EquestrianBlog
Egy év Tarzannal
2021. február 16., kedd
Olvasási idő: 5 perc

Mivel december 16-ról, Tarzan első szülinapjáról lecsúsztam, ezért legalább a hozzánk kerülésének a fordulónapjára szerettem volna egy összefoglalót írni róla, ha már a szülinapja óta eltelt már kicsivel több, mint két hónap. Nyilván írhattam volna szülinapra is és visszadátumozom, de annyi minden történt azóta, hogy nem akartam azokat is kihagyni.

Szóval Tarzan. Nagyon sokat fejlődött és sokkal nyugodtabb lett. Kétség nélkül imádjuk őt. Nem lehetek elég hálás érte.

Sok kalandunk volt együtt az elmúlt több, mint fél évben. Egyrészt ott vannak a vadász edzések és a vadászatok. Nyáron sokszor kivittem a kutyákat a közeli tóhoz. Novemberben kimentünk a határba. Rendszeresen velünk jön mindkét kutya lovagláskor.

A vásárban vett bőr nyakörvét a bilétával az egyik levétel alkalmával olyan jól eltettem, hogy azóta sem találtam meg, így majd kell csináltatni egy új bilétát, hogy a vadásznyakörvén is legyen egy.

Néhány fun fact:

  • Mindig a nyomomban van, bármerre is megyek a tanyában.
  • Mindig van valami a szájában: két szétrágott focilabda, (mostmár szétszedett) kesztyű, amit elcsórt, tüzifa, gumikornis, kidobásra ítélt cipőm (ami szintén elég nyúzott már).
  • Nincs már meg (pontosan biztos megvan valahol a tanyában, de nagyon régen nem láttam már) a kötele, a csipogós piros labdája, a tömör piros labda és a kötél-labdája.
  • Már nem jellemző rá, hogy rombolna vagy tovább pakolna, ezt olyan 10-11 hónapos kora körül abba hagyta.
  • A lovak után szalad, amikor kiengedem őket.
Olvass tovább!
Remény 10 éve
2020. február 22., szombat
Olvasási idő: 5 perc

10 éve született. 10 éve tanulunk egymástól. 10 éve küzdünk egymással. 10 éve az életem része.

Őszintén szólva, amikor megszületett, akkor még nagyon gyerek voltam és még bőven nem értem meg úgy egyáltalán a lótartásra (annak ellenére, hogy akkor már két és fél éve nálunk volt Kristály), nemhogy egy csikónevelésre. Az első években főként a szerencsének és a jó-időben-jó-helyen levésnek köszönhető, hogy Remi pozitív értelemben lett olyan, amilyen, de pont az éretlenségem és a tapasztalatlanságom miatt lett bizonyos helyzetekben nehezen kezelhető.

Az első ilyen negatívum rögtön a kötőfék viselésénél jött elő, ugyanis nem csatoltuk be elég szorosra, így egy fejmozdulattal simán ledobta magáról, amit meg is tanult. Kötőfék nélkül nem lehetett megfogni, aztán úgy tudta két felnőtt (tapasztalatlan apu és egy külsős lovas ismerős, míg én hátul izgultam) felrakni, hogy betereltük őt a beállóba és konkrétan sarokba szorítottuk. Ma már persze semmi probléma a kötőfékezéssel.

A kötőfékhez szorosan kapcsolódik a kikötés és a vezethetőség is, amit szintén sikerült elrontani. Eleve az volt a baj, hogy én küzdöttem vele a magam 50 kilójával, nem pedig mondjuk apum. Már nem emlékszem, hogy a kikötés végül hogy oldódott meg, de az elején kb. kitépte a karám rúdját, nem egyszer kellett vezetőszárat venni, mert eltépte a karabinert, ma már viszont akár órákig is magára hagyhatnám. Az első éveiben a vezetés katasztrófa volt, mindig megelőzött, nem volt rám tekintettel, nem egyszer rám lépett, finoman terelgetett, ami egyértelműen a dominálást jelezte felém, holott ezt akkor nem vettem észre, csak “követtem” a lovat. Aztán 2016-ban volt szerencsénk eljutni Cs. Csilla Monty kurzusára, és ez alapjaiban változtatta meg a kapcsolatunkat.

Olvass tovább!
Macskák
2016. március 29., kedd

Olvasási idő: 3 perc

Tavaly kereken egy félév alatt lettünk sokmacskások: ma szám szerint nyolcan vannak. Garfield (a kandúr), Margit (a nem normális), a négy „kicsi”: Yoda, Lucifer, Herceg és Rozi. És a két jöttment: Lenke és Cinci.

Garfieldról sose volt sok szó, hiszen ő nem annyira vesz részt az életemben, mint a többi macsek. Kandúr, és a fogalomhoz tartozó összes tulajdonság rá vall: feltápláljuk, ekkor eltűnik egy időre, majd csontsoványan, csapzottan hazajön és újra élvezi a vendégszeretetünket. Nagyon fél a kutyáktól, ezért csak akkor merészkedik elő, amikor nincs semmi mozgás a tanyában. Egyébként egy nagyon dorombolós, bújós fiúka, csak éppen ölben nem szeret lenni.

Olvass tovább!

Apró győzelmek
2016. február 22., hétfő

Olvasási idő: 4 perc

Remény hatodik szülinapjának margójára.

Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.

Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.

Olvass tovább!

Dorka
2011. február 22., kedd

Olvasási idő: < 1 perc

Sziasztok! Jönnék a jó hírrel, bár nem siettetek el semmit. Valószínűleg nem lesz altatás. Ugyanis tegnap tévedésbe estünk. Kiderült, hogy Panka kiszedte a fenekéből a varratokat és kitágult a végbélnyílás. A doki mégegyszer összevarta és kikötötte, hogy Pankát ne nagyon tartsuk a közelébe. Ez egy kicsit macera lesz, mert akkor Panknak egész nap a kennelben kell lennie.
Ma egy éves Remi. Vagyis Remény. Elméletben. Papírforma szerint 4 hónapos lenne március elején. Hogy is? Hát úgy, hogy 2009-ben elfelejtette Vagány (Remi apja) gazdája leadni a fedeztetési lapot. Így, hogy beleférjen az évbe, vagyis 2010-be, azt írtuk, hogy januárban volt a fedeztetés és december elején született meg. Végülis 6-7 éves korában nemigazán látszik meg ez a csúszás. Én kis Reményem. Nagyon szép, sötét pej, de igenis látszik rajta, hogy pej, nemúgy, mint az anyján, aki szinte fekete, csak ha süt a nap, akkor látszik, hogy fekete és sötétpejként van "elkönyvelve". Ez alkalomból visszakeresem a feltöltött képeket, és beteszem ide is.