FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Felkészülés
2021. 06. 08. • LovardaRemény
Olvasási idő: 4 perc

Május 6. – Cocco

Coccot nyergeltem, megint többen voltunk. Igazából a szokásos lovaglás volt, sok patanyomfigurával, na meg korrigálással. A vágta egy kicsit jobban ment, mint előző alkalommal, de még mindig nem stabil, illetve sokat kellett rám szólni, hogy ne dőljek előre. Edzés után ez alkalommal is a következő lovassal cseréltünk helyet.

Május 23. – Cocco

Egyetemi teendőim miatt több, mint két hét kihagyás után tudtam csak újra menni. Mivel késésben voltam, ezért igyekeztem gyorsan felszerelni Cocco-t, így kb. negyed óra múlva már lovon is voltam. Ezúttal egyedül voltam a pályán. Pár kör bemelegítés után azzal kezdtük az órát, hogy tudom-e a programot. Csak az elejét tudtam, ezért a megadott módon lovagoltam a program részeit, kihegyezve az utolsó, kritikus felére. Végül vágtáztam egyet mindkét kézre, folyamatos korrigálásokkal, majd leléptettem a lovat. A leléptetés 10. percétől ácsorgás lett, hiszen leálltam beszélgetni egy anyukával, akinek a lányával, hát… több, mint 10 éve együtt lovagoltam Robinál. Mivel jött a következő lovas, így nem kellett őt bevinnem lenyergelni, hanem kb. 10 perc beszélgetés után helyet cseréltünk, majd tovább beszélgettem, ezúttal pályán kívül. Sztorizgattunk a “régi szép időkről”.

Olvass tovább!
Lovaglás zabla nélkül
2021. 04. 18. • FotóblogRemény
Olvasási idő: 4 perc

Remit egész sokáig csikózablával lovagoltam, de arra kellett rájönnöm, hogy valami nem oké, mert egyre többször szálltam le róla azzal az érzéssel, hogy a lovaglás során nem éreztem a kontrollt felette és hát terepen a kontroll hiánya nem épp a legszerencsésebb. Pláne meg mert állandóan húzott és totál fáradt karokkal értem haza a folyamatos húzástól. Ráadásul kb. a kezdetektől tátogott, ami még jobban zavart, bár volt aki azt mondta, hogy ne törődjek vele, mert nála ez amolyan pótcselekvés. Én meg azt mondtam, hogy ez akkor sem normális.

Elsőre jobb híján kicseréltem a csikózablát az anyja zablájára, mégpedig egy feszítőzablára, ami bár kitűnően működött, de túl erősnek ítéltem, nem akartam odáig eljutni, hogy azt szokja meg és még keményebb legyen a szája. Így hát ráfeküdtem a témára és elkezdtem utánajárni, hogy milyen köztes zablák vannak, amik jók lehetnek.

Másfél éve, amikor a csizmát vettem (2019. októbere), akkor vettem egy zablát is a horzéból, mégpedig egy réz olívzablát, aminek semmi hatása nem volt, mintha le se cseréltem volna a csikózablát. Pár napra rá rendeltem a szegedi lovasboltból három másik zablát: egy kétszer tört olivot, egy egyszer tört rézgörgős olívot és egy egyszer tört gumis zablát. Talán a rézgörgősnek éreztem a hatását, de nem volt meggyőző és a tátogás sem maradt abba, így sajnos jobb híján vissza kellett térnünk a feszítőre. Azonban érdekes módon, amikor a szárakat abba a karikába csatoltam, ami egy szintben van a szájába vevős résszel (annak mi a neve?), szintén nem volt kb. semmi hatása, de a lenti karikát használva már egy apró huzintásra is tökéletesen reagált, vagyis az már erős volt neki. Viszont halomra sem akartam venni a zablákat, hogy végül ott porosodjanak a fiókban.

Olvass tovább!
Vágta gyakorlása
2019. 10. 21. • Remény

Olvasási idő: 2 perc

Apu szólt, hogy jött Vili bá, így gyorsan magamra kaptam egy lovaglónadrágot és a csizmát. Gyorsan vázoltam neki a problémát, majd siettem letakarítani és felnyergelni Remit. Épp végeztem, mikor odajött hozzánk. Még gyorsan beszaladtam a nyergesbe a kobakért és a fellépőért, majd kimentünk a lucernára. Először elkezdtem Remivel kicsit nagyobb körben lovagolni ügetésben, majd pár kör után Vili bá átvette az irányítást és kiadta a feladatokat: átmenetek, hátra arc, tanügetés stb. Aztán bal kézre vágta. Nem ment. Újra és újra próbáltuk, már nem is figyeltem, hogy jó lábra ugrik-e be, csak csináltam, ami Vili bá mondott. Amikor azt mondta, hogy ügetés, akkor nem volt jó és akkor újra beugratás vágtába. Kicsit vágtáztunk jobb lábra is, az természetesen nagyon jól ment. Aztán megint visszatértük bal kézre. Remi a végére a fülétől a lábszáráig tiszta izzadtság volt, én nem különben. Végül arra jutottunk, hogy Remi menekül a zabla és a lovaglás ellen és én is ezt érzem, hiszen amikor simán kiengedem a legelőre, akkor milyen laza, amikor meg felülök rá, akkor rohanás.

Fun fact: Vili bá a vágtára a 'beugratás' szót használja, az ügetésnél pedig az 'üget'-et, mint mi futószárazáskor. Ebből következik, hogy amikor azt mondta, hogy üget, akkor Remi automatikusan visszaváltott ügetésre vágtából. Én ezen totál meglepődtem és nagyon is büszke voltam rá, sose gondoltam volna, hogy így hallgatna az utasításra.
Az utolsó vágta után Vili bá sietett haza, így azzal váltunk el, hogy – mivel visszamegyek Pestre dolgozni, ezért – hétvégente találkozunk, illetve hogy valószínűleg legközelebb ő is fel fog ülni rá.
Miután elment, kimentünk hosszú száron lesétálni a kinti rétre, de továbbgondolva elmentünk becsukni a hátsó kaput (ami hátról sikerült is), majd elindultunk vissza a bekötőn.

Edzések itthon
2018. 01. 31. • Remény
Olvasási idő: 3 perc

Amióta lovam van, néhány alkalom kivételével terepre járunk, mert a lovardán kívül más lehetőség nincs nagyon arra, hogy gyakoroljunk. Oké, itt a körkarám, de az hosszú távon baromi unalmas és kicsi, oda csak bevezetőre vagy szabadon ugratni szoktam vinni a Remit.

Az a néhány alkalom pedig kimerült azokban az alkalmakban, amikor a kaszált tarlón lovagoltam vele, de az sem volt túl szerencsés, mivel közel volt a karámhoz, így nem tudtam vele zavartalanul foglalkozni, ugyanis mindig, amikor az anyja felé tartottunk, kevésbé figyelt rám, így hanyagoltuk is a dolgot.

November elején megkértem aput, hogy fényképezzen le Remivel, mert már régen készült rólunk kép. Ki is mentünk a kinti kaszálóra, a “medence” részre, hogy ott lovagoljak Remivel, míg apu csinál rólunk pár képet.

Olvass tovább!
Hisztis
2015. 10. 18. • Remény

Olvasási idő: 2 percSokszor hívtam már Remit hisztisnek. És meg is érdemli. Ugyanis kitaláltam, hogyha sütni fog a nap, akkor csinálunk apuval képeket rólam meg Remiről lovaglás közben.

Tegnap délután ki is sütött a nap, elő is kerestem aput és nekiálltunk nyergelni. De mire felnyergeltünk (ami azt jelenti, hogy én nyergeltem, ő meg nézett), addigra el is borult az ég. Mindegy, gondoltam, ha már felnyergeltem, kimegyünk. A szomszéd fenyvesben gondoltam a képeket csinálni. El is indultunk.

Mivel újabban esett, ezért a bekötő homokos részén egy igen nagy sárfolt alakult ki, de az is inkább már csak egy fekete paca volt, mint pocsolya. És mint tudjuk, Remi utálja a pocsolyákat. Én meg pont akkor határoztam el, hogy azon a „tócsán” igenis átmegyünk. Egy ideig a hátán szenvedtem vele (sőt még apu is majdnem kiszállt az autóból, hogy segítsen, én meg visszautasítottam), de Remi meg nagyon ellenkezett, ezért leszálltam róla és átvezettem a „rémes” dolog felett. Nem mondom, hogy nem ellenkezett, de átjött velem. Ezután visszaszálltam és hátról meggyőztem, hogy nem is olyan vészes a dolog. Még többször átmentünk a nedves föld felett, hogy biztos legyen a dolog, majd tovább mentünk. Persze apu jött mögöttünk kocsival.

A földünk mellett levő földesúton keresztül terveztem az erdőig elmenni (apu egyel arrébb húzódó úton ment), ami pechemre teli volt sárfoltokkal. Az út negyedénél találkoztam a volt tanárommal, aki a drónját próbálgatta. Beszélgettünk egy kicsit, majd továbbindultam az úton. Aztán Remi begőzölt, hogy nem engedem rá a fűre, a foltoktól meg pláne, úgyhogy elkezdett tombolni, én meg az egyik négylábas felugrásnál megadtam magam. Elég nagyot zökkentem. Míg én próbáltam összeszedni magam, apu elindult értem, mert látta, hogy Remi lovas nélkül rohan haza, közben a tanárúr is kérdezte (vagyis odakiabált), hogy hogy vagyok. Szerencsére nem lett semmi bajom azon kívül, hogy beszorult a levegő. Beszálltam az autóba, majd bementünk a tanyába. Remit a karámnál találtuk meg, én pedig felültem rá, már csak azért is, hogy nehogy azt higgye, hogy miután ledobta a lovast, vége van a munkának, meg hát azért is, mert ilyenkor vissza kell szállni.

Még a rozsföldön (régebben lucernás / legelő) lovagoltam Remivel, vágtánál néha bebakolt (de nem ért váratlanul). Közben apu fényképezett. Miután Remi a mély homok miatt eléggé leizzadt, leléptettem, majd lenyergeltem és beengedtem a karámba.

Kellemetlen meglepetés
2014. 10. 26. • Remény

Olvasási idő: 2 percMár egy ideje húztam-halasztottam, hogy felüljek a nagylányra, hiszen a kobakom fent van, mert kell a lovardába. Végül délelőtt vettem a bátorságot és lefutószárazás után felültem rá, hogy megtegyük a minimális terepet. Nagyjából szépen együtt is működött (a pocsolyák és a sáros foltok még mindig ijesztőek), nem is volt vele semmi gond, a kaputól befelé még vágtáztunk is egy nagyot, olyannyira, hogy majdnem berongyoltunk a házba. Mindegy is, nem akartam leszállni még róla, hisz olyan rég nem ültem rajta, meg amúgy is rövid volt az a terep, ezért úgy döntöttem, hogy megkerüljük a lucernást. A kerítésig szépen mentünk lépésben, és mivel nem mutatott ellenállást, ezért úgy gondoltam, hogy azon a hosszú falon miért ne vágtázzunk. Nem kellett kéretni, ügyesen be is ugrott, ám pár vágta után neki volt egy olyan elképzelése, hogy ő majd szépen bemegy az anyjához. Na, én ezt nem akartam, tehát húztam a kerítés felé. Ezt megelégelve úgy alámbakolt, hogy felfogni se volt időm, már repültem le róla. Nem tudom, hogy, de felhívtam aput, hogy jöjjön ki, ő meg rohant. Zavaros fejjel keresztül vágtam a lucernáson, addig Remi berohant és közben elszakította a kantárszárat. Apu megfogta a leányzót és majdnem nekiállt lenyergelni, de előtte én még fel akartam rá ülni. Bent az udvarban megtettem egy kört, majd utána lenyergeltük.
Szerencsére ezt is megúsztam, csupán az oldalam és a fejem fáj (lehet, azért van egy kisebb agyrázkódásom).