Három és fél évvel az előző macskás bejegyzés után azt hiszem, illik egy újabb összefoglalót írni.
Az akkori csapatból már csak Lucifer és Roki, alias Lenke maradt meg. Yodi két héttel az után tűnt el, hogy tavaly kimentem Amerikába. Herceget elütötték, Rozit pedig a kutyák ölték meg. Cincit, Garfieldot és Margitot tavasszal láttuk utoljára.
Mivel mikor hazajöttem, nem volt kedvenc macska (akivel alhatok) a tanyában, ezért pár héttel a hazaérkezés után az egyik ügyfelünktől hazahoztunk három kiscicát: Manci, Mézit és Husit.
Először az istállóban voltak elszállásolva, de a tél és a hideg közeledtével beszoktattuk őket a házba, hogy minden este a szobámban aludjanak. A rend az volt, hogy nem sokkal sötétedés után (ha előzőleg nem vittem be kézben), akkor behívtam őket, alvás előttig apuval voltak, majd ahogy mentem aludni, jöttek át az én szobámba.
Ha szeptember, akkor Kaposvári Állattenyésztési Napok. Már évek óta járunk, de ezúttal különleges oka is volt, hogy elmenjünk.
Pénteken korán indultunk, hogy elérjük a takarmányozási szimpóziumot, ami anyuéknak volt fontos, és meghallgattunk két előadást, majd bementünk a kiállítás területére körbenézni. Miután mindent körbenéztünk, átmentünk Igalra a szállásunkhoz, kipakolás után anyuék elmentek a strandra, én pedig aludtam egy nagyot.
A szombat reggel nem telt el probléma nélkül, ugyanis az éjszaka folyamán lemerült az autó akkumulátora, mert bedugva maradt a hűtőláda. Miután a probléma elhárult, a környéken kirándultunk, majd három óra után ismét az egyetem és a lovarda felé tartottunk.
Olvass tovább!Olvasási idő: 4 perc
Már hetekkel a meghirdetett időpont előtt felkerestem a szervezőket, hogy van-e lehetőség jelentkezni a szüreti menetbe. Akkor nem válaszoltak. Aztán két héttel az esemény előtt újból ráírtam a szervezőkre és ezúttal sikerült megbeszélni a részleteket.
A héten kihívtuk a dokit, hogy meglegyen a lónak az oltása, hiszen csak e feltételekkel lehetett részt venni a felvonuláson. Szerda helyett csak pénteken futott be a doki és gyorsan lerendezte a dolgot. Ami még elintézésre várt, az a takaró megigazítása volt, ez viszont varrónőt igényelt, de meg is lett oldva tegnapra.
Tegnap letakarítottam a felszerelést, illetve megigazítottam Reminek a hosszú szőreit (vágtam egy kicsit a farkának a hosszúságából) és egy videóban látott módszerrel bebogyóztam a sörényét is. Ez viszont korainak bizonyult, ugyanis ma reggelre szétment.
Így hát ma reggel újra csináltam, ezúttal viszont végigfontam a sörényét, nem bebogyóztam. Miután ezzel megvoltam, leápoltam, majd kikötöttem a szénatárolóhoz, majd bementem a házba, hogy átöltözzek, kivasaljam a hajam és kisminkeljek.
11-kor, miután elkészültem, felnyergeltem Remit, majd apu feldobott a hátára és fél 12-kor elindultam befelé.
Nagy várakozások előzték meg az indulást, ugyanis ez az első verseny, ami messzebb van a lovardától, hosszabb ideig tart és amelyen először vesz részt W. Jn. évek óta visszajár ide, olyan ez a hely neki, mint a második otthona. A helyzet nehézségét inkább a hat-hét órás út adta a babával, hogy mennyire fogja bírni.
Szóval szerdán indultunk fél 12 körül és csak mentünk és mentünk… Ahogy Jn. mesélte mindenkinek: 1 baby, 2 cars, 3 dogs, 4 horses and 4 humans. A felosztás az volt, hogy én voltam Jn.-el, W.-el és C.-vel (aussie) a nagy kocsiban, mögöttünk a négy ló. Utánunk másik kocsiban A. és C., na meg a két kutya: L. (aussie) és S. (goldi). Meg egy rakat cucc.
Szerencsére a baba kb. egész végig aludt, úgyhogy csak egyetlen megállónk volt csak: Betlehemben, PA, egy outdoor plaza mellett álltunk meg ebédelni és egy kicsit nyújtózkodni. Végül fél hét körül érkeztünk meg a verseny területére, ahol a többiek kipakolták a lovakat meg a lovas cuccokat, én pedig magamra kötöttem a babát és felfedeztük a terepet, de csak kb. a feléig jutottunk, mert elég nagy területről van szó. Némely pályán még kint voltak az akadályok, ugyanis az előző hétvégén díjugrató verseny volt. Nagy sokára végeztek a többiek, úgyhogy előbb Jn.-el kipakoltunk a bőröndöket a hétvégére foglalt házba, majd mindnyájan beültünk a Miss Lucy’s Kitchenbe vacsorázni. Végül visszamentünk a házba, elosztottuk a szobákat, meg szétpakoltuk a cuccokat és elmentünk aludni.
Csütörtökön, miután a lányok reggel elrendezték a lovakat, 9 körül elmentünk a Village Dinerbe reggelizni. Olyan sonkás omlettet kaptam… baromi finom volt és a többieké is nagyon jól nézett ki. Reggeli után átmentünk a Kingstonban levő Walmartba bevásárolni. Aztán az egész napot a házban töltöttem a babával, míg a többiek a versenyre készültek, mert túl meleg volt ahhoz, hogy megérje a kicsivel kimenni. Végül J. is megjött és miután a lányok lefürödtek, 7 után elmentünk bővült társasággal vacsorázni a Red Onion étterembe. Miután visszamentünk a házba, még beszélgettünk egyet, meg a kutyák szórakoztattak minket, majd mindenki aludni tért, hiszen másnap kezdődött a verseny.
Olvass tovább!Reggel szólt apu, hogy nincs meg a kutya. Ez fura volt, ugyanis hiába vannak szabadon, nem az elszökős fajta egyik kutyánk sem. Oké, néha ki szoktak járni a környékre, de akkor se mennek messzire és mindig visszajönnek.
Hamar be is ültünk a kocsiba és körbejártuk a környéket. A legelő melletti földesúton haladva megláttuk L. Timit Robin hátán. Mondtam apunak, várjuk meg és kérdezzük meg, látta-e Benit. Így hát megvártuk és megkérdeztük, mire az volt a válasz, hogy nem látott semmit. Erre megemlítettem, hogy tavaly ilyentájt ugyanez történt: valaki elvitte a kutyát. Erről jutott eszébe, hogy az egyik kutyamentő alapítvány kirakta a közösségire, hogy talált a tanyához vezető úton egy vizslát. Na hát ez a Beni.
Így hát gyorsan elvezettünk a menhelyhez – tudtam hol vannak, hiszen rendszeresen mellettük lovagolok el -, de nem volt otthon senki. Közben írtam neki a menhely közösségi oldalára, hogy ott vagyunk a vizsláért és szeretnénk hazavinni, de nem kaptam választ. Hazamentünk.
Itthon felhívtam a menhely tulaját. Erre mondta a nő, hogy adjam meg, ki a dokink, elviszi oda a Benit, a doki pedig bechipezi, (mert hát nincs a kutyában) és majd visszaszól, hogy mit beszéltek. 10 percre rá fel is hívott a nő, hogy haza hozza Benit, V. doki pedig majd később kijön és bechipezi. Mert hát eléggé ismer minket, meg ugye ő az állandó orvosunk.
Fél óra múlva hazahozta a csavargónkat és mondta, hogy azért szedte össze tegnap este 11-kor, mert a kövesút mellett futott és nem volt benne chip, így hát nem tudta, hova tartozik, ezért hazahozni sem tudta.
De akkor is mégis milyen alapon szedik össze a kutyákat a tanyavilágban?
Mivel a legtöbb versenyt leírtam az utazós blogomra, így azokat tervezem átmásolni és némiképp módosítani, hogy egy kicsit több lovas info és kép ill. kevesebb „hétköznapi” leírás legyen benne, így a versenyes posztokat több részre bontottam, mindegyiket az eredeti dátumhoz viszonyítva egy évvel később posztolom. Azonban voltunk több kisebb versenyen, azokat ebben a posztban terveztem megírni. De legyen ez a poszt egy összefoglaló az összesről.
Nem sokkal az után, hogy megérkeztem a családhoz, hivatalos voltam az első versenyre – persze csak mint a baba vigyázójaként. Az első a Loch Moy Horse Show volt az augusztus 4.-i hétvégén, mely igazából kb. fél úton volt a háztól a lovarda felé, így csak a verseny napján vitték oda Jn.-ék a lovakat. Én J.-val mentem ki, de a verseny nagy részét a kocsiban töltöttem a baba mellett, mivel eléggé tűzött a nap és mert akkor még minden ismeretlen volt a számomra.
Két hétre a LM verseny után elmentünk NY állam beli Saugertiesbe a HITS-re, rendesebb nevén a Centerline Events at HITS on the Hudson. Ez egy nagyobb versenynek számított, klikk ide.
