EquestrianBlog
Kristály ugrik
2013. szeptember 8., vasárnap
Olvasási idő: < 1 perc

Oké, ezt a bejegyzést kicsivel több, mint három év után írom meg, és (sajnos) már nem is nagyon emlékszem a dolgokra.

Szüreti utáni nap, még mielőtt hazajöttem volna, Zsófi felült Kristre, hogy ő is lovagolhasson. Először a benk nélküli pályán tett meg pár kört, közben én fényképeztem őket. Aztán egy hirtelen ötlettel átmentünk a másik pályára, ahol egy csomó akadály volt kirakva. Megkérdeztem Zsófit, akar-e ugratni Kristállyal. Akart. Így hát az egyik akadályról levettem a rudakat és kezdésnek csak egyet hagytam a földön a két kitörő között. Zsófi pedig először lépésben, majd ügetésben átment felettük. Ezután egy kis x-et csináltam, mindkét rudat a lehető legalacsonyabbra téve, ezt Kristály át is lépte, egészen a haramadik vagy negyedik emelésig, azt már át is ugrotta és itt hagytuk abba a dolgot, mert Zsófi nem tudott ugratni. Leléptetés után kicsit pihentettük, mielőtt hazamentem volna vele. Hazafelé nem volt semmi probléma.

Kicsit érettebb fejjel és némileg több tapasztalattal visszatekintve elég nagy hülyeséget csináltam, hisz nem szabadott volna egy olyan lovat ugratni, akinek a lábai nem alkalmasak (botlik), egy olyan lovassal, aki egyáltalán nem is tud ugratni. Szerencsére nem történt baj, így erre az egészre egy nagyon jó élményként tekinthetek vissza.

2016.12.16-án írva.

Szüreti felvonulás 2013
2013. szeptember 7., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Reggel bementünk megetetni és elrendezni Kristályt. Utána hazamentünk reggelizni, de mehettünk is vissza készülődni. A felvonulás fél kettőkor kezdődött, de egyre már kész kellett lenni. Késve értünk be a lovardába. Gyorsan összekaptam Kristet, felraktuk a nyeregalátétet, meg a nyerget. Befontam a farkát. Zsófi sokat segített. Végül én is átöltöztem. És mikor felültem, épp indult ki a menet a lovardából. Eléggé hátra kerültem, de ennek még nem volt jelentősége, hiszen a sorrendet még ki kellett alakítani. A Bendzsónál vártunk mi, lovasok. Nagyon meleg volt, így vizeket osztogattak szét. Aztán megkérdeztem egy szervezőt, hogy hova menjek, mert tényleg nem tudtam. Két lehetőség volt: vagy a csikósokkal maradok, csak ők fel le vágtáznak, meg bolondoznak a betonon, vagy a versenyesekkel, a rendőrlovasok előtt. Végül a másodikat választottam, így az utolsó pillanatban kerültem a végső helyemre: a versenyesek után V. Fanni és egy másik lovas mellé. Az egyik versenyes lány mondta, hogy tartsak távolságot a lova után, mert rúghat. Sokszor sok időre kellett megállni. Krist hellyel-közzel bírta, de a versenyes lányok lovai eléggé toporogtak. A lányok nem győzték lefoglalni őket körözéssel, félfelvételekkel. Végül nagy nehezen bekerültünk a színpad elé, de itt nem volt elrohanás a tavalyival szemben. Szépen mentünk lépésben (a Mediterrán előtt), be a lovardába. Bent lenyergeltem, bevittem a bokszba és adtam neki egy kis időt pihenni.

A felvonulás jó volt, bár nagyon meleg volt az idő és sokat kellett ácsorogni. Sok ismerőssel találkoztam, akik megdicsérték a lovat és a ruhámat. Negatívum, hogy nem mondták meg konkrétan, hogy hol a helyem (tavaly volt egy fix pozícióm), így a nevem sem hangzott el.

Kóbor kutyák
2013. szeptember 5., csütörtök
Olvasási idő: < 1 perc

Az a helyzet, hogy a környéken szinte az összes közeli tanyán kijön a kutya. A Vadkerti úton egy hatalmas kaukázusi, mely új kutya a környéken. A múltkor az a szerencsém volt, hogy a gazdáék otthon voltak. A kutya szó szerint ránk támadt, én meg fordultam Kristtel egy 180-at. Mondtam a gazdáknak, hogy legyenek szívesek megkötni azt a kutyát, mert nem csak én vagyok az egyedüli lovas errefelé. Aztán a játékboltoséknál is. Ma a Lilivel mentünk, és a kis corgi-szerű (persze keverék) kutya szó szerint Kristnek jött. De ugye szerencsére velünk volt a Panka, így lekötötte a kutyát. Máskor az a kutya nem szokott kijönni. A Timiék felé is ott van a sarki tanyán a kutya. Onnan is kijött a kutya, de az is "friss". És ott van még az a tanya, amelyiknél a télen, szánkózás közben jöttek ki a nagykutyák. Szóval négy közvetlen útból négy elzárva a kutyák miatt a buckákra. Persze kerülővel lehet menni, de az plusz fél óra.

Így most megint rá fogok szokni a városra, meg a Sóstóra. Persze valamit ki kell találni ellenük. Apuék azt mondják, hogy vigyek magammal kolbászt, de az beolvad. A többi lovas, meg szimplán elkergetik a lóval. Nem tudom.

Sanyi, Krist
2013. szeptember 5., csütörtök
Olvasási idő: < 1 perc

Fél ötre beszéltünk találkozót, de mindkettőnk késett. Hatra pedig mindkettőnknek haza kellett érni.

A játékboltosok felé indultunk el, Panka is jött velünk. A tanyánál, az egyik kutya szó szerint rátámadt Kristre, de Panka gyorsan elterelte a figyelmét és egymással foglalkoztak. Mi pedig elinaltunk, ki ügetésben, ki vágtában. Elmentünk egészen a régi lovardához vezető útig, majd jobbra fordulva azon mentünk ki a betonra. Hol gyorsabban mentünk, hol lassabban, Pankára pedig minduntalan rá kellett szólnom, hogy menjen arrébb, mert Sanyi eltapossa. Mikor a betonra értünk, még volt húsz percünk, mondtam, hogy teljesíthető. De nem. A végén rohanni kellett. Lefordultunk balra a fenyvesbe, majd miután kitaláltam gyorsan, hogy hogy jutunk a leggyorsabban haza, útirányt vettünk. Végül a Gomba tanyánál jutottunk ki. Lili hátul bement a tanyára, én meg mentem ki az O. útjára. A sarki tanyán a kutya szó nélkül átugrotta a kerítést, majdnem nekünk jött. Szerencsére a szembejövő biciklis beparancsolta. Utána már gyorsan hazaértem én is.

Szerintem egy ideig nem fogok terepre menni. A kutyák miatt. Max. a Sóstóra vagy a városba.

Márkó
2013. szeptember 3., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Nagy megrendüléssel olvasom a közösségi oldalon a "Nyugodj békében!"-ket. Hatalmas bennem a kérdőjel: mi történt?

Márkóval az ismeretségünk Szilvi által kezdődött: Szilvi nem ért rá, és egy óra erejéig ő volt az edzőm (bővebben itt). Máskor is jól szórakoztunk (itt). Meg van egy kedvenc mondásom tőle: "A kis fémtalicska az nem talicska: a nagy lócitrom hordó (többször műanyag), na az a talicska!" És ezen veszekedtünk.

Aztán már csak a közösségin követtem, hogy mi van vele. Ma meg megdöbbenve látom a kiírásokat.

Nyugodj békében, Márkó!