EquestrianBlog
Pénteki segítés
2011. június 19., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Kettőre bementem a lovardába, amikor megérkeztem, akkor Szilvi vázolta a tervet: felnyergeljük a két lovat (Teddyt és Rozit) és amig nem jönnek meg a lányok, addig felülhetek a Rozira. Ha pedig megjönnek, akkor segítek Rozit vezetni és majd utána lovagolhatok. Áthordtuk a cuccost, Szilvi elkezdte Teddyt ápolni és nyergelni a folyósón, én pedig bent a boxban tettem ugyanezt Rozival. Aztán majdnem egyszerre indultunk ki. Mielőtt a pályára értünk volna, begördült a lányok kocsija. Először a kisebbiket vezettem, majd váltottak és a nagyobb került Rozira. Az órájuk végén (az önállóságot tanulva) egymás mellett mentek be, lovon, felügyelettel. Rozit visszatettük én pedig kimentem Teddyvel a pályára. Léptem egy párat, majd egész lovardában ügettem. Eléggé rohanós kedvében volt, de nem bántam. Majd jött Szilvi, hogy szóljon, hogy kijön egy másik szürkével, az arabbal, a kilenc évessel (továbbiakban Vanda), akin majd lovagolni fogok. Ha jön, akkor csak lépjek, nehogy Teddy megijedjen. Mondom, oké. Ügettem a másik kézre is, majd nagykörön körkisebbítést csináltam. Már kifelé irányítottam Teddyt, amikor jöttek Szilviék, így visszaváltottam lépésbe. A másik pályára mentek futózni. Teddy nyihogott egy párat, de végül megnyugodott. Ügettem még egy kicsit, majd Szilvi átjött Vandán a mi pályánkra. Teddy megőrült. Léptünk még egy párat, majd bevittem. Bent lenyergeltem, majd lefürdettem. Most, hogy egyedül voltam vele, egész jól tűrte. Elvittem legelni. Miután ezt is meguntam, bevittem és Szilvi rámbízott 2 kantárt meg két szárat + a martingált, hogy vizes szivaccsal dörzsöljem tisztára, majd nyeregszappannal dörzsöljem át. Ő addig kimegy más lóval. Szépen szétszereltem a két kantárt, bevizeztem, beszappanoztam majd összeraktam őket. Ekkor visszajött a Szilvi, de vitte is ki a másik lovat. Aztán megcsináltam a két szárat meg a martingált. Miután ezekkel végeztem, átvittem a másik nyergesbe a Teddy felszerelését és mire visszaértem, Szilvi is megjött. Megetettünk, szénáztunk, majd Szilvi felsöpört és készen is voltunk. Ekkor volt 7 óra. Szóval kemény öt órát lehúztam unalom nélkül. Közben jelentkeztem a táborára, ami negyedikén kezdődik és még adott szórólapot más táborokról.