FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Remény első fogreszelése
2022. 04. 21. • Remény
Olvasási idő: 5 perc

Röviden annyi, hogy több időbe telt a doki utáni rohangálás, mint maga a procedúra…

Először azt vettem észre az év elején, hogy Remi baloldali szélső metszőfogának a széle kampósra kopott, de nem foglalkoztam vele. Aztán az egyik Lóegészségtan órán elhangzott, hogy a ló fogát, ha hobbi ló, legkésőbb 10-12 éves kora körül azért illene megnézetni (ha versenyló és / vagy rendszeresen eszik tápot, akkor egész korán, akár már 3 évesen nézik), hiszen ha nem pontos az alsó és a felső állkapocs illesztése, akkor a nem illeszkedő rész nem kopik és az akár hegyes is lehet és felsértheti a ló ínyét és nyelvét.

Na én ettől beparáztam, hiszen Remi 12 éves és ha már a metszőfoga lekopott annyira, hogy a nem illeszkedő rész látszik, akkor mi lehet hátul…

A március elejei konzultáción megkérdeztem Andrást, hogy a környékünkön tud-e erre szakosodott orvost ajánlani, ő pedig mondta, hogy országosan 20-30 dokit tud, aki megbízható ebben a témában (is) és történetesen M. doki is közéjük tartozik. Én ennek nagyon megörültem.

A konzultáció utáni kedden fel is hívtam őt és abban állapodtunk meg, hogy a következő héten jó lehet, hívjam fel hétfőn és pontosítunk. Felhívtam délelőtt, nem vette fel, hanem délután visszahívott és a csütörtököt mondta, hogy tudna jönni, azonban nekünk nem volt jó, mert elutaztunk itthonról egészen vasárnapig. Oké, akkor hívjam fel következő hétfőn.

Hétfőn nem hívtam, mert Pesten voltam, sűrű napirenddel, hanem kedden hívtam, de nem vette fel. Felhívtam szerdán, semmi. Csütörtökön ráírtam messengeren, semmi (de látta). Nem reagált még vasárnap sem. Napról napra húztam fel magam rajta.

Direkt úgy kérdeztem meg, hogy nemet tudjon mondani, ha akar. Csak annyi kellett volna, hogy bocsi nem érek rá / nem tudok vele foglalkozni, de ajánlom ezt meg ezt a dokit… vagy valami hasonlót. Mert így lehet, hogy máskor felhívom. Jelen helyzetben nem biztos, ugyanis nekem ezzel azt jelezte, hogy nem bízhatok meg benne, akár sürgős a dolog, akár nem, hiába ő a környéken a legjobb… (egy hónappal az eset után írva a bejegyzést is felhúzom magam ezen…, illetve időközben másoknak mesélve a sztorit, mások is mondták, hogy velük is ez történt, nem vette fel a telefont).

Húztam-halasztottam a dolgot, reméltem, hogy hátha kapok valami reakciót. Aztán múlt hét kedden délelőtt mérgemben felhívtam a K. dokit, aki még anno Kristály fogát reszelte. Nem vette fel. Teljesen deja vu-m volt, puffogtam magamban, hogy hát ez is…

Aztán délután felhívott, hogy bocsánat, hogy nem vette fel, dolga volt (én már azzal megbocsátottam, hogy visszahívott), mondtam, hogy van egy 12 éves ló, akinek első alkalommal kellene megnézni a fogát. Rendben, hívjam fel kedden, a hétre már teljesen be van táblázva.

Letelt a húsvét, kedden hívom, oké, a héten jön majd valamikor. Szuper, közelebb vagyunk, egy időpontot már kaptam.

Ma fél háromkor szólt, hogy akkor mindjárt indul, még megy egy másik helyre, de jön hozzánk. Gyorsan szóltam apunak, de pont nálunk volt keresztlányom apukája, F. munkaügyben ezért nem ért rá, így szóltam S.-nak is, hogy lehet, hogy kelleni fog.

Fél óra múlva megjött a doki, kérdeztem tőle, hogy hova kössem a lovat. Mondta, hogy a karámhoz elég, de akkor hozzunk hosszabbítót. Bementem Remiért a beállóba, felraktam rá a kötőféket, persze Tarzan rögtön jelentkezett önkéntes lóvezetőnek, én meg ráhagytam. A fiúk meg (még a doki is), akik éppen a felszerelést hozták a karámhoz, teljesen le voltak hidalva, hogy ilyet tud a kutya, a ló meg hagyja. Közben S. meghozta a hosszabbítót. Kikötöttem a lovat a karámhoz, de a doki kérésére korrigáltam és két kikötőszárral a két oszlophoz kötöttük a lovat, remélve, hogy így nem fog annyira mocorogni.

Nagyon izgatott voltam és ezt Remi is átvehette, mert kicsit ideges volt ő is (lehet hogy az átlagosnál nagyobb emberlétszám is közbe játszhatott, hiszen apu és F. is odajöttek, hátha kell segíteni, továbbá a doki, S. és én is ott voltunk). Kérdeztem, hogy ne bódítsunk-e inkább, mire a doki vállat vont, hogy ha nem muszáj, akkor ne. Bejött a karámba a szájterpesszel és épp oda emelte a ló fejéhez, mire Remi felcsapta a fejét, így már a doki is helyesbített, hogy akkor bódítsunk.

Megkapta Remi a bódítót, két perc múlva már fittyedt az alsó ajka, feje pedig egyre inkább ereszkedett lefelé. A doki kivezette Remit a karámból a kinti részre, hiszen így mégiscsak hozzáférhetőbb. Teljesen meg voltam lepődve, hogy így kikötés nélkül ennyire bamba szegény.

Megkapta a szájterpeszt, természetesen nem tetszett neki, de azon kívül, hogy a nyelvével küzdött ellene, nem csinált semmit. Doki először felmérte a kezével az állapotot és megjegyezte, hogy azért vannak hegyes részek, így magamban megkönnyebbültem, hogy jól döntöttem azzal, hogy kihívtam). Hanem amikor a doki a reszelővel közelített, akkor azért felcsapta a fejét, de szintén nem moccant. Viszont tartanom kellett a ló fejét. Az elején tisztán hallatszott, hogy mennyire egyenetlen a fogak felszíne, viszont ahogy haladt előre a művelettel, egyre simább hangot adott ki a reszelő. Végül cseréltünk a szájterpesz terpesztőjén, hogy a metszőfogakhoz is hozzáférhessen az orvos, és a kis kampót is korrigálta elöl.

Kikerült a ló szájából a szájterpesz, én pedig kérésre a beálló alá kötöttem a lovat, ugyanis még másfél óráig se nem ehetett, se nem ihatott a ló, ugyanis a bódító hatása miatt könnyen félrenyelhet.

Kifizettük a dokit, segítettünk neki visszapakolni a kocsiba, majd köszönés után elhajtott. Az egész procedúra nem volt több, mint egy óra.

Másfél óra múlva mentem vissza Remihez elengedni őt, ő pedig rögtön ment is szénázni és szinte látni lehetett rajta a megkönnyebbülést, hogy végre nem fáj a rágás.

Őszintén nem tudom, hogy mikor hívtam volna ki a dokit magamtól, ha nem tanulunk erről a suliban. Lehet, hogy túl későn. Szóval még egy dolog, amiért hálás vagyok, hogy belevágtam.