Nem volt kedvem felnyergelni, meg átöltözni lovas cuccba, ezért csak egy kantárt raktam Kristályra és megkértem aput, hogy úgy, ahogy voltam (melegítő nadrág, sport cipő), dobjon fel a lóra. Kifelé menet viszont előre bezártam a kutyákat, ugyanis most nem szerettem volna, hogy velem jöjjenek. Mostanában Krist hál Istennek jól van, vagyis nem csontika (tél végén valamiért lefogyott, holott Remi nem változott semmit), így a szőrén ülés is kényelmes volt, már ha egy magas marú lónál kényelmes lehet. Vissza a lovagláshoz: elindultam vele a kövesútra, aztán ott kicsit nézelődtünk, majd tovább indultunk a hátsó kaszáló melletti úton.

Igazándiból én nem nagyon szeretek szőrén lovagolni. Kicsit nagyon instabilnak érzem. Így hát leszálltam Kristályról, de mivel nem akartam visszafordulni, ezért tovább vezettem az úton. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem futni, de Krist csak húzatta magát, nem indult el ügetésben. Fogtam egy ágacskát és elkezdtem felé legyezgetni vele, hogy elinduljon. Aztán kisebb nagyobb szakaszokon futottunk. Sokszor vissza kellett húzni, de végül az én tempómat is megszokta és az ágat se kellett használnom, mert amint elkezdtem topogni, ő elkezdett ügetni. A s.telepnél tartottunk egy kisebb pihenőt, a nyakába akasztottam a kantárt szárát, gondolván úgyse megy el. Amíg léptem, nem is ment, követett, mint mindig.

Aztán elkezdtem futni, ő meg lehagyott, mivel már nem tudtam semmivel sem visszahúzni. Hiába szóltam utána, ő meg se állt a karámig. Még gyorsan felhívtam anyut, hogy ne ijedjenek meg, hogy nélkülem látják a lovat, aztán kényelmesen bekocogtam. Azért a végére rendesen elfáradtam.

Március 29-én nem jött elő a macska. Apu mondta, hogy hajnalban, mikor kiment az udvarra, úgy nyávogott, mint eddig soha, ugyanis ő nem az a nyávogós típus. Hát akkor biztos megellett. És így is volt. Egész nap nem láttuk, de nem is kerestük nagyon. De másnap már előjött. Csapzottan, szigetelő szőnyeg darabkákkal a bundájában, így tudtunk következtetni, hogy a padláson ellett meg. Az idők során a kicsik hangját is hallottuk, amennyiben Margit nem etette meg őket időben. De még így is, csak tippelni tudtunk, hogy hányan vannak, mégpedig abból, hogy hány emlője van kiszívva. Innen gondoltuk, hogy valószínűleg öten vannak.

Olvass tovább!

Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.

Olvass tovább!

Ideje egy újabb instagramos posztnak, hiszen elég sok képet / és pár videót tettem fel az oldalra. (régebbi az első).

A képeket beillesztgetve feltűnt, hogy inkább Margitot fotózgatom. 21 képből 8 képen ő van rajta. Az első kép december 21-i, az utolsó pedig mai.

Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni).

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre . Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvényt a városban, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.

Annak ellenére, hogy nem írok, még vannak történések. Mint például ma is. Remiék szokás szerint kint legeltek, én meg éppen szünetet tartottam a tanulásban (khm… az olvasásban), amikor kimentem az ajtóhoz és kinéztem az udvarra. Nem láttam mást, csak hogy van két lovas a kerítésen kívül, utánuk meg jött egy autó (ami hozzánk jött). A lovasok, akikről kiderült, hogy a Timi és az apukája volt, ők meg eljöttek a kapuhoz (miután előre engedték a kocsit) és ott megálltak, mert közben Remi meg odament hozzájuk. Én gyorsan magamra kaptam egy pulcsit, és futottam ki, hogy megfogjam a nagylányt. Kiértem, köszöntem a Timiéknek, beljebb vezettem a leányzót, Z. pedig becsukta a kaput. Timiék ellovagoltak B. bácsi lucernásán a város felé, én meg elengedtem a Remit. De ő nem ám az anyjához ment volna, aki mindvégig legelt. Nem. Ő megkerülte a rövid kerítés szakaszt és bevágtázott az erdőbe, onnan meg az útra. Na erre Krist is ideges lett, ment a nagylány után, ő meg, mivel rájött hogy Robinék (Timi lova) már túl messze vannak, ezért visszafordult. Én elálltam Krist útját, hogy ne menjen Remi elé, aztán a csikó is odaért hozzánk, úgyhogy sarkon fordulva bevágtáztak a karám felé. Kristet még sosem láttam ilyen gyorsan vágtázni.
Egyébként nem tudom, hogy direkt csinálják-e, hogy a kerítés mellett lovagolnak el, ugyanis nem villanypásztorral vannak el kerítve a lovak, hanem kerítéstől kerítésig bármerre legelhetnek. És ilyenkor, amikor a kerítés mellett mennek hazafelé, akkor Remi nagy boldogan odavágtázik hozzájuk (persze csak a kerítésen belül), természetesen Krist követi őt, így a két ló a kerítés mentén megy, egészen addig, amíg kellőképpen el nem távolodnak a lovasok a kerítéstől. Remi nem buta, mert ha túl közel mennek a lovasok a kapuhoz, akkor ő simán kimegy rajta.
Ebből adódik a másik eset, amikor szintén a Timiék voltak, csak ők követték a kövesút kanyar-ívét, így „csak” félig lovagoltak el a kapuig, onnantól a város felé vették az irányt. Remi persze követte őket a kerítésen belül, Krist mögötte, majd fogta magát a kiscsaj és kiment a kapun. A lovasok persze már hetedhét határon vágtáztak hazafelé és ez is volt a lovak szerencséje.