Reggel 5-kor keltem, majd 6 után indultam el kocsival Dunaharaszti felé, majd egy gyors Lidl-s megállást követően 8 után értem a Szilágyi Lovasudvarhoz. A vizsgázók közül már mindenki ott volt, nem sokkal később pedig Petra és Orsi is megérkezett. Köszönést követően egyeztettek Anikóval az edzésekről, ez alapján összeállítottak 10 feladatot, amelyet egy rövid bevezető beszédet követően random generátorral kisorsoltak közöttünk. Személy szerint nagyon örültem annak, amit kaptam, hiszen összességében nézve úgy gondolom, az egyik legkönnyebb feladatot kaptam: a 9-kor kezdődő osztály bemelegítését majd levezetését kellett levezényelnem.

Anikótól és Orsitól kérdezgettem, az előbbihez volt néhány kapcsolatos kérdésem, míg az utóbbihoz olyan kérdésem volt pl. hogy az edzés mely pontjáig vezessem a bemelegítést, mikor jön az utánam következő vizsgázó. Szerencsére minden kérdésemre választ kaptam, én mivel pont elmúlt 9, ezért siettünk is át a fedelesbe, hiszen máris késében voltunk.

Felérve három lovas várt készen minket. Anikó, majd Petra rögtön szót is kért, elmondták a lovasoknak, hogy ezúttal mi fogjuk tartani az edzéseket, vizsgázni jöttünk, nem őket bíráljuk, hanem majd minket bírálnak, majd át is adták nekem a lehetőséget a kezdésre.

Eléjük áltam és bemutatkoztam, megbeszéltünk pár dolgot. Miután megegyeztünk abban, hogy a kengyel be van állítva, és a heveder is meg van húzva, lóra ültettem őket, majd átnéztem a felszerelést. Találtam is két hibát, amit a lovas figyelmét felhívva rá kijavítottam. Ezután lépéssel kezdtek, közben tornáztattam őket nyakra és lábra, mert többet nem mertem, ugyanis nem ismertem a lovakat. Már az elején kitűnt, hogy két haladóbb lovasom van és egy kislány, aki nagyon küzd a lovával, mert az nem akart menni. Két-két kör lépés után elkezdtek ügetni, ahol volt minden. Végül igyekeztem megoldani az eseteket, és adtam a feladatokat. Érzésem szerint még nem voltam meg a bemelegítéssel, de már szóltak, hogy jön a következő vizsgázó, így lépést kértem a lovasoktól és helyet cseréltünk.

Mikor az előző konzultáción megláttuk a záró tábor órarendjét, fogtuk a fejünket, hogy ez nem lehet igaz, ugyanis egy eléggé átgondolatlan beosztást sikerült kitalálni. Két nap Sp-n, majd Kiskunhalas, Dunaharaszti, Budapest, Bábolna és újra Budapest.

Mivel Laura úgy tervezte, hogy felviszi a lovát Sp-ra, ezért, hogy ne kavarjak be, ne kelljen még velem is számolnia, ezért azt találtam ki, hogy felmegyek kocsival Sp-ra és majd amikor csütörtök este megyünk Halasra, akkor hazahozom az autót és majd valakivel visszamegyek Simonpusztára.

A konzultációt megelőző héten családilag robbantunk le, nem voltam topon, erre rájött az edzések miatti fáradtság és az a stressz, hogy hogyan fogok tovább készülni az ugró vizsgára (mert ugye Gáborékhoz már nem tudtam járni) és ez rányomta a bélyegét a teljesítményemre.

Kedden sötétedésre értem fel Simonpusztára, ahol bepakolást követően még tanultam egy kicsit díjlovaglásra, majd lefeküdtem aludni.

05.17. – Szerda

Reggel 7:30 után értünk be Lillával az istállóba és segítettem a többieknek nyergelni Díjlovaglás gyakorlatra. Mivel hárman (Kati, Mariann és Laura) felhozták a lovaikat a vizsgákra, ezért kevesebb lovat is kaptunk, így Betyárt, Polettet és Giannát nyergeltük fel.

Az első körben a saját lovon ülők lovagoltak plusz a három iskolaló. Mivel esős idő volt már reggel, így legnagyobb sajnálatomra a fedelesben voltunk (már előre elképzeltem, hogy süt a nap és felépítünk egy díjlovagló négyszöget a pályára, és majd ott fogunk gyakorolni és vizsgázni. Hát nem így lett). Bemelegítést követően a programot lovagolta le az első csapat úgy, hogy Zsófi diktálta nekik a programot (ketten voltak a fedelesben, többiek kint a négyévszakoson várta a sorát). Aztán cseréltünk.

Polettre kerültem, a két év alatt először. Mivel Oszkár díjlovas nyerge volt rajta, nekem az baromi kényelmetlen volt még úgy is, hogy ugye Szandránál Royalon is díjlovas nyereg van. Kint próbálgattam a lovat, főleg a kritikus pontokat (lépés-vágta, jól ment), majd az utolsók között behívtak a fedelesbe.

Előzetesen le kellett adni két héttel ezelőtt egy jelentkezési lapot a táborra, amely az elérhetőségen túl a lovaglótudásra is kitért.

Múlt héten már beszéltünk a táborról, már vártuk, hogy talán lesz végre egy jó alkalmunk, ahol nem kell a lovak és a körülmények miatt óvatoskodnunk.

Némi győzködés után sikerült rábeszélni anyut, hogy had menjek egyedül kocsival. Nekem eleve nem lett volna bajom, ha el kell vezetnem Tapolcára (ami tőlünk 3+ óra). Viszont volt egy felvetés, hogy elmegyünk családilag, engem elvisznek, aztán majd valahogy hazajövök (kedvenc sofőröm hamarabb kezdte a hétvégét, ő már egy-két nappal korábban a környéken volt már). Azonban ahogy közeledett az indulás napja, annyira eltemetett minket a munka, hogy nem volt téma a közös utazás, így hát gyorsan rá bírtam anyut beszélni az egyedüli odajutásra.

Csütörtökön bepakolást és elköszönést követően 4 körül indultam el Tapolca felé. 2 óra múlva jól esett Veszprémben kiszállni a kocsiból, pontosabban a város szélén lévő bevásárló parkban álltam meg. Körbenéztem a Decathlonban (vettem pár pólót, kefét és nyír keményítőt), a Tescoban (enni- és innivaló a következő napokra) és a KFC-ben (vacsi), majd indultam tovább. Veszprémtől egy nagyon szép szakasz vezetett Tapolcáig, ahova már erős szürkületben, már-már sötétben értem oda.

Amint leállítottam a kocsit Diszelen a Templom közelében, már nem tudtam újraindítani, közben Katit hívtam, hogy merre van, mert a sötétben nem tudtam, hova kell menni. Kati odajött hozzám, szerencsére két házzal arrébb álltam meg. Odavezetett Gy. V. András házához, ahol ő személyesen köszöntött engem a két srácunk társaságában. Pár szó után segítséget kértem a fiúk segítségét. Mint kiderült, az akkumulátor saruja jött le, így miután helyre kalapáltuk, beálltam a kocsival az udvarba.

Utoljára novemberben írtam az ugró edzésekről, azóta gondolkoztam, hogy hogyan is írjak erről. Nem akartam ugyanis minden egyes alkalomról bejegyzést írni, hiszen ez heti kétszeri bejegyzést jelent, viszont az utóbbi pár évben már inkább ráálltam az összefoglalók írására, plusz általában az edzések felépítése is ugyanolyan, csak az egyes edzések feladatai változnak. Így hát adódott a kérdés, hogy mi váltsa ki azt, hogy bejegyzést írjak. Elsőként írhattam volna karácsony előtt egyet (mert karácsony után legközelebb február elején mentem hozzájuk), de most viszont indokoltan elérkezett az a pont, hogy meg kell írnom az összefoglalót az ugróedzésekről.

Utoljára november közepén írtam az első két hét tapasztalatáról. A véleményem azóta sem változott, imádok (imádtam) odajárni, teljesen megbízom Boniban, tök türelmesek velem, főleg Flóra, nagyon jól érzem ott magam és ami a legfontosabb, hogy kisebb-nagyobb mértékben, de érzem magamon a fejlődést.

Novembertől karácsonyig jártam, fedelesben voltunk végig, felváltva edzett Flóra és Gábor. Gábor edzésekor inkább pályát lovagoltunk, Flórával pedig az apróságokat finomítottuk.

Február elején vettem fel újra a fonalat (kérdezték is, hogy mi van velem, miért nem járok, ami jól esett). Az elején a hideg miatt még a fedelesben voltunk, aztán nagyjából március közepétől, ha nem volt túl nagy szél vagy nem esett az eső, akkor már kint lovagoltunk.

A legmagasabb, amit ugrottunk, az nagyjából a 90 cm-nél állt meg, a vége felé pedig már kb. 5-6 akadályos pályával fejeztük be az edzéseket (általában alacsonyabb, 70-80 cm-n).

Némi variálás után három nappal a tábor kezdete előtt kaptuk meg a végleges órarendet erre a konzultációra.

Szerda este átautóztam Laura lovardájához, hogy majd onnan induljunk tovább. Mivel hamarabb érkeztem (Laura még oktatott), így beszélgettem Sanyival, majd miután a lovasok elmentek, Laura barátjával hármasban még feltöltöttük barátnőm szakdolgozatát az e-learning felületre (én kedden már megtettem), majd átpakoltunk a L. kocsijába és indultunk is Simonpusztára.

Simonpusztára érve bepakoltunk a szobákba és nem sokkal később aludni tértünk, hiszen másnap korán kezdődött a nap.

04.20. – Csütörtök

Reggel fél nyolc után pár perccel értünk be Lillával az istállóba, ahol a többiek már félig felszerelték a lovakat a Díjlovaglás gyakorlathoz. Ezúttal két új pacink is volt, így Betyár, Oszkár, Gianna, Polett, illetve az új lovak, Sári és Tornádó került felnyergelésre.

Én a második körben kerültem sorra, és miután nagy nehezen kisakkoztuk, hogy a második körre ki melyik lóra üljön, végül Sárit osztották rám. Hát nem egy egyszerű lovaglású lóról van szó, hajlamos robogni, illetve jobb kézre baromi merev. Mi már nem is melegítettünk, így egy-két kör ügetés után rögtön vágtáztunk is. Az edzés további részeként a kritikusabb vizsgafeladatokat gyakoroltuk, így a combra való engedést, a lépésből vágtát és a vágtában kiskör-lépés átmenetet gyakoroltuk. Az előbbi kettő aránylag ment, a kiskörös vágta-lépés esélytelen volt (aztán felvilágosítottak, hogy a ló fiatal, még nem tudja). Nagyszerű.

Leléptetés után lenyergeltük a lovakat, majd szokás szerint bent találkoztunk a konferenciateremben. Az előadás folyamán befejeztük az anyagot, majd a fennmaradó részben még egyszer átvettük a vizsgafeladatot úgy, hogy Zsófi a táblára rajzolta fel egymás után a feladatokat.

Tavaly ősz óta fokozatosan kezdtem el Lujzit hozzászoktatni a nyereghez. Mivel más nem volt, ezért jobb híján Remény nyergét tettem fel Lujzira. Bár egy ideje már biztos voltam benne, hogy Lujzi kapni fog saját nyerget, az első pár felrakás során vált fontossá, hogy valóban meglegyen a saját nyerge. Arra tökéletes volt, hogy a hozzászoktatás a Remény nyergével történjen, de hosszú távon mindenképp kellett egy saját.

A nyereghez szoktatás első pár alkalma nem volt vészes. Már egy ideje futószárazgatom a lovat (kb. talán éve-másfél éve), nem túl sokszor, kb. havonta egyszer-kétszer. Tudom, nem vittem túlzásba, viszont nem is akartam, hiszen még mindig egy fejlődő két éves csikóról beszélünk. Az első dolog az volt, hogy leszoktassam arról, hogy amint futószárra csatolom, elkezdjen ügetni. Miután ez megvolt, elkezdtem vele parancsszóra lépésben és ügetésben futószárazni. Nagyon hamar (kb. két-három foglalkozás alatt) kezdett reagálni a lépés-ügetés-vágta-állj parancsokra. Ez után elkezdtem vele körkarámban is szabadon foglalkozni, szintén kontrollálva, megadva, hogy mikor melyik jármódban menjen. Vágtában sosem futószáraztam, azt csakis kizárólag szabadon kértem a körkarámban, mivel a bent lévő bálarács miatt kisebb helyem van futószárazni, és ez a lépés-ügetésre még kényelmes a lónak.

Már ez alatt a foglalkozások alatt lejött, hogy Lujzi nagyon gyorsan tanul, okos kis ló.

Az első alkalommal, Remény helyén nyergeltem fel és csak kézen sétáltunk a karám körül, direkt nem csináltunk semmit. Sétáltam vele kb. 5 percet, majd vittem is vissza nyergelős helyre és le is vettem róla a nyerget. Ezt követte még pár ilyen sétálós alkalom.