EquestrianBlog
A legjobb érzés
2017. február 26., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

A tél és az iskolai kötelezettségek miatt sajnos csak újévkor tudtam utoljára lóra ülni. Egyébként sincsenek nagyon elhanyagolva, minden nap kijárnak legelni kb. déltől sötétedésig.

De a jó időre való tekintettel még indulás előtt úgy döntöttem, hogy foglalkozok egy kicsit a Remivel. Nem akartam kapásból lovagolni, tekintettel, hogy durván két hónapos kihagyás volt. Inkább bevittem körkarámba és kötőfék nélkül foglalkoztam vele (ami egyben egy újra csatlakozás volt). A patanyom mentén levő rudat most már teljes magabiztossággal lépi át ügetésben, ez alkalommal már nem is ugrotta át egyik kézen sem, és vágtában se nagyon ugrik most már az akadály felé.

Miután végeztünk, lejáratásképpen úgy döntöttem, hogy kézen vezetve megnézzük, mit munkálkodtak az elmúlt hetekben a b.telep dolgozói, ami legfőképp a földesút elsimításában és a fák kivágásában látszik meg (az utóbbit nagyon sajnálom). Részben az „újdonságok” miatt akartam megnézni, mi van arra, részben pedig, hogy Remi is lássa a dolgokat, nehogy majd lovaglás alkalmával érje őt a meglepetés és az ijedelem. Amúgy nem volt semmi baj.

Visszafelé már nem akartam sétálni, így odavezettem az egyik farakás mellé, ahol két rakás között épp volt annyi hely, hogy Remit bevezessem, így nem tudott elfordulni felszálláskor. A vezetőszárat visszacsomózva szárat csináltam belőle, majd felültem és így sétáltunk haza.

Felszállás után olyan boldogság és felszabadultság jött rám, amit hetek óta nem éreztem.

Apró győzelmek
2016. február 22., hétfő
Olvasási idő: 4 perc

Remény hatodik szülinapjának margójára.

Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.

Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.

Olvass tovább!

Join up!
2015. november 14., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Három év türelmes várakozás és egy nyelvvizsga eredményeképpen egy hét alatt végre felépült a körkarám.

Elsőként mindenképpen a M.R.-féle csatlakozást szerettem volna megcsinálni Remivel. Így hát szombaton fogtam a lovat, ráraktam a kötőféket, magamhoz vettem az ostort és kisétáltunk a karámba. Ott levettem róla a felszerelés és kezdődhetett a hajsza.

Hajtottam körbe-körbe, néha irányváltásra kényszerítettem. Fél óra után már csurom víz volt, minden egyes vágtaugrásnál csöppent az álláról az izzadtság, én meg féltem, hogy túlhajtom. De ha meg akar állni, akkor úgy is „szól”. Még negyed óráig vágtázott, mikor megengedtem neki, hogy bejöjjön, ha be akar. Be akart. Mellém érve megsimogattam, sétáltam körbe-körbe, ő meg követett, mint egy kiskutya. Mivel teljesen le volt izzadva, valahogy le kellett vezetni, hogy egyrészt normalizálódjon a légzése, másrészt pedig, hogy takarózhatóvá száradhasson. Ezért feltettem rá a kötőféket és kisétáltam vele a bekötőre, majd vissza, de visszafelé nem mentünk be, hanem továbbsétáltunk a b.telep felé. Ekkor már le volt róla csatolva a szár, így is követett. Aztán visszafordultunk, ekkor Remi leelőzött, majd bevágtázott a karámig. Apuék meg megijedve rohantak elő az irodából, hogy velem mi történt.

Elmentem Remiig, majd visszavezettem a karámhoz, ahol újból levettem róla a kötőféket és újra hajtani kezdtem, nem törődve azzal, hogy már egészen megszáradt. Ezúttal kevesebb ideig kellett vágtáznia. Beengedtem magamhoz, megint elkezdtem vezetgetni, majd bementünk, bent betakartam és mehetett pihenni. Közben persze kapott egy csomó simogatást.

Mióta megtörtént a csatlakozás (nekem ez egy picit varázslatosan hangzik, de nem találok rá jobb szót) Remi nyugodtan jön mellettem, és ha tyúklépésben megyek, akkor se visz el a francba. Ugyanis eddig mindig arra kellett figyelnem, hogy ne lépjen a lábamra, ne lökjön fel és közben tartani is kellett a tempóját. Most úgy látszik, mindez megoldódott, vagyis tisztel.

Szóval felavattuk a körkarámot.