirtelen nagyon érdeklődve nézett az udvar felé, én meg karámot láttam a kerítés előtt, ezért úgy gondoltam, hogy megnézzük milyen hely is az. Elmentünk a kerítés mellett. Bent egy bácsika etette éppen a kutyáját. Odaköszöntem neki, amiből végül beszélgetés lett és kiderült, hogy anyuék ismerik egymást, sőt nem is olyan rég voltak nálunk. Beszélgettünk vagy fél órát, mielőtt továbbindultam.

Mentünk tovább, már nagyon hazafelé akartam menni. Telefonon néztem a térképet, hol lehet balra fordulni. Aztán megérkeztünk az elágazáshoz. Szép hely volt, Beni is élvezte, Krist meg ment, mint az őrült. Átmentünk a kövesúton, közben meg-megnézegettem a térképet, hogy jó helyen járunk-e, mikor kell lefordulni. Egy telepített nyárfaerdő utáni nagy fa- és bokorcsoportból majdnem nem jöttem ki, de aztán mégis sikerült és folytattuk tovább az utunkat. Az egyik részen, ahol rendes földes utat jelzett a térkép, teljesen ellepte a visszanőtt fasarjak, de Krist ügyesen utat tört magának. Két helyen vadászles mellett mentünk el. Volt ott minden: a les, szénaetető, itatómedence, vályú, de mindez üres volt, gondolom majd télre feltöltik.

Miután kiértünk a keresztező útra, onnantól hazáig ismerős volt a táj.

Utólag néztem vissza, hogy pontosan merre is jártam, és akkor jöttem rá, hogy ha nem ott fordulok balra, ahol fordultam, hanem egyel vagy kettővel „később”, akkor a másik faluba / városba (?) érünk. Az út, (a beszélgetési időt nem számítva) két órás volt és összesen 19 km-t mentünk.

Kristes, Remis, Mozis, Zsófis
2014. július 22., kedd
Olvasási idő: 5 perc

Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.

Olvass tovább!

Sziszi
2014. július 20., vasárnap
Olvasási idő: < 1 perc

Valójában Neki nincs külön tag, hiszen ő nem konkrétan a saját kutyám, de mivel ő is a tanyán él, ezért illik írnom most róla egy sort.
Ma ugyanis ő is elpusztult.
Ég Veled!
Sziszi – 2006 (?) – 2014.07.20

Égből pottyant kismacska
2014. július 13., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Már több mint egy hónapja van nálunk egy kicsi vakarcs. Hogy hogyan került hozzánk, az kész rejtély. Ugyanis nálunk nincs nőstény macska. Mi csak úgy tartjuk, hogy a gólya pottyantotta ide. Kb. egy hónapos lehetett akkor, amikor a füstölő mögött hangosan kiabált és megtaláltuk. Éppen hogy csak ki voltak nőve a szemfogacskái. Akkor még fecskendővel próbáltam beléerőltetni először egy kis macskatejet, majd napról napra egyre több tehéntejet kapott helyette, míg végül elfogyott a macskatej. Fokozatosan kapott először párizsit, májkrémet. Lassan már jobb kaját evett, mint én. Végül egyik pillanatról a másikra átállítottam a tálkából evést mondván, hogy nincs nekem erre időm. Meg már elég nagy is volt ehhez. Most már csak konzervet eszik. Néhanapján kap tejet, meg párizsit esetleg szalonnát.

A nyugis kis töltöttkáposztábavalóból húsgombócból egy támadós kisvakarcs cseperedett. Orvul támad, legyen az a kezem vagy a lábam, sőt bárkinek a lába. Viszont mikor négy nap után hazajöttem egy kirándulásból, dorombolt. Ez a legnagyobb visszaigazolás annak, hogy azért még is szeret a kis hülye. Remélem nagyobb korára kinövi a támadós szokását, mert volt, mikor úgy nézett ki miatta a kezem, mintha vagdosnám.

Kinézetre piszkos fekete, félhosszú szőrű macska, a szügyén van egy fehér tűzés. Szeme még kismacskásan kék, de már kezd átváltozni a zöld felé.

Becsületes neve Szederke, de én csak Daginak hívom. De néha előfordul a Dögi is.