EquestrianBlog
Az apa kiléte
2019. július 12., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Miután eldöntöttük, hogy belevágunk a csikó-projektbe, az első kérdés a jövőbeli csikó apukájának a kiléte volt. Én semmiképp sem szerettem volna egy tizedrendű csődört (érts: papírozatlan, az udvar hátsó részében elrejtett, ki-tudja-honnan-származó lovat, mert lett volna ilyen lehetőség is) választani és mindenképp kisbérit szerettem volna, hisz Remi apja is kisbéri és ezt a fajtát kívántam tovább vinni.

Aztán az eltelt hónapok során, még a végleges döntés előtt körbekérdeztük az ismerősöket és az ügyfeleket a lehetőségekkel kapcsolatban, ezen kívül a netet bújtuk, merre találunk kisbéri fedezőmént. Sajnos 2 órányira tőlünk jegyzik a legközelebbi, hivatalosan is fedeztetési engedéllyel rendelkező mént, így ezt a feltételt elengedtem.

Olvass tovább!
Egy kiscsikóval járó felelősségek
2019. július 12., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Hosszú idő után – mert más fontosabb dolgok is történtek közben – végre eljutottunk oda, hogy Remit is elindítsuk az anyaság felé. Ezt a döntést pedig hosszú gondolkodás és mérlegelés előzte meg.

Mivel egy új lóval – pláne egy kiscsikóval – az ember alapvetően is 10-15, jó esetben 20 évre tervez, ezért az időtényezőt és a belátható jövőt is át kell gondolni. Mert bár azt senki se tudja, hogy alakul az ember élete két évtizeddel később, de a legfontosabb időszak, az első 3-4 év nagyjából előrelátható.

Mi pont az időtényező miatt vártunk sokat: az egyetem és a munka miatt fent voltam Gödöllőn, ill. Pesten, aztán kimentem pár hónapra Amerikába, idén pedig végre sikerült letenni a diplomát, így az elmúlt pár évben nem volt ésszerű, hogy csikónk legyen, pláne mert a meglévő két lóval se tudtam sokat foglalkozni. Meg aztán elsősorban Kristály "helyett" szerettünk volna egy új lovat (legyen az egy kiscsikó vagy egy vásárolt ló), hogy Remény ne legyen később egyedül és hál' Istennek Krist még egészségesen velünk van, de azt be kell ismerni, nem tudhatjuk még meddig örülhetünk neki.

Olvass tovább!
Kristály egészsége
2018. június 8., péntek

Olvasási idő: 2 perc

Kristály idén betöltötte a 25 évet, ami hát elég jó kor a lovak körében. És hát meg is látszik rajta. Tavalyelőtt írtam is két bejegyzést vele kapcsolatban, de annak már másfél éve. Azóta kapja a tápot, ami hosszú távon nagyon is sokat segít neki. Kezdve azzal, hogy az utóbbi körmöléskor, május elején a kovács már csak nagyon minimális rothadást érzett az egyik hátsó lábán, a többi patája pedig egészséges. A másik megjelenése a táp hatásának pedig az, hogy idén sokkal könnyebben dobta le a téli bundáját, nem kellett annyit rásegíteni (pont amennyit Reminek is), illetve nagyon jó bőrben is van (kopp-kopp). Persze a lucerna vetésig folyamatosan jártak ki legelni, ami szintén segítette a súlygyarapodást.
Most már sajnos nem lovagolom, ugyanis az utolsó alkalommal csak a b. telep végéig jutottunk, onnan tovább se előre, csupán csak hazafelé. Hát igen, fájnak a lábai. Ez meglátszik abban is, hogy egyre kevesebbszer fekszik le hemperegni.
Télen viszont volt egy olyan elvetemült ötletem, hogy a hóra való tekintettel befogom a szánkó elé. Mit ne mondjak, így utólag nézve tényleg hülye ötlet volt, ugyanis pár méter után már szabályosan majdnem felborult, úgyhogy azonnal ki is fogtam a szánkóból.
Utoljára egy hónapja jött ki a doki, ugyanis a széna alatt nyálas szénaköpeteket láttam, de nem ez volt az egyetlen jel: a füvet se rágta meg, csak kiköpte őket. Először a kovácsot hívtuk fel (mert amúgy is kellett jönnie), ő jól ránk ijesztett, hogy lehet már nincs is foga és ennyi volt. De ajánlotta a szomszéd falu állatorvosát, aki otthon van a lófogászatban. Ki is jött az elektromos reszelővel és megállapította, hogy "csupán" élesek a ló hátsó fogai és meg kell őket reszelni. Elmondása szerint ilyen korban ez már előfordul és évente meg kell a reszelést ismételni, de a fogai alapján még van pár éve.

Meg ahogy én azt elképzeltem
2018. január 31., szerda

Olvasási idő: < 1 perc

Reggel felébredtem és mivel az ágyam az ablakkal szemben van, az első pillantásom rögtön a havas fákra esett. Meglepődtem, hiszen az előző napi "meleg" (kb. 10 °C) után igazán nem gondoltam arra, hogy az éjszaka lesz olyan hideg, hogy csapadékként hó essen.
Rögtön ki is keltem az ágyból, hogy kinézzek az udvarra. Közben már kiterveltem, hogy a tegnapi nagysikerű gyakorlás után szintén kimegyek a "pályára" gyakorolni Remivel, de ezúttal megkérem aput, hogy csináljon rólunk havas-lovas-vágtás-szárnyalós… szóval olyan képet, amire régóta vágyom. Csak hát volt két bökkenő: apuék bementek a városba bevásárolni, ami ki tudja, még mennyi ideig tartott el (nem is jöttek, csak egy óra múlva). A másik dolog, ami ellehetetlenítette, hogy képeket csináljunk, az az volt, hogy idő közben a havat felváltotta az eső. 
Morgolódtam is miatta, de nem adom fel és remélem, még idén lesz alkalom ilyen képeket csinálni.

Edzések itthon
2018. január 31., szerda

Olvasási idő: 3 perc

Amióta lovam van, néhány alkalom kivételével terepre járunk, mert a lovardán kívül más lehetőség nincs nagyon arra, hogy gyakoroljunk. Oké, itt a körkarám, de az hosszú távon baromi unalmas és kicsi, oda csak bevezetőre vagy szabadon ugratni szoktam vinni a Remit.
Az a néhány alkalom pedig kimerült azokban az alkalmakban, amikor a kaszált tarlón lovagoltam vele, de az sem volt túl szerencsés, mivel közel volt a karámhoz, így nem tudtam vele zavartalanul foglalkozni, ugyanis mindig, amikor az anyja felé tartottunk, kevésbé figyelt rám, így hanyagoltuk is a dolgot.

November elején megkértem aput, hogy fényképezzen le Remivel, mert már régen készült rólunk kép. Ki is mentünk a kinti kaszálóra, a "medence" részre, hogy ott lovagoljak Remivel, míg apu csinál rólunk pár képet.

Olvass tovább!