FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Rosszaság
2014. 08. 10. • Remény
Olvasási idő: 2 perc

Ma már kobakkal és teljes felszereléssel készültem, így mentünk ki apuval futószárazni. Ezentúl kevesebbet ment Remi a tegnapinál, viszont megcsinálta a kisebb körös feladatot mindkét kézre. Aztán felültem rá és elindultunk terepre. Megjegyzem, utálok vele eső után terepezni, mert minden pocsolyát úgy kerül ki, mintha harapna, és hiába irányítom oda, győzködöm, hogy lépjen már bele, de csak azért sem. Végül is ahol tudtam, ügettem vele. M.-ék házánál épp kertet gondozott az öreg. Észrevett minket, így leálltam vele egy kicsit beszélgetni. Suli, lovak (azonnal felismerte, hogy ő a csikó), anyuék; csak a szokásos. Remi közben ide-oda mászkált, amennyire engedtem. Végül elköszöntem és továbbmentünk. A fenyvesnél fordultunk le. Az út végi tanyánál épp lapátoltak, meg szemetet égettek. Megvártam, míg lenyugszik a látványtól, utána közelebb mentünk. Ismerősök voltak (habár a nevüket nem tudom), így megint leálltam beszélgetni. Reminek hagytam, had legeljen, de a beszélgetés közben nem vettem észre a figyelmeztető jeleket, egyszer csak azt vettem észre, hogy zuhanok lefelé: Remi lefeküdt alattam, hogy majd meghempereg. Gyorsan leugrottam róla és inkább nagyobb sikerrel megpróbáltam felállítani, nehogy összetörje a nyerget. Ott vezetgettem körbe-körbe, közben tovább beszélgettünk. Egy kicsit megálltam, Remi rögtön ledobta magát, én meg megint felrángattam. Gyorsan elköszöntem, kicsit távolabb, ahol úgy gondoltam, hogy nem lesz kedve lefeküdni arra az időre, amíg felszállok rá és továbbmentünk. Az egyenesebb szakaszokon megpróbáltam vele vágtázni, de már nem igazán volt kedve, vagy csak el volt fáradva. Az utolsó hosszú szakaszt is végig ügetgettük. Aztán megláttam két fogatost, meg pár lovast a betonúton, így addig noszogattam a lovat, míg nem vágtázott, hogy idejében odaérjünk. Kiderült, hogy a téglagyáriak közül voltak. Épp a kurultájról mentek hazafelé, én meg elkísértem őket a Sóstóig, közben beszélgettünk. Remi néha magára akarta vonni a figyelmét, ezért bevágtázott, megindult. Rögtön figyeltem is rá. Hazafelé nem volt semmi baj, ügettünk meg vágtáztunk egy kicsit.