FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
I. félév – harmadik konzultáció
2021. 12. 12. • Egyetem
Olvasási idő: 9 perc

Elérkeztünk a félév utolsó konzultációjához. Durva, milyen gyorsan telik az idő. Ez a konzultáció már az órarendre rápillantva is keménynek ígérkezett: két vizsga Futószárazásból (gyakorlat + írásbeli), egy ZH Gimnasztikából, és egy másik dupla vizsga Zupinál (lovaglás és szóbeli), nem is beszélve a nagyjából 7 órás Humán anatómia óráról.

Bár úgy volt, hogy szerdán délután még felülök Reményre, de Tarzan szépen keresztül húzta a terveimet, így a kutya miatt idegesen pakoltam össze indulás előtt. Végül apuval bepakoltuk a cuccomat a kocsiba, Tarzant meg a csomagtérbe és indultunk is a vonatállomásra, ők meg utána tovább az állatorvoshoz.

Előzetes megbeszélés alapján egy rövid vonatozás után Laura felvett és vele mentem fel Simonpusztára, ugyanis a sok kint-tartózkodás miatt inkább oda foglaltam szállást. Ám mielőtt a célunk felé vettük volna az irányt, még átmentünk a lovardához, ahol ő lovagol, itt jött apu hívása, hogy a doki megvizsgálta a kutyát, minden rendben lesz. Fél óra múlva indultunk a lovardából és kb. másfél óra alatt meg is érkeztünk a szállásunkra. Volt egy kis kavarodás a szobák miatt (elcsúszott az info köztünk, a bizti őrök és a szállásadó között), de sikerült elrendezni, úgyhogy felpakoltunk a szobába, majd én mentem a konferenciaterembe befejezni a szakdolgozatomat a másik egyetemre. Éjfélig mindenki megjött (és voltak páran olyan kedvesek és rám néztek, hogy mizu) és én is befejeztem a dolgomat, így hullafáradtan dőltem ágyba.

12.09 – Csütörtök

Reggel 7-kor volt ébresztő, mert fél óra múlva kezdődött a lóosztás a Lovastorna órához. Pár percet késtünk, mikor rétegesen (de mint kiderült, nem eléggé) felöltözve az istállóhoz mentünk, ennek ellenére úgy tűnt, mintha mi lettünk volna az elsők, ám az istállóba benyitva kiderült, hogy a többiek már javában szerelték a lovakat. Oszkár, Tündér és Mázli voltak a soros lovak, így miután elkészültünk, átmentünk az elülső fedelesbe. A lovakat vezetők kézen elkezdték bemelegíteni a lovakat a fedelesben sétálva, majd áttértek a futószáras bemelegítésre, közben Ildikó utasításai szerint mi is elkezdtünk tornázni. 15 perc után hárman lóra kerültek, másik hárman pedig feladatokat adtak nekik (alapvetően tornázás a lovon, Oszkáron és Mázlin pedig lehetett zászlót és felállást is csinálni). Közben akik nem kerültek sorra, mi beszélgettünk és fagyoskodtunk. Végül kb. utolsóként kerültem Tündérre, miközben Bogi futószárazott és Lilla “kínzott”. Két óra fagyoskodás után lenyergeltük a lovakat és bementünk a csárdába melegedni és reggelizni. Fél óra múlva átmentünk a konferenciaterembe Lovastorna előadást hallgatni.

Olvass tovább!