Kedden írtam, hogy milyen büszke vagyok az én 4 éves haflingimre és hogy gyerekeket is simán rá mernék ültetni futószárazni. Azért azt nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik.

Délelőtt leoktattam egy 5 fős osztályt, illetve egy lányt futószáron, továbbá Melcsi is gyakorolt Luckyn voltizs hevederben és mivel nem volt olyan lovas, akit Szerényre rá tudtam volna tenni, így Borival lovagoltunk egyet: ő Roy-t, mert kimaradt az osztályból, én pedig Szerényt.

Már benne voltunk a délutánban (2 körül volt az idő), amikor eljöttünk a lovardából és mivel Melcsiennek az előző alkalommal megígértem, hogy felülhet az én lovamra is, így miután hazaértünk, egy gyors beköszönést követően már mentünk is hátra a lovakhoz.

Gyorsan kipakoltam a felszerelést, Melinek felcsatoltam a fejére a régi kobakomat, kihoztam Lujzit a karámból, kikötöttem az istálló előtti helyre, aztán elkezdtük leápolni a lovat. Lujzinak kicsit fura volt először Melcsi érintése, remegett a bőre a keze alatt, de idővel kezdte megszokni a kislányt. Leápolást követően Meli kicsit hátrébb várakozott, mivel Lujzi csak ficánkolva tűrte a nyergelést, de miután megvoltam ezzel a lépéssel, felkantároztam a lovat, majd felcsatoltam rá a futószárat és a fellépővel együtt kimentünk a szabad placcra, a trágyarakás melletti „pálya” mellé a lucernára.

Itt lefutószáraztam a lovat, mert bár szerdán ültem rajta, azért mégsem szerettem volna, ha egy totál tapasztalatlan lovas alatt bontogatja a szárnyait. Egyébként tök ügyes volt a szabad placcon, nem ment el a vállán, nem csinált semmit.

Miután mindkét kézen ügetett és vágtázott annyit, hogy kellőképp lefáradt, behívtam magamhoz, majd odaraktam mellé a fellépőt, hogy Melcsi fel tudjon ülni a lóra.

A lóra ülés első körben nem sikerült, mert ellépett a fellépőről, ezért én megálltam a túloldalt, Melcsi pedig ügyesen felpattant a lóra. Ez volt a 3. alkalma lovon és az első nyeregben. Nyilván Lujzi magasabb, mint Lucky (aki egy sheti), ezért először hagytam őket lépni. A másik indok pedig az volt a lépésre, hogy Lujzinak is új volt a helyzet, hiszen eddig nem futószáraztam lovassal a hátán, így igen kiváncsi volt, ki van fent. Szépen lépett, nem akart ügetni, nem csinált semmit. Melcsi is ügyesen kapaszkodott a kapaszkodóba, amit még a nyergelés előtt raktam a nyeregre. Gyorsan ráérzett a lóra, és két kör sem kellett, már nem is kellett a kapaszkodó.

Pár kört követően óvatosan elindítottam Lujzit ügetésbe, ő pedig elkezdett döcögni a saját tempójában, a kicsi lovasa pedig nagyon ügyesen lekövette a mozgását tanügetésben (mivel ez volt a 3. alkalom, nyilván még nem tanulta a könnyűügetést). Lovagolt mindkét kézen lépésben és ügetésben is és mindketten nagyon ügyesek voltak.

Mivel ezt követően Meli nem akart leszállni a lóról, így leléptetésként átsétáltunk a kerítés mellett kialakított „pályára”, ahol átsétáltunk a járóiskolán, aztán a körkarám felé vettük az irányt, amiben megtettünk két kört, majd elsétáltunk a kinti kapuig az éppen virágzó vadcseresznyefához. Itt szerettem volna róluk képeket csinálni, de mivel teli volt méhekkel a fa, így elvetettem ezt az ötletet.

Ezt követően visszamentünk, lenyergeltük a lovat, Meli leápolta még egyszer egy szőrkefével, én visszavittem Lujzit, végül elpakoluk a futószárazós helyről az otthagyott cuccokat is, illetve a kikötés helyén a felszerelést is.

Nincsenek szavaim, mennyire büszke vagyok mindkettőjükre. Lujzinak egy kis makacskodáson kívül (nem akart kimenni körre, de felvettem az ostort és megoldódott) egy rossz mozdulata nem volt. Melcsi pedig nagyon ügyes és elmondása szerint nagyon élvezte.

Azt hiszem nem ez volt kettőjük első alkalma.