Még Amerikában utazgatva írt rám Bori múlt héten, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a vadásznapi kutyás bemutatóra. A válaszom pedig az volt, hogy mindenképp csatlakozunk, ha nem lesz semmi program mára.

Tegnap írtam is Borinak, hogy nincs mára semmi programom, így tudok csatlakozni a bemutatóhoz. Fél 2-t adott meg a bemutató kezdéseként.

Dél után nagyjából lekeféltem Tarzant, átöltöztem az egy éve kapott egyenpólóba és egy zöld nadrágba, beparancsoltam Tarzant a terepjáró rakterébe és elindultunk apuval a szomszéd faluba, ahol idén rendezik a vadásznapot. Kb. háromnegyed órával a bemutató előtt érkeztünk meg és mivel volt még időnk, így körbejártuk a rendezvény helyszínét. Az elsők között találtuk meg a mi vadásztársaságunk sátrát, beszéltünk a többiekkel pár szót, majd mentünk tovább, közben a pár lépésenként meg kellett állni, mert mindig szembejött újabb ismerős, akivel természetesen leálltunk pár szóra. Végül Petiéket is megtaláltuk, köszöntünk nekik, jelezve, hogy helyszínen vagyunk, majd beszéltünk velük is pár szót (mondták, hogy elég 2-kor kezdeni, mert csúszás van a programban) és mentünk tovább, mivel volt még 15 percünk kezdés előtt.

2-re visszaértünk Petiékhez, akik amúgy is a bemutató placc mellett táboroztak. Már kezdett gyűlni a tömeg és jópár ismerős arcot is láttam. Nándor (a szuka goldi gazdája) köszönt felénk, aki hozzánk érve megdögönyözte Tarzant.

Pár perccel később Peti kérésére felálltunk egymás mellé és Bori vezényletével tartottunk egy mini fegyelmit, miközben Peti volt a speaker. Csupa ismerősök voltak velünk: Bori Zorkával (magyar v.), Dávid és egy srác a kölyök német vizsláikkal, Bálint Rudival (német v.), Bianka Hugóval (magyar v.), illetve egy úr a két angol vizslájával. Három kört tettünk meg, közben ültettük, fektettünk és Marad!-ot kértünk a kutyáktól. Tarzan ügyesen csinált mindent, egyedül a fektetést bohóckodta el kétszer azzal, hogy inkább hempergett, de egy kis pórázrántás után értette, hogy most nincs helye játéknak. Viszont a Marad!-ot nagyon ügyesen vette.

Pár nappal korábban megbeszéltem keresztlányom anyukájával, hogy ma fél 5-kor találkozunk a városban, hogy drukkoljak a gyerekeknek a szüreti futás alkalmából.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a pórázt, kinyitottam Tarzannak a kocsi hátsó ajtaját, kérni pedig nem kellett, hogy beugorjon. Beautóztunk a városba, bent pedig leparkoltam a szokásosnál messzebb a szüreti miatti lezárások miatt. Innen sétáltunk a futóverseny rajthelyéhez, ahol az emberek már gyülekeztek, én pedig igyekeztem megtalálni M.-éket. Pár perc keresgélés után megtaláltam őket, mindenki nagyon örült nekem (pláne, mert majd három hónapja nem láttuk egymást).

Negyed órával később elindult a verseny, én pedig Tarzannal az oldalamon visszasétáltam a szülőkkel a versenyvonalon, hogy ott drukkoljunk az elhaladóknak. Sok gyerek odaköszönt Tarzannak is, mosolyt csalt az arcukra.

Fél órával később, miután mindenki átfutott a célon és újra megtaláltuk egymást a gyerekekkel, átsétáltunk fagyizni az egyik központi fagyizóba. Miután mindannyian megettük a fagyit, elköszöntünk egymástól és én visszaindultam Tarzannal a kocsihoz.

Tarzan nagyon ügyesen viselkedett, sétált mellettem, végig hallgatott rám. Az elején kicsit izgatott volt, hogy három hónap után végre kiszabadult a tanyából, ráadásul minden új volt neki (városi környezet). Miután lenyugodott, már szépen sétált mellettem, leült, amikor arra kértem és tök nyugisan tűrte a simogatásokat.

Azért volt célja a városi sétáltatásnak, mégpedig hogy a holnapi vadász bemutató előtt kicsit szocializáljam. Úgy gondolom, hogy elmondhatom, hogy jól sikerült.

Nem ez a hivatalos neve, de lezajlott az alföldi tábor, ami három helyszínen zajlott szombattól máig.

Én az első két helyszínen levő oktatáson nem tudtam sajnos részt venni, mert Amerikában voltam még, illetve repültem haza.

A szombat és a vasárnap a western jegyében telt Áporkán Pál Zoltán edzésével. Eredetileg az El Bronco Ranchen lett volna megtartva a western rész, azonban júliusban egy bográcstűz miatt sajnos leégett a lovarda, így át kellett szervezni a helyszínt.

A hétfőt és a keddet Soltszentimrén töltötték a többiek, ahol a fogathajtást ismerték meg közelebbről Szabó Pál jóvoltából. Volt ott minden: nekik kellett felszerelni és befogni, illetve hajtani is, kettes- és négyes fogatot.

A tegnapot és a mai napot pedig a loviban töltöttük Tuska Pali bácsival, akitől a militaryról hallgattunk előadást.

Tegnap reggel 9 előtt találkoztunk a lovardában, a többiek egy nagy öleléssel üdvözöltek. Nem sokára Pali bácsi is befutott és felmentünk a VIP tribün emeletére, amely ezúttal oktatóteremként szolgált. Következett a szokásos bemutatkozás, majd 10 előtt lementünk az istállókhoz teljes felszereléssel. Kaptunk 6 felnyergelt lovat, amik közül én a legnyugisabbat kértem, lévén egész nyáron nem lovagoltam komolyan. Így végül Bogival Csanádot, egy sárga, idősebb heréltet kaptuk. Bogi ült fel elsőként.

Az edzés a melegítő pályán zajlott, igazából idomítás volt mind a két csoportnak: patanyomfiguráztunk, vágtáztunk, illetve nekünk a második csoportban meg kellett ugranunk a fehér díjlovagló kerítést, amitől kb. az összes ló parázott. Csanád is megugrott alattam, de tökre jól kezeltem, amit sikerélményként könyveltem el.

Lovaglás után Anita (lovardavezető) segítségével lenyergeltünk, majd lefürdettük a lovakat, mivel nagyon meleg volt.

Ezután elmentünk ebédelni, majd 2-re mentünk vissza a lovardába.

Amikor júniusban anyuék elintézték Remény újrafedeztetését, akkor úgy beszéltük meg, hogy majd amikor hazamegyek, akkor majd én elintézem az ultrahangot, és ez így rendben is volt.

Tegnapelőtt (29-én) azonban rám írt Csilla, hogy megkérdezze, hogy vemhes-e Remény, ugyanis neki le kellett adni a fedeztetési papírokat az MSLT felé (elektronikusan). Én pedig a kérdésére nem tudtam választ adni. Aztán felvilágosított, hogy ezt a papírt augusztus 31-ig kell leadnia, különben késedelmi díjat kell fizetnie, és miattunk nem szeretett volna, ami tök okés.

Így hát aztán a testvér tábor tóra néző teraszán ráírtam anyuékra, hogy mi a szitu, mire anyu kiborult, hogy ezt is neki kell intéznie… Én meg visszakérdeztem, hogy is? Aztán elmesélte Bogyi nyarát, de erről egy másik bejegyzésben.

Mivel nyilvánvalóan nem voltam otthon, így hiába szerettem volna, valójában nem tudtam elintézni az orvoshívást stb., hogy levegyem anyuék válláról ezt a feladatot. Végül abban egyeztünk meg, hogy mivel VM doki sajnos megbízhatatlan az SOS ügyekben, pedig ő lenne a hozzáértő, így K. dokit hívják ki anyuék.

Így is történt, másnap anyuék felhívták a dokit, aki mára ígérte, hogy kijön. Végül megtörtént az, amit tavasszal a fogreszeléskor mondott, hogy reméli, hogy majd jó híreket közölhet.

Remény vemhes.

Kicsit abszurd volt, hogy immár valahol félúton Detroitból Chicago felé tartva ezeket a híreket olvasni, de természetesen hihetetlenül örültem. Meg is írtam Csillának a híreket és megadtam a szükséges adataimat, amit kért.

Egyenlőre még felfoghatatlan a dolog számomra. Mindenesetre nagyon hosszú lesz ez a 11 hónap (már csak 9), de nagyon izgatott vagyok.

Úgy hagytam otthon Reményt két hete, hogy majd a fedeztetés után a 14-16. nap között majd kell egy UH-t intézni neki, hogy megnézzük, hogy vemhes-e.

Szóltam VM dokinak még mielőtt kijöttem, hogy majd esedékes lesz egy vizsgálat, ami 16-án sorra is került. Sajnos rossz híreket kaptunk, vagyis Remi nem vemhesült. Gyorsan ki kellett találni, hogy akkor mi legyen a következő lépés.

Anyunak megadtam Csilla telefonszámát, hiszen így egyszerűbb volt, ha ő szervezi. Végül mivel még volt a vásárolt spermából két ciklus, így úgy döntöttünk, hogy újra próbálkozunk. Ebből az lett, hogy másnap átjött Csilla férje, és átvitte Remit hozzájuk.

Tegnap írt anyu, hogy Remi kétszer is felvette magára Jumpert, vagyis ezúttal sikerült természetes úton megoldani a fedeztetést és ennek nagyon örültem.

Ma pedig már otthon van és az elmondottak szerint nem volt semmi baj a szállítással, aminek szintén örülök, mert úgy tűnik, hogy talán megszokta, vagy legalábbis elfogadta.

Csak öt napot töltött Csilláéknál a ló, ami pedig azért megkönnyebbülés, mert a múltkori huzamosabb ott tartózkodás után ugye eléggé felszívódva jött haza és nem szerettem volna, ha ez újra megtörténik.

Úgy beszéltük, hogy ezúttal nem nézünk rá két hét múlva, hogy mi újság, majd ha hazamegyek, akkor majd én megszervezem az ultrahangot, mert anyuéknak elég sok dolguk van a nyáron.

Annyira büszke vagyok erre a kutyára, annyira odatette magát mai gyakorláson, ami valójában a vizsga volt, mintha érezte volna, hogy ennek az alkalomnak tétje van. Attól, hogy ez egy vizsga alkalom volt, én teljesen gyakorlásként kezeltem, hogy ne izguljak.

Reggel nyolckor találkoztunk a szokásos helyünkön, ahol Peti folyamatosan adminisztrálta az érkezőket, ellenőrizte az adatokat és leolvasta a kutyák chipjét. Na igen, a chip. Tarzannak egyszerűen nem találtuk meg a chipjét. Végül feladtuk és egy rövid köszöntő után elindultunk a vizsga helyszínére, ami egy olyan hely volt, ahol még sosem voltunk. Egy tök jó hely volt, a vizsga szempontjából tökre megfelelő, ugyanis volt magas fű és egy mély, úszható tó is (sőt annyira megtetszett, hogy biztos vinni fogom oda a kutyát, pláne mert már alig találni úszható helyet).

Odafelé felhívtam aput, hogy mire emlékszik, hova tette be a doki a chipet, először nem tudta, majd visszahívott, miután megkérdezte a dokitól: a nyak bal oldalán kellene lennie.

Mikor megérkeztünk a helyszínre, Peti újfent átnézte a leolvasóval, de továbbra sem lett meg.

Hat kutya sorakozott fel, kettő magyar vizsla, egy német vizsla, egy gordon szetter, egy olasz (?) pointer illetve egy golden retriever. Peti felosztotta a sorrendet, mi utolsóként mentünk, párban egy magyar vizslával. (Közben Bálint Rudival áttúrta a területet, hogy ne legyen állat, ami esetleg elvonja a figyelmet.)

Elsőként felálltunk egymás mellé hajtást imitálva. Kettessével engedtük el a kutyákat, miközben sétáltunk előre, Dávid pedig lőtt egyet minden egyes párosnál. A feladat lényegében az volt, hogy a kutya menjen előre, keressen és ne ijedjen meg a lövésre, illetve a feladat végén visszahívható legyen. Utolsó párosként engedtem el Tarzant a vizslával. Tarzan először nekiment a másik kutyának, de erős rászólás után szerencsére visszajött és előttem keresett. Dávid lőtt, Tarzan pedig tökre izgatott lett, de nem csinált semmit, csak kereste a leeső vadat. Pár lépés után vissza kellett a kutyákat hívni és Tarzan meglepő módon jött is vissza. Ezzel az első feladatot abszolváltnak tekinthettük.