Régen mindig nagy küzdelem volt a lovak sörényének és pláne a farkának a kifésülése, mivel mindkét ló hosszú és dús sörénnyel és farokkal van megáldva, ami a legyek hajtása miatt folyton becsavarodik. Ilyenkor bizony eltelt egy-másfél óra mire csak az egyik ló farkát tincsenként kibontottam.
Az egyik alkalommal, mikor nálunk volt a kovács, szóba került a dolog és ajánlotta, hogy próbáljam ki a Gliss Kur pumpás verzióját, mert azzal könnyebb lesz. A következő kuponos napok alkalmával be is szereztem kettőt.
Éppen alkalmas volt a tavaszi sörény- és farokápolás (értsd, formára vágás), így rögtön az alaposan összekócolódott sörényeknek estem neki. Rápumpáltam a sörényre a tövétől a végéig annyit, hogy épphogy nedves legyen és kb. félmaroknyi tincsenként elkezdtem kifésülni. Meglepődtem, mert simán vitte a kefe (egyszerű 300 Ft-os hajkefét használok). Ezután jött a tincsesre tekeredett farok. Négy részbe szedtem és részenként pumpáltam rá a folyadékból, alulról kezdve felfelé, ahogy fokozatosan fésültem kifelé. Először Kristállyal, majd Reménnyel is végigcsináltam ugyanezt.
A máskor három (vagy több) órás művelet a két lóra kb. egy-másfél óra alatt lement. Bár Kristály rezzen a pumpa hangjától, Remi pedig egyenesen megugrik tőle, nagyon megéri, ők meg majd hozzá szoknak.
Kb. egy éves használat, és a harmadik flakon után (a flakonok között nem vettem észre különbséget, mindegyik ugyan olyan jól működik) azt vettem észre, hogy kevésbé kócolódik és csomósodik össze a sörényük, így nem kell olyan sűrűn fésülni, illetve le lehet növeszteni hosszúra, mert eddig azért vágtam le, mert akár egy hét alatt szinte kibonthatatlanná vált. Most meg egy hónap után se. A lovak pedig nagyjából hozzászoktak a spriccelés hangjához.
(2015-2017)
Tegnap volt nálunk a doki és hosszú igérgetések után végre elhozta a szájterpeszt, amivel kiderült, élesek Kristály felső fogai. Ahogy mondta, nem vészesen, de kellemetlen neki, így megreszelte. Most már csak a hatásra kell várni.
Az elmúlt két hónapban Krist felszedett annyit magára, hogy már nem olyan csonti, mint szeptemberben, a bordája is alig látszik és a medence csontja sem annyira hegyes már.
Egy hónapja Remi is vele jár ki legelni a rozsra, kb. déltől sötétig. A sok szabad mozgásnak köszönhetően Krist talán már nem botlik annyira, hisz előtte az összes mozgása annyi volt, hogy a karám egyik oldalától átbattyog a másikra. Most pedig egy igen nagy területet járhat be, Remi hatására pedig még többet mozog.
A látható javulás örömére, két hete felültem rá és megtettük a minimális kört. Nagyon fura volt rajta lenni, hiszen június vége óta nem ültem rajta, meg mert egész évben, pár kivétellel Remin lovagoltam. Szerencsére nem voltak botlások, csupán bicsaklás, de rá tudott nehezedni a lábára. Beni is nagyon örült annak, hogy végre eljöhetett velünk terepre (hiszen ha Remivel megyek, továbbra sem hívom) és Lady is végig velünk maradt, ugyanis végig lépésben mentünk. (Lady akkor szokott hazafordulni, akármilyen messze is vagyunk, ha megijed valamitől (fácán), vagy ha elkezdünk ügetni.)
Nincs jól. Vagyis nem beteg, de még sincs jól. Öreg.
Az utóbbi fél évben sajnos lábügyben megromlott az állapota. Veszélyes lovagolni, mert egyre többet botlik és egyre kevésbé bírja magát visszaemelni a botlásból, amiből könnyen baleset lehet (és volt is még korábban). Mert nem valamibe belebotlik, hanem bokában megbicsaklik.
Augusztusban volt egy ügyességi verseny, amire vele terveztem elmenni, de a verseny előtt két nappal, amikor otthon gyakoroltunk, vészesen sokat botlott, így kihívtuk a dokit, hogy célirányosan megvizsgálja a lábait (felhajtotta a lábát), és megállapította, hogy fáj mindkét első lába. Felajánlotta, hogy ad neki fájdalomcsillapítót, ami kitart a verseny utánig, és akkor úgy indulhatnék vele. De inkább visszaléptem, nehogy baj legyen.
Azóta egyszer hoztam ki vezetve sétáltatni, Remi mellettünk rohangált, én meg fotóztam közben. A minimális körön mentünk, és az utolsó részen, a bekötőn konkrétan térdre esett.
Aztán augusztus végén ugye bedurrant mindkét ló hátsó lába.
Most pedig olyan szinten le van fogyva, mint szerintem eddig még soha. Ráadásul két hét alatt, pedig ugyanúgy eszik szénát is és zabot is. Megoldásként vettünk neki lótápot, plusz amíg van fű, addig csak ő kijár az udvarra napközben. Meg várjuk a dokit, hogy megnézze a fogát.
És ha mindez még nem lenne elég, két hete, szombaton (17-én) kiderült, hogy bal hátsó lábára nyírrothadása van (vérzett is), úgyhogy naponta-kétnaponta betadine-os kezelés és kovács minden héten.
Tavaly kereken egy félév alatt lettünk sokmacskások: ma szám szerint nyolcan vannak. Garfield (a kandúr), Margit (a nem normális), a négy „kicsi”: Yoda, Lucifer, Herceg és Rozi. És a két jöttment: Lenke és Cinci.
Garfieldról sose volt sok szó, hiszen ő nem annyira vesz részt az életemben, mint a többi macsek. Kandúr, és a fogalomhoz tartozó összes tulajdonság rá vall: feltápláljuk, ekkor eltűnik egy időre, majd csontsoványan, csapzottan hazajön és újra élvezi a vendégszeretetünket. Nagyon fél a kutyáktól, ezért csak akkor merészkedik elő, amikor nincs semmi mozgás a tanyában. Egyébként egy nagyon dorombolós, bújós fiúka, csak éppen ölben nem szeret lenni.
Minap találkoztam ismerősömmel terepen, éppen Kristállyal és Benivel voltam kint. Beszélgettünk egy kicsit és megkérdezte, hogy hogyan szoktattam rá Benit arra, hogy póráz nélkül jön velem terepre.
Ennek igazából nincs nagy története. Lényegében csak annyi, hogy pár éve Panka elkezdett utánunk lopakodni, amit sajnos későn vettem észre, ugyanis már olyan távolságban voltunk a tanyától, hogy a „Befelé!” már mit sem ért (a bekötőn ez még hatásos, de mondjuk fél kilométerre a tanyától már felesleges hazaküldenem őt, mert nem fog hazamenni), így az ő legnagyobb örömére utánunk jöhetett. Ebből később már az lett, hogy direkt hívtam, hogy jöjjön velünk, mégpedig azért, hogy az esetleges kóbor kutyákat lefoglalja, amíg én a lóval kicsit odébb megyek, hogy ne legyen baj. Meg hát a társaság miatt is.
Aztán megszületett Beni és legközelebb már azt vettem észre, hogy mikor a Pankát hívom, jön ő is. Idővel Panka elment, de Beni még nagyobb lelkesedéssel jönne velünk, ugyanis amikor Kristet nyergelem (már akkor!) elkezd körülöttem ugrálni, aztán amikor már fent ülök Kristály hátán, akkor meg már teljes extázisba kerül. Ugrál, ugat, előrefut, Ladyt is bevonja a játékba.
Terepen szerencsére nincs baj vele, de vadászkutya lévén, amikor szagot fog, nem érdekli, hogy útban van és Kristály kis híján nekimegy, az utolsó pillanatban tér ki előle. Ilyenkor kicsit leszidom a kutyát, de nem nagyon hatja meg. Sokszor hátranéz, hogy merre járunk, mikor mi lépésben megyünk és emiatt lemaradunk tőle. Amikor pedig rámegyünk egy-egy leágazásra, de ő tovább megy egyenesen, csak szólok neki, ekkor ő rögtön kapcsol és rohan utánunk.
Ladynél viszont teljesen más a helyzet. Ő egy mimózalelkű kutya. Bár az elején velünk tart, amint elindulunk ügetésben, vagy megijed valamitől, fogja magát és hazamegy, akármilyen messze vagyunk a tanyától.
A lovak oldaláról tekintve Kristálynál az a szerencse, hogy tapasztalt ló, nem ijed meg attól, ha a kutya felveri a vadat, vagy ha utánunk rohan és attól se, ha Beni hirtelen bukkan fel egy bokor mögül. Mondjuk, amikor Beni előttünk halad, néha rá szokott kapcsolni a tempóra, de ez még egészen belefér. Reminél pedig még nem tervezem a kutyá(ka)t magammal vinni.
Úgy gondolom, ahhoz, hogy a kutya probléma nélkül velünk jöjjön terepre, elsősorban bízni kell benne, másod sorban a kutyának bizonyos szintű engedelmességet kell mutatnia felénk (legfőképp a visszahívás sikeres megléte a fontos). Persze ehhez az is fontos, hogy a ló is kutya- és terepbiztos legyen.
Olvasási idő: 4 perc
Remény hatodik szülinapjának margójára.
Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.
Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.