Csütörtökön elmentünk Jucihoz (aki Szilvi helyett van, ha ő nincs), hogy kérjünk időpontot péntekre, amit meg is kaptunk.
Aztán kijöttünk a tanyára, átöltöztem lovascuccba, felnyergeltem és mentem Kristállyal előre. A Sóstót gondoltam megkerülni, így hát elmentem a vasúton túlra, ott rögtön lekanyarodtam jobbra, majd nem mentem be az erdőbe (mint múltkor, mikor Sóstóra mentem), hanem mentem egyenesen a nádas és egy másik erdő között. Végül egy kis földutas utcára jutottunk, majd a csónaktároló mellett haladtunk el, és végre megérkeztünk a főút mellé, ahol jelzi a tábla a városhatárt. A tó és az főút között van egy kis hely (4-5 m) a pecásoknak, mi ott mentünk el. Sokszor megállt Krist, mert érezte Robi lovait. Ugyanis ott valahol kell átmenni az úton a Robiékhoz. Aztán végül haza felé fordultunk, bementem a parkerdőbe, ahol megmutattam neki a (fa)hidat. Először nem akart átmenni, majd miután átment, még ötször átléptettem vele, hogy szokja a dobogást. Aztán végleg mentünk haza. És ez volt egy óra hossza, nagyjából végig lépésben, de azért volt ügetés is. És miért lépésben? Mert azon az elven vagyok, hogy az új helyeket először csak lépésben. Aztán az ismerős helyeken mehet az ügetés. Vágtázni meg nem lehet.