FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Beni
2022. 03. 16. • Beni
Olvasási idő: 6 perc

Megint kevesebbek lettünk egy kutyával.

Második hete próbálom megírni ezt a bejegyzést (ma 04.01-e van), de nem jönnek a szavak. Hirtelen történt az egész.

Beni nálunk született Pankától és igazából nem őt akartuk megtartani az alomból, azonban miután Dorkát el kellett altatni, ő rá esett a választásom. Beni mindig alap volt a tanyán, mindig ott volt a háttérben. Nem mondom, hogy kifejezetten az én kutyám volt, inkább úgy fogalmaznék, hogy a család kutyája volt.

Kapcsolatom nem is igazán volt vele, ugyanis ott volt Panka meg Lady, akik kimondottan az én kutyáim voltak. Lényegében azóta kezdtem el vele foglalkozni, amióta Tarzan megvan, vagy mondhatjuk úgy is, hogy amióta a járvány miatt lényegében itthon vagyok.

Már nem emlékszem, hogy kezdett el velünk terepre járni, viszont visszaolvasás után rájöttem, hogy már egy éves kora óta jön velünk. Azóta is fáradhatatlan társunk volt, sosem volt olyan, hogy elég messze, mindig tudta tartani velünk a tempót és szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor nem jött velünk (akkor is főként azért, mert ha a városban vagy beton mellett lovagoltunk, nyilván nem hívtam magammal).

Kétszer “rabolták” el a kutyát, mindkétszer csavargott és azt hitték, hogy elveszett kutya. Szerencsére mindkét esetben hamar meglett.

Próbáltunk belőle vadászkutyát faragni, de arra kellett rájönnünk, hogy fél a hangos zajoktól, mint a lufi durrogás, a puska dörrenés vagy a tűzijáték hangja.

Nagyon nem volt tanítva, ennek ellenére a Helyedre! és az Ül! jól ment, a Fekszik! már kevésbé ám az utóbbi időben ez és a Marad! is egyre jobban ment.

Az elején még hozta a botot (találtam képeket), de egy idő után már nem érdekelte az apportírozás.

Ha tóra mentünk, még éppen hogy belement a vízbe, nem volt túlzottan vízi kutya.

Az embereket viszont nagyon szerette. Anyuval volt egy reggeli rituáléjuk: melegebb időben anyu kiült a ház elé az udvarra felébredni, ilyenkor Beni odament hozzá és addig böködte, míg anyu meg nem simogatta (anyu nincs túlzottan odáig a kutyákért). Onnan tudtam, hogy a közelemben volt, hogy óvatosan aprókat böködött a kezemen, hogy simogassam meg őt.

Miután Lady elpusztult, nagyon megzuhant, kb. állandóan csak aludt és csak akkor kelt fel, ha jött hozzánk valaki vagy kilovagoltam, szóval elég életunt lett a rá következő fél évben. Úgy gondolom, hogy Tarzan nagyon jót tett neki, mondhatni felrázta Benit. Elkezdett újra játszani és mozogni, azonban ez a mozgás az utóbbi pár hónapban újfent alább hagyott, nagyon sokat pihent a fotelben a gangon.

Sosem volt beengedve a házba, ám most a télen az idős korára és a rövid szőrére való tekintettel -10 foknál azért beengedtem éjszakára. Itt is azért megvolt a rutin, amit kb. két este alatt megtanult: sötétedéskor bejött, rámutattam a helyére (egy kiszuperált puha szőnyeg, ami a padlófűtés által melegen volt tartva), ő ott lefeküdt és aludt. Éjfélkor lefekvés előtt még kiengedtem egyet pisilni és mentünk aludni. Kb. 10 napot aludt bent összesen, de nem volt baleset.

És hogy mi történt ma?

Imi jött ma edzést tartani és 3 körül ment el, de mielőtt elment, egy ügyfelünk jött hozzánk. Én feljöttem a szobába dolgozni. Nem telt bele fél óra, anyu hívott, hogy baj van, menjek le. Közben apu épp felém tartott és mondta a döbbentő hírt: az ügyfél elütötte Benit. Miközben ment az autó, a két kutya a kocsi mellett játszott és Tarzan az autó elé lökte Benit és így ütötték el.

Odaszaladtam hozzá, kint volt a belső kapu előtti fák alatt és mivel egyedül volt hagyva, megpróbált felállni, de nem tudott. Amit kapásból észrevettem, hogy a bal első válla teljesen kiugrott, semmi sem tartotta. Óvatosan leguggoltam mellé és áttapogattam a kutyát, más sérülést így kívülről nem vettem észre. Felhívtam Imit, hogy ez történt, ő pedig azt mondta, hogy majd csak 6 után lesz bent a rendelőben, menjünk akkor.

Mivel nem akartuk magára hagyni a kutyát, így kerestem egy húsos ládát, amibe nagyjából belefért, abba beleraktam a fekhelyéül szolgáló rossz takarót és apuval ketten óvatosan beletettük a kutyát, ám akármilyen óvatosak is voltunk, felénk kapott fájdalmában.

Bevittük az irodába a kutyát, ám mivel pont a bal oldalán feküdt, ezért meg akartam fordítani, de mivel a fejénél álltam (apu a másik oldalon) és valamit rosszul fogtunk meg, a fejemhez kapott, eltalálva a homlokomat. Ekkor úgy döntöttünk, hogy inkább nem háborgatjuk, nehogy kárt tegyen bennünk.

Én megint feljöttem dolgozni, de nyilvánvalóan nem tudtam sokat koncentrálni.

Ötkor megint lementem az irodába, ekkor már a ládán kívül a földön volt, apu kiborította a ládából, mert verte magát a ládában (nyilvánvalóan kényelmetlen volt neki). Mikor odaértem, még az ajtón kívül hallottam, hogy nyüszített, ám amikor beléptem, akkor elhallgatott. Ott maradtam negyed órát simogatni, majdnem elaludt a kezem alatt, meg sem mukkant. Közben betakartam a takarójával, hogy valamennyire visszamelegedjen, lévén a kőpadlón feküdt.

Negyed óra múlva visszajöttem a szobába, mivel haladnom kellett a munkával és háromnegyed hatkor mentem le újra, indulásra készen. Beleraktam a takarót a ládába, csavartunk a fejére egy törülközőt, én fogtam a fejénél, apu hátul. Nagyon jól ötlet volt a törülköző, mert a kezemhez akart kapni, egész agresszíven viselkedett. Meg akartam simogatni nyugtatásképp, mikor már a ládában volt, de szintén odakapott a kezemhez. Elég ijesztő volt, gondolom kezdett elmúlni a sokk hatása. Ráraktuk a fejére a törülközőt, apu pedig odatolatott az ajtóhoz és egy másik, közben megérkezett ügyféllel berakták a csomagtérbe a kutyát és elindultunk.

Bementünk az állatorvosi rendelőbe, a kutyát viszont kint hagytuk a kocsiban. Egy macskát vizsgáltak, mielőtt mi sorra kerültünk, addig Imivel és egy jó ismerősünkkel beszélgettünk (aki nagyon kiborult a hír hallatán).

A fiúk behozták Benit, a doktornő pedig rögtön rákötött a kutya szájára egy fásliból készített madzagot / kötelet, hogy ne tudjon senkit Beni megharapni, majd ráfektették őt a vizsgálóasztalra (mondanom sem kell, megpróbálta megharapni Imit). A dokinő először is csipesszel összecsippentette a kutya úszóhártyáit, hogy van-e reakciója. Felhívtam a dokinő figyelmét egy furcsaságra, hogy az normális-e: Beni pénisze megvastagodva kilógott, amit ő megvizsgált és nyomásra pisi jött ki, ami nem volt jó jel: belső sérülésre utalt. Imi és egy másik asszisztens átvitték Benit a másik helyiségbe röntgenezni.

Először a kificamodott válláról csináltak egy röntgent, aztán egyet úgy, hogy a hátán feküdt (ekkor hallani lehetett a nyüszítést), ám valami gyanús volt a doktornőnek, miközben a második röntgent vizsgálta, így kért egy olyat is, amin a kutya az oldalán fekszik. Ez a röntgenkép mindent elárult: a medencétől számított második gerinccsigolya ripityára volt törve, ezáltal Beni lebénult a hátsó lábaira. Ehhez még hozzájött a valószínűsített belső sérülés, így sajnos nem volt más választásunk, el kellett őt altatni.

Összedezdtem magam és odaléptem a kutyához a röntgenező helyiségben és csak simogattam őt. Először megkapta az altatóját, és végül a végleges folyadékot. Végig simogattam, amíg csak nem lélegzett. Ekkor kimentem a folyosóra (amiről még rá lehetett látni a kutyára), majd a doktornő foglalta el a helyemet és egy perces vizsgálódás után kijelentette, hogy Beni elaludt.

Fiúk odahozták a ládát és belerakták a kutyát, majd kivitték a kocsihoz. Elköszöntünk a bent levőktől és elindultunk haza.

Másnap reggel temettük el a játszótér mögötti kerítés és a bokrok közé, a többi kutya nyughelye mellé.

Beni

2010.11.16. – 2022.03.16.

Gipsy’s Sweet L. – Kristály
2020. 09. 10. • Kristály
Olvasási idő: 5 perc

13 évnyi emlék kering a fejemben élményekről és kalandokról, és összeszorul a szívem, ahogy arra gondolok, hogy már nem lesz több.

Emlékszem a napra, amikor kiválasztottam Őt a sok ló közül, pedig a gazdája nem őt szánta nekem: “nekem az a fekete tetszik” – mondtam akkor 12 éves fejjel, kb. friss lovasként. Emlékszem arra a napra is, amikor ismerősünk átlovagolt vele és végre az enyém lehetett és még aznap, amikor először felültem rá. Akkor neveztem el hirtelen felindulásból Kristálynak, mert nem tudtunk róla semmit.

A nyakán lévő fagyasztás és az internet segítségével nyomoztam ki és raktam össze az előéletét (hónapokkal, talán évekkel később, hogy hozzánk került):

1993. április 27-én látta meg a napvilágot, Svédországban. Benevezték pár ügetőversenyre, de volt egy balesete a pályán, ebből eredt a hajlamossága a botlásra (az előző gazdái ezt mondták), feltehetőleg ezért hozták be Magyarországra 1995 novemberében (a honlap szerint 3415 SEK (?) volt a kikiáltási ára). 1999-ben megszületett az első csikója Pilisvörösváron, 2000-ben Páhin nem vemhesült, 2001-ben Öregcsertőn megellett, majd (2002-3-ból nincs jelentés) 2004-ben Kiskunmajsán megszületett harmadik csikója. Innen került el az előző gazdájához egy közeli faluba, ahonnan 2007-ben megérkezett hozzám.

Én tanítottam meg futószárazni (végén már szóra ment), a csizmasegítséget. Nem volt egy hirtelen fordulású, hajlékony lovacska.

Emlékszem az első versenyünkre ügyességiben, amit meg is nyertünk és amit másnap a szüreti mustrán a bemutatáskor megemlítettek (2013).

A két szüreti vele, először egyedül (2013), majd a következő évben Remi is csatlakozott, rajta én lovagoltam, Zsófi pedig Kristályon (2014). Volt még egy felvonulásunk, a Szent Iván esti, itt Kata lovagolt Kristályon (2014).

A második szüretin, mikor bent voltak a lovak, Fannival a pályán versenyeztünk és lehagytuk őket ügetésben, annak ellenére, hogy Nifti galoppló volt.

Amikor azt hittem, hogy időben hazaérünk terepről, de valahol eltévedtünk és a telefon is olyan buta volt még, hogy alig vette a GPS jelet, így azt sem tudtam, hol vagyunk. Végül anyu kísért minket haza reflektorfénnyel.

A családi körben legendás történetté vált március 15-i borulásunk szánkóval (2013).

Egyszer ismerősünkkel befogtuk kocsiba, neki az teljesen maradandó élmény volt, azóta is ilyen lovat keres.

Sőt, egyszer részt vettünk egy T. Pali bácsi féle edzőtáborban, még 2014 telén. Na onnan a hazafelé út is elég emlékezetes volt.

Terepek Timivel (próbáltam vele is beugratni vágtába, sikertelenül; 180°-os fordulatok), Pistivel (borulás!), Zsófival (ő ült rajta, én Remin; ez most ló vagy marha?), Katával (szintén; Szent Iván napi vigasság), két cserediákom is ült rajta (mindkettő lovas volt), sőt két barátnőm is, akiket sikerült rábeszélnem.

Még apu is ült rajta egy fogadás miatt.

Rajtam kívül megannyi gyereknek okozott örömöt, hogy a hátán lehettek és tudok pár gyerekről/emberről, aki “miatta” kezdett el lovagolni.

A furcsasága, hogy lovas alatt nem volt hajlandó vágtázni, akármilyen gyorsan hajtottuk is, ennek ellenére szabadon és futószáron simán beugrott vágtázni.

Nagyon nagy mázlim volt vele, végtelen türelmes és jól nevelt volt, ráadásul az, hogy nem vágtázott, az akkori lovaglás-tudásomnak és bátorságom-(hiányá)nak csak jó volt. Egyetlen rossz mozdulata sem volt, sosem estem róla (vagy legalábbis nem emlékszem rá), csak borultam, mert megbotlott.

A rá jellemző apróságok: féltette a fejét (elhajolt a fejére irányuló simogatások elől), nem jött oda sosem, nem szerette sem a kutyákat sem a macskákat, mindig odasunyított rájuk, két ivás között mindig kinyújtotta a nyelvét, nem szerette az út szélén lévő csatornafedőket és ha csak a felső karámrúd volt betolva, simán kibújt alatta.

Majdnem kerek egy éve lovagoltam vele utoljára (szeptember 8-án), de csak a minimális alapkört tettük meg, de emlékszem, hogy nem nagyon éreztem magam jól rajta, mert folyton attól féltem, mikor botlik meg és a lépése is totál merev volt, óvatos.

Az utolsó egészségéről szóló bejegyzés óta volt két kólikája, az egyik nem is olyan rég. Tavaly télen a lucerna elfagyása miatt nem tudtuk (vagy nem volt értelme) kiengedni őt legelni, így nem tudta magát visszaszedni a tavasszal és onnantól kezdve kb. egyre inkább épült le. Elveszítette az izmait, a pérája beesett, a combjai nem értek össze. Igazából a napi 2 óra friss lucernán való legelés csak szinten tartotta. A nyáron egy picit talán mintha hízott volna, de aztán jött az utolsó kólika július közepén és utána pár napra rá vettem észre, hogy megint összeesett a kondija. A kólika miatt vártam pár napot a kiengedéssel, de aztán megint kijárhatott legelni, sokszor nem is a lucernát ette, “csak” a füvet.

Vasárnap, mikor bevittem a körkarámból a helyükre, vettem észre, hogy merevek a hátsó lábai, mereven lép velük, de nem igazán foglalkoztam vele. Feljöttem Pestre dolgozni és tanulni.

Kedden este apu is észrevette, hogy merevek a ló lábai. Szerdán kaptam a telefont, hogy el kell engednem Kristályt, mert reggel nem bírt felállni, hiába próbálta apu felállítani. Átvitték Reményt a körkarámba az árnyék alá, de őt nem tudták, így sűrűn figyelve rá megetették és megitatták, de továbbra sem bírt felállni. Felhívták az állatorvost, ő is azt mondta, hogy itt az idő, nincs értelme tovább szenvedni hagyni. Kértem, hogy éjszakára vigyék vissza hozzá Reményt, majd reggel, amikor jön a doki, vigyék át a körkarámba, hogy ne lássa az anyja elalvását. Így is történt. Amikor Remit visszavitték, rögtön odament ahhoz a helyhez, ahol Kristály utoljára feküdt, azóta pedig folyton őt keresi. Nyughelye a lucernásban lévő facsoport alatt van.

Köszönök mindent!

Gipsy’s Sweet L. – Kristály

1993.04.27 – 2020.09.10

Queen of the Night – Lady
2019. 11. 16. • Lady

Olvasási idő: 3 percMegnyitom az üres bejegyzést és csak meredek a képernyőre. Lady ma itt hagyott minket.

Gyerekkoromban emlékeztem apu kutyájára, aki egy skótjuhász volt, ezért szerettem volna én is egyet Aida emlékére. Bújtam a netet kennelek után, így találtam rá a Killinworth kennelre (régen Marrow kennel). Éppen volt Katánál kiskutya, így egy hónapos korukban meglátogattuk őket. Akkor választottam ki őt. Egy hónap múlva visszamentünk Katához, ezúttal azért, hogy elhozzuk a kiskutyát haza. Mikor odamentünk, az összes alomtestvére rohant hozzánk, ő viszont a kerítés mentén osont, kerülve minket. A papához vittük, így az első pár évét ott töltötte, míg aztán történt egy baleset, így került ki a tanyára.

Mielőtt még kikerült volna, párszor kivittük őt a tanyára, de aztán vissza is vittük őt. Voltunk vele párszor kutyasuliban, de nem volt túl nagy siker. Ahogy Pankával, úgy Ladyvel is voltam iskolai kisállat kiállításon.

Miután kikerült a tanyára, először odacsípett az óvodáskorú gyerekeknek, valószínűleg azért, mert mikor még a papánál volt, gyerekek inzultálták őt a kerítésen keresztül. Szerencsére ez idővel oldódott, sőt, az utolsó években már volt olyan, hogy ő ment oda gyerekekhez egy kis simogatást kérni.

A mindennapi életben visszahúzódó kutya volt, néha szó szerint könyörögni kellett neki, hogy odajöjjön hozzánk, hogy meg tudjuk őt simogatni, de miután pár lépést megtett felénk, sokszor inkább hátat fordítva visszament a helyére. Pont a visszahúzódó jelleme miatt a többi kutya simán ledominálta őt, ezért külön kellett figyelni rá kajaosztáskor, hogy ne lökjék el őt a falatoktól. Panka és Beni hatására azonban sokat oldódott és már nem annyira kerülte az embereket.

Amikor viszont felpörgött, akkor ugrált, tengelye körül forgott, fel-alá rohangált és közben csipogott. Máshogy ezt a hangot nem lehet jobban leírni. Finom bökdöséséről mindig tudni lehetett, hogy ő kér szeretgetést. Ilyenkor szinte belecsúsztatta az orrát a tenyerünkbe és úgy bújt hozzánk. Imádott Benivel kószálni a tanya körül. Szerette felkergetni a macskákat a fára. Nagyon jó jelzőkutyus volt, mindig szólt, ha jött valaki hozzánk, vagy ha vadak csörtettek a kerítésen kívül.

Lovagláskor fiatalabb korában még végig követett minket, aztán egy idő után, ha elkezdtünk ügetni vagy megijedt valamitől, inkább visszafordult.

Januárban, a szülinapjakor még jól volt, aztán tavasszal a nyakán kihullott a szőre és részlegesen megsüketült. Erre kapott fülcseppeket és őszre egész szépen meggyógyult, a szőre is visszanőtt, de igazából látszódott rajta, hogy fáradt.

Mivel ősszel jobban volt, ezért ma meglepetésként ért, hogy mozdulatlanul feküdt a füvön.

Egy különleges színfoltja, mint ahogy a neved sugallja: királynője voltál a tanyának. Köszönöm Neked az együtt töltött 11 évet, most már együtt szaladgálhatsz Pankával a vadászmezőkön.

 

Marrow Black Queen of the Night – Lady

2008. január 5. – 2019. november 16.

Sziszi
2014. 07. 20. • Kutyák

Olvasási idő: < 1 percValójában Neki nincs külön tag, hiszen ő nem konkrétan a saját kutyám, de mivel ő is a tanyán él, ezért illik írnom most róla egy sort.
Ma ugyanis ő is elpusztult.
Ég Veled!
Sziszi – 2006 (?) – 2014.07.20

Panka
2014. 04. 08. • Panka

Olvasási idő: < 1 percKét napja veszítettem el első kutyámat: Pankát. Még mindig nem tudom felfogni. Vagyis felfogtam már, csak a hiányával küzdök még mindig. Nagyon sokat köszönhetek neki. Nem tudok mit írni Róla, csak a torkomban lévő gombócot érzem. Emlékek tolulnak fel. 130 cm-es rekord ugrás. Szánkózás. Kereszttesómmal szánkóztunk. Lovas terepek. Sóstón túra. Iskolai kisállat kiállításról eredmények. 8 együtt töltött év. Fáj, hogy ha megjövünk nem ugrál, hogy lássa, bent vagyok-e a kocsiban. Fáj, hogy nem jön farkcsóválva, ha hívom. Nem böködi a kezemet többé. Nem ugorja át semmilyen feltétel nélkül az akadályokat.

Nagyon hiányzol. Légy boldog az örök vadászmezőkön.
Panka – 2006 nov. – 2014. április 6.

Johny
2013. 12. 16. • Johny

Olvasási idő: < 1 percElütötték.

Én suliban voltam. Mikor apu felvett, mondta mi történt. A kutyák kint voltak B. bácsi lucernáján és át akartak menni az út másik felére, és Johny mint legkisebb, az utolsó volt. Azt nem tudom, hogy miért nem látta az illető, hogy ott egy kiskutya, de hát ez történt. Zoli teljesen ki van bukva, kocsikerék kilyukasztással fenyegetőzött. Bennem nem hagyott olyan mély nyomot a dolog, elfogattam. Persze szerettem a kis lükét.

Hallgatott a nevére, az ülre és a pacsira. Okos volt. A kamra ajtó mellett ládában feküdt. Most kezdett kinyílni, nagyobb távokat megtenni, majdnem kijött utánunk tobozt szedni, de szagot fogott és maradt. És pont mostanában kezdett leszokni a harapásról. Kis vakarcs.

Nyugodj békében!