FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Remény fedeztetésen volt
2022. 06. 03. • Remény
Olvasási idő: 6 perc

A sorozatos sikertelen eset után még a télen megkérdeztük Imit, hogy mit tudna tanácsot adni a fedeztetést illetően, illetve a suliban is megkérdeztem Dr. Bába Andrást, hogy ő mit gondol, továbbá a kaposvári Klinikán is beszéltem a dokival. Mindhárman azt mondták, hogy van esély, még nincs veszve semmi. András Dr. Pénzes Györgyöt ajánlotta, ahogy Imi is, azonban mielőtt a klinikára vittük volna a lovat, kerestünk lehetőséget a közelben, ahol vállalnak természetes fedeztetést.

Anyuék egyik könyveltjén, Debóráékon keresztül jutottunk el végül Csillához és Jumperhez (s HSH) még április folyamán, aki leírta, hogy milyen oltásokra és vizsgálatokra van szükség, mielőtt odavisszük a lovat.

El is kezdtünk intézkedni, május elején jött V. doki és beoltotta Remit mindenfélével, aztán már csak a herpesz mizéria maradt.

Már május elején szerettem volna Remit ott tudni, hogy 1, ne csússzunk ki nagyon a fedeztetési időből, 2, hazakerüljön, mielőtt kimegyek Amerikába.

Mivel a herpeszből csak egy oltást kapott, ezért hogy ne kelljen megvárni a másodikat, ezért inkább a tesztelés mellett döntöttünk.

Május 11-én jött ki VM doki, levette az orrnyálka mintát, én pedig aznap délután már fel is adtam postára. Azonban egy gond volt: nem bubis borítékban került feladásra, csak sima papírborítékban.

Vártam, vártam, nem jött válasz, csak 17-én (ekkor már Debrecenben voltam) és az volt az emailben, hogy bár az eredmény negatív, viszont a minta megsérült, ezért az eredmény megbízhatósága kétséges. Csilla természetesen nem fogadta el. Én meg baromi ideges voltam, ugyanis ez azt jelentette, hogy még egy hetet csúszunk.

Másnap újra kijött VM doki, újra levette a mintát, ám ezúttal a vérvétel szállító partnerrel vitette fel a mintát.

20-án meg is jött a biztos negatív eredmény (amit Csilla el is fogadott), így már csak a szállítást kellett megoldani.

24-ére beszéltük meg, hogy elvisszük a lovat. Én meg magamban azon paráztam, hogy vajon mi lesz, ugyanis jó pár éve Remit már egyszer próbáltam futóra varázsolni, ami egyszer sikerült, azonban a második felvezetésnél megijedt a rámpa dobbanásától, a futót meg másnap elvitték, így nem tudtam korrigálni. Csak abban bíztam, hogy Remi lenyugodott, illetve hogy az utóbbi időben kialakult közöttünk egy olyan kapcsolat, hogy megbízik valamennyire bennem.

Aznap reggel 9-re jöttek Debóráék, beálltak a karámhoz, felraktam Remire a kötőféket és a lábvédőt és odavezettem a futóhoz, ám ő rámpánál lehorgonyzott és sehova tovább. Végül úgy oldottuk meg a dolgot, hogy én felülről óvatosan húztam-engedtem, Gyuri meg Debóra két oldalról fogta a ló egy-egy elülső lábát és fellépegettették Remit, közben a hátsó lábai maradt a helyén. Félig fent volt a felsőkkel, Gyuri pedig hátulról megtolta, így hát felment a futóra. Szerencsére nem ijedt meg magától a rámpa zajától meg a dobogástól, csak bizonytalan volt. Bent bekötöttem a lovat, Gyuri pedig a helyére rakta a kereszt rudat és óvatosan felcsukta a nyikorgó rámpát.

Úgy beszéltük, hogy majd a saját kocsival megyek utánuk, így ők el is indultak. Amikor elindultak Remi (jogosan) megijedt, hogy valami mozog alatta, ezért hely-lehetőségéhez képest tombolt egyet és sikerült a keresztrudat felrúgnia. Gyorsan integettem Debóráéknak, hogy álljanak meg. Visszaigazította Gyuri a keresztrudat, újra felcsukta a rámpát és elindultak. Ezúttal már nem csinált semmit a ló.

Kocsiba szálltam én is és mentem utánuk. Annyira izgultam, hogy ne történjen semmi, hogy valamennyire autopilóta módjára követtem őket és konkrétan csak a futót követtem. Remivel minden rendben volt, nézelődött, a házakat érdekesnek találta, két város / falu között pedig főként hátrafelé nézegetett.

Megérkeztünk, Remit levezettem a futóról és bevezettem őt a helyére az istállóba a boxába. Odaadtam Rékának (aki átvette Remit) a ló útlevelét, elköszöntünk tőle és indultunk is haza.

Mikor hazaértem, Lujzi még ideges volt, kereste a társát.

Este már jött is az első UH eredménye: 3 cm-es a tüszője. Na hát itt én olyan boldog voltam. Ilyen eredmény még nem volt (eddig ugye mindig 2 cm volt).

26-i UH eredmény: 4 cm-es tüsző, de még nem sárlott. Megléptük a lélektani határt (lovaknál kb. 4 cm-nek kell lennie a tüszőnek)!

28-án is megnézték UH-n: 4 cm-es volt a tüszője, de még mindig nem sárlott. Volt próbáltatás is, Remi rásunyított a csődörre, de közben villogtatott.

30-i UH-n 4,5 cm volt a tüsző, de még mindig nem akart sárlani, így kapott egy oltást. Továbbá Csilla megkérdezte, hogy itthon is ennyire keveset eszik-e a ló, én pedig meglepődtem. Végül megbeszéltem vele, hogy másnap átmegyek meglátogatni a lovat.

31-én (kedden) át is mentem. Réka fogadott, odavezetett a karámhoz. Nos, Remi össze volt szikkadva a hasából. Nem mondanám, hogy fogyott, mert még mindig nem látszódtak ki a bordái, csupán lett egy kecses lovam. Réka mesélte, hogy első nap konkrétan se nem evett, se nem ivott, és ha a továbbiakban is így lett volna, akkor hazaküldik a lovat. De nem így lett. Mesélte még továbbá, hogy előző nap is fel akarta rúgni a csődört.

Június 1-én (szerdán) írt Csilla, hogy mehetek a lóért, ezért elkezdtem Debóráékkal egyeztetni, hogy mikor tudjuk hazahozni a lovat. A ma reggelt beszéltük meg.

Reggel 8-ra mentünk át Csilláékhoz és mikor megérkeztünk, már vezették is elő a lovat. Felraktam rá a lábvédőt és megpróbáltuk felvezetni Remit a futóra, de lényegében ugyanaz történt, mint múlt hét kedden itthon: fel kellett léptetni, megtolni és már bent is volt. Ezúttal elmaradt az induláskori tombolás, gondolom már nem érte annyira váratlanul a mozgás. Gyuriék ezzel el is hajtottak.

Én kifizettem a fedeztetés költségét, illetve Csilla elmesélte, hogy még szerdán is rúgott a csődörre, de a hormon hatására már sárlott, így végül levették Jumpertól a spermát és mesterségesen termékenyítette meg.

Elköszöntem és elindultam a lovam után és a hazaút kb. felénél utol is értem őket.

Itthon már érkezéskor elkezdtek egymással beszélgetni Lujzival. Levezettem Remit a futóról, be a karámba, feltöltöttem a vizes vödröt, illetve levettem róla a lábvédőt.

Miután Debóráék majdnem egy óra múlva elmentek (beszélgettünk), apuval átvittük a két lovat a körkarámba az árnyék alá.

Mikor később rájuk néztem, hogy minden rendben van-e, éppen cukiskodtak egyet: egymás marját vakarták, ami azért nagyon aranyos, mert az elmúlt másfél évben még nem láttam őket egymással szemben így viselkedni. Remi általában fúj Lujzira.

Szóval most ott tartunk, hogy két doki közül kell választanunk, akivel meg fogjuk csináltatni a 16 napos UH-t és ott fog eldőlni, hogy hogyan tovább. Addig pedig nincs más dolgom, mint drukkolni. (De, azért addig még csomó minden fog történni.)