FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
I. félév – első konzultáció
2021. 10. 10. • Egyetem
Olvasási idő: 6 perc

Múlt héten kaptuk meg a beosztást, ami kicsit szerencsétlenre sikerült olyan szempontból, hogy azoknak, akik kint aludtak Simonpusztán a négy napból kétszer is ingázniuk kellett Budapest és a szálláshely között. Egyébként egy baromi izgalmas négy napos konzultáció volt, nagyszerű oktatókkal és számomra megint hatalmas élmény volt.

Mivel a szombat kivételével minden nap Pesten fejeztük be a napot, ezért úgy döntöttem, hogy nem foglalok szállást a hotelbe, ezért előzőleg megbeszéltem Lillával, hogy csütörtök reggel kivételével minden reggel együtt megyünk ki a lovardába és vissza is hoz, így már csak keresnem kellett valakit, akivel csütörtök reggel is ki tudok menni, így körbetelefonáltam a csapatot. Végül Lucával egyeztem meg, hogy ki tud vinni csütörtök reggel.

10. 07. – Csütörtök

Előző nap megbeszéltek szerint háromnegyed 7 után vártam Lucát az Alleehoz közel teljes felszereltséggel, hogy felvegyen és együtt kimenjünk a lovardába.

Órarend szerint fél nyolctól volt lóosztás a Lovaglás gyakorlati alapjai órához és nagyjából a szerint kaptuk a lovakat, ahogy szeptemberben ültünk rajtuk (ezúttal 6-ot), úgyhogy én és Kati indultunk is felnyergelni Betyárt, aki érkezésünkkor a bokszában feküdt. Mondhatni rutinosan felnyergeltük a “póninkat” és miután a többiek is végeztek, kimentünk a nagyobbik fedelesbe 7 lóval (Cinti saját lovat hozott), felült az első csapat. Bemelegítették a lovakat, majd ügetés és cavaletti, először teljes lovardában, majd két kis csapatot alkotva (4+3 páros) nagykörön, íven is cavalettiztek, végül ügetésből állj gyakorlás. Közben két-hárman bementek felnyergelni egy hetedik lovat is, így mire a második csapat került sorra, addigra a hozott ló helyett meglett a hetedik is.

Olvass tovább!