EquestrianBlog
Felvételi
2021. június 9., szerda
Olvasási idő: 6 perc

Eljött a várva várt nap. Mondanom sem kell, hogy gyomorgörccsel keltem. Indulás előtt még gyorsan leszaladtam a boltba, vettem a mai napra reggelit és innivalót, majd visszérve gyorsan összepakoltam és indultam is a felvételi helyszínére, a Ludovikára. Az indulás kicsit korai volt, de már nem akartam várni. Utólag nézve nagyon okos döntésnek bizonyult, hogy tavaly ősszel a Ludovikára jártam edzésre, így ma reggel könnyen odataláltam. Beérve a területre először is kerestem egy illetékest és egy kedves lány útba igazított, hogy mivel korábban értem be, nyugodtan öltözzek át annak ellenére, hogy a kiküldött tájékoztató szerint erre külön időt adtak. Így hát egy másik felvételiző lánnyal együtt átöltöztem fehér versenyingbe és zöld lovaglónadrágba, majd megkerestem a termet, ahol a tájékoztatót tartották. Bent lepakoltam és vártam, hogy a többiek megérkezzenek és elkezdődjön a program.

Mivel a csapat fele nem érkezett meg 9 órára, feltehetően a reggeli dugó miatt, így a köszöntő beszédek helyett rögtön az adminisztrációval kezdtük. Kb. negyed óra múlva mindenki befutott, és miután ők is végeztek a papíros dolgokkal, Petra, Anna majd Zupi köszöntött minket, belefoglalva a nap programját és azt hogy a lovarda kérésére lókímélés miatt félbeszakíthatják a felvételi program lovaglását, illetve részben szintén lókímélésből döntöttek úgy, hogy a rajtengedély vizsgával rendelkezőknek nem kellett lelovagolniuk a felvételi programot (ők a felvételi folyamán a lelátón nézték a felvételiző lovasokat). Természetesen mindenki lelkesen hallgatta őket.

Olvass tovább!