FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Eltévedtem
2011. 12. 13. • Kristály
Olvasási idő: 2 perc

Van ennél gázabb? Nos, inkább kezdjük az elején.
Vasárnap 2-kor fogtam magam, megkerestem a lovaglógatyámat, de mivel az épp a mosóban volt, így egyszerűen csak a farmerra ráhúztam a chapset. Gyorsan felnyergetltem Kristet, lefutóztam, ami jól is jött neki, mert eléggé teli volt. Felszáltam rá és elindultam. Mivel szombaton láttam két lovast lovagolni, úgy döntöttem, az ő patanyomaikat követem. Nos. Eljutottam egészen a múltkori helyig (lásd: itt), ahol is megszűntek a patanyomok. Most megtaláltam a folytatást, kis csapásokon keresztül mentek, dombnak fel, majd le, utakon keresztül. Végül meguntam, hogy hol megtalálom a nyomaikat, hol nem, az egyik földesúton abba hagytam a követést. Ez volt négykor. Igen ám, de az az út meg még messzebb vitt, nemhogy haza, és annyit fordultam már jobbra-balra, hogy teljesen elveszítettem az érzékelésemet. Így elővettem a telefonomba épített GPS-t, és hát rájöttem, hogy kb. a tanyavilág másik sarkán vagyok. Kicsit bepánikoltam, mert a térkép csak azt érzékeli rendesen, ha az úton vagy, és én meg nem éppen úton voltam, így csak mentem, előre. Szerencsére a helyemet jelző pont is jó irányba mozgott, vagyis jófelé mentem. Végül majdnem sötétben megtaláltam a kövesúthoz vezető földesutat, amit be tudtam azonosítani, hogy hol van. Anyu oda jött elém és az utolsó szakaszon hátulról világított, nehogy elüssenek az autósok. Arról nem is kell beszélnem, hogy fájt minden procikám, szétfagytam (csupán pulcsi volt, meg mellény, ugyanis nem 3 órásnak terveztem a kirándulást, hanem max kettőnek), Krist csurom víz volt, annak ellenére, hogy szinte végig léptük az egészet (najó a végén azért ügettem, hogy siessek).
Így hát lenyergeltem, ráaraktam a drágára a takarót, majd még egy kicsit léptettem, majd rajta a takaróval, bevezettem a karámba.

Első "lovaglás"
2011. 12. 13. • Remény
Olvasási idő: < 1 perc

Vasárnap, mikor kimentem a karámba, fekve találtam a drága kisebbiket. Rögtön lefényképeztem (azóta háttér a telefonon), majd odamentem hozzá. Simogattam, majd átmentem a másik oldalára (ahol nincsenek a lábai), ránehezedtem a hátára, nyomkodtam, mit szól hozzá. Csupán a fülét forgatta. Így óvatosan ráültem. Tök nyugis volt, nyugtattam, megdícsértem és leszálltam róla. Tovább nyugtattam, dícsértem, majd még egyszer ráültem, immár kicsit hosszabb ideig (pár másodperc). Leszálltam, simogattam, majd ő is felkelt. Hatalmas élmény, eddig nekem csak beszámoltak róla, de immáron én is beszámolhatok erről.

Magyar fajták a theequinest.com-on
2011. 12. 09. • Más
Olvasási idő: < 1 perc

Néha fel szoktam ide járni, és ma éppen fentvoltam. Nekem nagyon tetszik ez a honlap, az összes (ki merem mondani) lófajta fentvan, és a frissekben a magyar lófajtákat foglalták össze. (itt) Én pedig lefordítottam, hogy melyek ezek.
Dahoman Horse – ?
Gidran – Gidrán
Hungarian Coldblood – Magyar hidegvérű
Hungarian Dun – ?
Hungarian Felver – Magyar félvér
Kisber Halfbred – Kisbéri félvér
Leutstetten Horse – ?
Mezohegyes Sport Horse – Mezőhegyesi sportló
Mura – Muraközi
Nonius Horse – Nóniusz
Shagya Arabian – Shagya arab

Behúzódunk a városba is
2011. 11. 23. • Kristály
Olvasási idő: < 1 perc

Mivel vasárnap nem tudtam, hogy merre menjünk, így elhatároztam, hogy elmegyünk a lovardáig. Tök jó volt az egész, elmentünk a csatornáig, majd nagy nehezen át is mentünk rajta (Krist nagyon ódzkodott, hogy átmenjen, de meggyőztem). Aztán jött a sín, ami amolyan városhatár. A kutyák végig ugattak, amerre mentünk és részben arra mentem, amerre Szilvivel mentünk ki a terepre. Kristály nem ijedt meg a kutyáktól, ellenben az út szélén levő csatornákra azt hitte, hogy gödör, így folyton azokat kerülgette, a túra végére amúgy már megszokta. Végül beértünk a lovardához, csak sajnos zárva volt. Így visszafordultunk. Visszafelé már nem arra mentem, amerre befelé, mindig egy pár utcával arrébb fordultam le. Végül a Lőtéren keresztül lovagolva, elértem a kereszteződéshez, ami bevisz a Sóstóhoz. (Egyszer muszály térképet csinálni kalandozásomról.) Végül át a sinen, a baromfitelep mentén végül hazaértünk. Az út kb. másfél óra volt: 2-kor néztem meg az órát, nyergelés előtt, fél 3-kor a csatornánál voltam, 4-kor a lovarda közelében, fél ötkor pedig már otthon voltam (hazafelé kicsit jobban sietett Krist).

Beszoktak
2011. 11. 22. • Macskák
Olvasási idő: < 1 perc

A macskák. Már az első naptól fogva szobatiszták. Csak úgy sprintelnek a macskawc felé. Bár még nem fogtam meg őket (hogy megnézzem lányok-fiúk), a fekete pedig még mindig fúj rám. A tarka már úgy-ahogy megbékélt velem, de csak egyszer tudtam egy pillanatra megsimizni. Játszanak. Olyat hancúroznak, hogy szép nézni. És a rosszalkodásban is együtt vannak. Ilyen az asztalra mászás, a bútorokon mászás és egyéb apróságok. Mi pedig rászoktunk arra, hogy vacsora után rögtön mindent pakoljunk el, eddig kb pihentünk elpakolás előtt. Jobb is ez így.
Ma pedig megtalálták a kemence és a fal közötti kis kuckót, amibe én már nem férek be, viszont ők előszeretettel alszanak benne.
Nevük még nincs, mi csak "macskák"-nak emlegetjük, illetve ha valamelyikkel találkozom, akkor pedig egy "Szia Cila"-t mondok.

Két kiti tita
2011. 11. 15. • Macskák
Olvasási idő: < 1 perc

Kaptunk két kiscicát, egy feketét és egy háromszínűt, jelenleg az ágy alatt lapulnak, de remélem, a vacsora illatára egy kicsit feloldódnak. A tél alatt biztos benti cicuk lesznek, kutyákhoz egyenlőre még nem engedjük őket, ugyanis a kutyák vadásszák a macskákat, de majd ezt is beszüntetjü. Én mindenesetre örülök nekik, mert valahol őket is szeretem. Nevükön még gondolkozom, de már szóba került a feketének a Masni. Majd ez is kialakul.