FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Itt vagyok a képekkel…
2010. 11. 13. • Fotóblog
Olvasási idő: < 1 perc

» Elhoztam az öt képet amit, este ígértem (nincsenek feljavítva):



Kicsit rosszkedv, de amúgy minden jól alakul…
2010. 11. 12. • LadyLovakPanka
Olvasási idő: 2 perc

» Rosszkedvem van, mert Dávid esett ki. Pedig sztem Ivett érdemelte volna meg. Múlthét előtti héten meg Bence, másik kedvencem Már csak Reni maradt, és remélem maradni fog is…
Tanyán minden a legnagyobb rendben van, folyik az élet…
Panka = hordó. Elmondások szerint már keresi a helyét a szalmában. Végül is nem sok van vasárnapig. És mintha a feneke is megnőtt volna egy picivel. ma kézzel röntgeneztem. Ahogy rátettem a kezem a hasára, valamelyik pici megmoccant. Jó érzés. Meg nem figyel, ha kérek tőle valamit (bár nem is erőltetem), inkább megy apumhoz simit kunyerálni. Olyan ééédes, hogy ennivaló. Ma kifésültem Lady mellkasát és a fülét mert tele volt ragadós növénnyel, aztán gyakoroltam vele (és Pankával) alapokat. Az ül kitűnő, fekszik is 100% a maradot pedig nem gyakoroltam. Mostmár amúgy ő is jön kunyerálni, meg elkezdett pacsizni. Vagyis ha nem simogatom, elkezd pacsit adni, csak egyszerűen ráteszi a lábamra a mancsát. Biztos Pankától tanulta el…
Lovakat kivittem legelni, letettem a tároló mögé (ahol nagy fű van), egy óra múlva pedig a karám melletti lucernaföldön találtam meg őket. Ha ott jobban esik, hát tessék, de csak módjával, mert a lucerna az lucerna. Remi meg mintha egyre inkább felém akarna kapdosni. Valaki tudja, hogy kellene erről leszoktatni? De csak egyszer kap felém, akkor kap ahova érem (orra, feje, nyaka), aztán készenlétben állok, hogy mégegyszer csinálja-e, de nem. Sztem ez annak az oka, hogy megfogom az orrát és oda nyomom a puszit. Erről le kellene szoknom? Szerintem ja. Amúgy mostmár kiengedett, mivel ha felismer mostmár nyihog.
Ez volt a mai nap. És hát tegnap előtt is voltam tanyán.
Hu. Az előbb még eszemben volt, hogy mit csináltam…de elfelejtettem, bocsi. Megesik… Ja megvan. Lementem Remiékhez. odajött hozzám én meg elkezdtem a kerítésen kívül menni oda-vissza. Ő meg követett. Én meg fényképeztem. Mókás volt, mert amikor a távolodtam a kijárattól, alig akart jönni, de jött, amikor meg mentem a kapu felé, akkor nagy vágta és bakolások közepette zúgott el mellettem a karámban. Már amennyire a hely engedte. És készült egy tök klassz fotó, amelyiken éppen kirúg. Meg van még három édes kép, meg egy, ahol Panka tök szépen pózol a nagy hasával. Képek holnap. És az istállóval kapcs. ban is reggel írok.

Gyors
2010. 11. 09. • ÉpítésKristályPankaRemény
Olvasási idő: < 1 perc

» Sziasztok. Elmenőben vagyok, szóval sietek. Ma nem voltam kint a tanyán, holnap megyek ki. Ma esett az eső, így nem tudtuk folytatni az istállóéptíést. Panka még egyben van. Felszabadult a másik karám, mivel elvitték a bikákat. Mostmár csak ki kell ganézni és valamelyik ló oda fog kerülni. Valszeg Krist. De félő, hogy akkor Remi átugrik és fennakad. De valahogy akkor is le kell választani. Másik lehetőség, hogy majd ha kész az istálló, Krist bentmarad a bokszban, Remi meg kint lesz. Vagy akár mindkét ló bent lesz pár napig. Bár ez így nem egészen lesz jó. ezek még tervek, még kell pár hét, hogy meglehessen valósítani. Sietek. Sziasztok.

Krist elfelejtette
2010. 11. 07. • LadyLovakPanka
Olvasási idő: 2 perc

» Sziasztok! Jönnék egy tegnapi bloggal és utána neki állok tanulni.
Tegnap gyarotoltam Ladyvel és Pankával. Csak a szokásosat. Pankának természetesen kiváló, de Lady is ügyes volt. a marad az egyre jobban megy, de néha még mindig nem érti, hogy mit jelent. A fekszik pedig 99%-os. Azt az egy százalékot annak tulajdonítom, hogy bár látom benne a hajlandóságot a kérés megtételéhez, de rá kell segíteni a marja lenyomásával.
Szegény Panka terpeszben megy szinte, szerintem a héten megellik. Ezért nem is annyira ugráltatom (vagyis nem kérek tőle semmit).
Aztán úgy volt, hogy jön a barátnőm lovagolni Kristályon. Futószáron, mivel kezdő, ezért elvittem Kristet levezetni futószáron. Egy másik helyre mentünk, mert ahol eddig futtattam, oda tettek egy csomó műtrágyát. mondhatom, mindha egy kicsit elfelejtette volna a futószárazást. Amikor Remi mellette rohant nagyszázzal hatszázzal, akkor ő is nekiállt rohanni meg rosszalkodni, pedig nem szokása. Két év alatt egyszer sem láttam kirúgni vagy bakolni vagy akármit. Noigen. Az új hely az kisebb volt és nem engedhettem ki teljesen, pedig annyira szerettem volna, ha vágtázna. Mert hát neki egy kicsit nagyobb hely kell a vágtához, mint a  többi lónak.
Futószárazás után elvittem őket sétálni ki a külső kapun kívülre. Remi mint a szélvész, rohant és engedte ki magából a gőzt. Aztán elindultunk visszafelé, Remi beszaladt a műtrágyához, aztán vissza s ha nem állok arréb, százszázalék, hogy Remi elüt. Mondom, neked nincs látásod? Bent pedig elengedtem őket legelni.

Ügyesedik a Lady
2010. 11. 05. • Lady
Olvasási idő: < 1 perc

Ma voltam kint a tanyán, kivittem a lovakat legelni, egy aprót gyakoroltam Ladyvel póráz nélkül. A fekszik 80%-al megy a marad pedig 50%-al és én ennek is örülök, mivel ezt alig gyakoroltuk.
Ma pedig számoltam, hogy Pankának kevesebb, mint két hete van. (a naptár kalkulátor szerint 14-e és 26-a között kellene megszületniük a kicsiknek) Panka meg szintén hordónak néz ki.

Lady
2010. 11. 03. • LadyPankaRemény
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap megint gyakoroltam a kutyákkal, ugyanazt mint hétfőn. Azután a lovakat kivittem legelni. Egy óra múlva visszavittem őket és Remi izzadt volt. De nem annyira mint kilovagláskor. Itt nincs valami gáz? aztán a karámban elkezdtem vezetgetni szár nélkül kötőféken, ami azt hiszem hiba volt: föl akart ágaskodni én meg elengedtem és elfutott. És bedurcázott. Ma is szóltam hozzá és alig pillantott rám két másodpercre.
Ladyvel sokat sétáltam pórázzal az udvaron és gyakorolgattunk. Aztán a múltkor említett két padot egymás után raktam nem túl messzire, lehetett az 50-60 cm és azt átugrattam Ladyvel. Nála ez jó azt figyelembe véve, hogy milyen volt szilveszter előttig (ugyanis akkor került ki a tanyára. És ez alatt a 10 hónap alatt foglalkoztam vele komolyabban.