FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Instagram
2014. 08. 03. • FotóblogKristályMacskákRemény
Olvasási idő: < 1 perc

Haladunk a korral, ez tény. És az is tény hogy újabban csupán telefonon fényképezek, hisz az mindig nálam van. És vannak képek, amiket megosztok a közösségiken. Ide összegyűjtöm az eddigi instás képeket. Időben visszafelé.

Szederke, 2014.07.31Zsófival terep, 2014.07.22Homokló, 2014.07.18

Koleszmacska, 2014.07.05Krist, 2014.07.04Remi és Tenkes, a P.-i bandázáskor, 2014.05.31

Krist, 2014.03.30Panoráma, 2014.03.15A kert legszebbjei, 2014.03.30

Egy hosszabb terep után. Krist is velünk volt, rajta Zsófi lovagolt. 2013.12.282014.11.18Kicsi Johny, 2013.10.13

Kristes, Remis, Mozis, Zsófis
2014. 07. 22. • KristályRemény
Olvasási idő: 5 perc

Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.

Olvass tovább!

Hosszú hétvége
2014. 03. 16. • KristályRemény
Olvasási idő: 4 perc

Péntek Szóltam Zsófinak, hogy jöhet hosszú hétvégre. Nos, én megkaptam a pénteket szünetnek, ők nem, de így is korán futott be a busz, amivel uncsitesóm jött. Mivel már régóta szajkóztam anyuéknak, hogy ha jön a Zsófi, be akarok menni Remivel a lovardába. Anyu nem igazán volt oda az ötletért, így hagytam. Viszont kikötötte, hogy akkor legalább ne szombaton menjünk, amikor nagy a forgalom, ráadásul 15-e miatt duplán. Akkor menjünk pénteken. Zsófi lecuccolt, pihentünk egy kicsit, majd fél négykor nekiálltunk nyergelni. Zsófi egyedül felszerszámozta Kristet (csupán a kantárnál volt egy kérdés, hogy elég szoros-e), én meg apuval Remit nyergeltük fel. Nem futóztam le, mert gondoltam, hogy a legeltetés miatt úgyis kifutják magukat.

Olvass tovább!

Western nyereg
2014. 01. 29. • Remény
Olvasási idő: < 1 perc

Karácsonyra egy western nyerget kértem. Mert… mióta részt vettem az izsáki táboron, azóta szerelmese vagyok ennek a stílusnak. Idén pedig sikerült anyuékat meggyőzni két okból is: sűrűbben fogok Remizni, illetve a nyereg díszlet lenne az osztálytáncban. Illetve még az is közrejátszott, hogy fogadtunk a Gergővel, hogy ha apu felül a lóra, lefényképezzük és megmutatjuk, akkor leárazza a nyerget. Karácsony előtt, 22-én el is hoztuk, hogy ki tudjam próbálni. 16″-os, barna, natowa virág mintás nyereg. Felraktam Kristre a nyerget kipróbálás céljából. A kengyel a legkisebbre beállítva is hosszú volt. A nyereg is nagynak tűnt. Vacilláltunk, hogy kicseréljük-e, mikor cseréljük ki stb. Közben jött Zsófi is, arra kértünk kölcsön egy kisebbnek tűnő, szintén 16″-os fekete nyerget. Kényelmesebb volt. Amikor aztán Zsófi hazament, visszavittük a fekete nyerget. A szalagavató is lement (az enyém mellé elkértem a Pistiét is), és úgy döntöttem, hogy cserélünk. Így hát elmentünk a Gergőhöz, mondta, rendel egy 15″-ös nyerget. Azt hiszem, három hete beszéltünk róla. Aztán tegnap szólt, hogy megérkezett a nyereg, mehetünk. Elmentünk megnézni, milyen, jó-e. Jó volt. Ma pedig apu elvitte a nagyot és meghozta a kicsit. A kengyelt itt is a legkisebbre állítottam, de kényelmesebb, mint a másik volt. Amint kevesebb hó lesz, és enyhül az idő, kipróbáljuk.

Ketten, egyszerre
2013. 12. 30. • KristályRemény
Olvasási idő: 4 perc

Az előre megbeszéltek szerint a téli szünetben is eljött Zsófi lovazni. Szombaton jött, ma ment haza. És végre ketten, egyszerre mehettünk ki terepre.

Szombaton elsőként elmentünk a Gergőhöz kölcsön kérni egy másik western nyerget, mert a barna nagynak/hosszúnak bizonyult. Így hazahoztunk egy fekete nyerget. Hazaérés után gyorsan átöltöztünk és mentünk is ki. Miután kicipekedtünk és Remit egy kicsit lefutóztam (kb. két hónapja nem volt lovagolva, ami meg is látszott rajta), apu segítségével felnyergeltünk (ő inkább Reminél segített). Hosszú beállítások után végre lóra ülhettünk mindketten. Az utat már előre megnéztem. Persze nagyban Remitől és tőlem függött minden, hogy milyen messzire megyünk, de azt hiszem, így is nagy utat tettünk meg. Hátul mentünk el a földes úton.

Olvass tovább!

Kristály ugrik
2013. 09. 08. • Kristály
Olvasási idő: < 1 perc

Oké, ezt a bejegyzést kicsivel több, mint három év után írom meg, és (sajnos) már nem is nagyon emlékszem a dolgokra.

Szüreti utáni nap, még mielőtt hazajöttem volna, Zsófi felült Kristre, hogy ő is lovagolhasson. Először a benk nélküli pályán tett meg pár kört, közben én fényképeztem őket. Aztán egy hirtelen ötlettel átmentünk a másik pályára, ahol egy csomó akadály volt kirakva. Megkérdeztem Zsófit, akar-e ugratni Kristállyal. Akart. Így hát az egyik akadályról levettem a rudakat és kezdésnek csak egyet hagytam a földön a két kitörő között. Zsófi pedig először lépésben, majd ügetésben átment felettük. Ezután egy kis x-et csináltam, mindkét rudat a lehető legalacsonyabbra téve, ezt Kristály át is lépte, egészen a haramadik vagy negyedik emelésig, azt már át is ugrotta és itt hagytuk abba a dolgot, mert Zsófi nem tudott ugratni. Leléptetés után kicsit pihentettük, mielőtt hazamentem volna vele. Hazafelé nem volt semmi probléma.

Kicsit érettebb fejjel és némileg több tapasztalattal visszatekintve elég nagy hülyeséget csináltam, hisz nem szabadott volna egy olyan lovat ugratni, akinek a lábai nem alkalmasak (botlik), egy olyan lovassal, aki egyáltalán nem is tud ugratni. Szerencsére nem történt baj, így erre az egészre egy nagyon jó élményként tekinthetek vissza.

2016.12.16-án írva.