EquestrianBlog
Hisztis
2015. október 18., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Sokszor hívtam már Remit hisztisnek. És meg is érdemli. Ugyanis kitaláltam, hogyha sütni fog a nap, akkor csinálunk apuval képeket rólam meg Remiről lovaglás közben.

Tegnap délután ki is sütött a nap, elő is kerestem aput és nekiálltunk nyergelni. De mire felnyergeltünk (ami azt jelenti, hogy én nyergeltem, ő meg nézett), addigra el is borult az ég. Mindegy, gondoltam, ha már felnyergeltem, kimegyünk. A szomszéd fenyvesben gondoltam a képeket csinálni. El is indultunk.

Mivel újabban esett, ezért a bekötő homokos részén egy igen nagy sárfolt alakult ki, de az is inkább már csak egy fekete paca volt, mint pocsolya. És mint tudjuk, Remi utálja a pocsolyákat. Én meg pont akkor határoztam el, hogy azon a „tócsán” igenis átmegyünk. Egy ideig a hátán szenvedtem vele (sőt még apu is majdnem kiszállt az autóból, hogy segítsen, én meg visszautasítottam), de Remi meg nagyon ellenkezett, ezért leszálltam róla és átvezettem a „rémes” dolog felett. Nem mondom, hogy nem ellenkezett, de átjött velem. Ezután visszaszálltam és hátról meggyőztem, hogy nem is olyan vészes a dolog. Még többször átmentünk a nedves föld felett, hogy biztos legyen a dolog, majd tovább mentünk. Persze apu jött mögöttünk kocsival.

A földünk mellett levő földesúton keresztül terveztem az erdőig elmenni (apu egyel arrébb húzódó úton ment), ami pechemre teli volt sárfoltokkal. Az út negyedénél találkoztam a volt tanárommal, aki a drónját próbálgatta. Beszélgettünk egy kicsit, majd továbbindultam az úton. Aztán Remi begőzölt, hogy nem engedem rá a fűre, a foltoktól meg pláne, úgyhogy elkezdett tombolni, én meg az egyik négylábas felugrásnál megadtam magam. Elég nagyot zökkentem. Míg én próbáltam összeszedni magam, apu elindult értem, mert látta, hogy Remi lovas nélkül rohan haza, közben a tanárúr is kérdezte (vagyis odakiabált), hogy hogy vagyok. Szerencsére nem lett semmi bajom azon kívül, hogy beszorult a levegő. Beszálltam az autóba, majd bementünk a tanyába. Remit a karámnál találtuk meg, én pedig felültem rá, már csak azért is, hogy nehogy azt higgye, hogy miután ledobta a lovast, vége van a munkának, meg hát azért is, mert ilyenkor vissza kell szállni.

Még a rozsföldön (régebben lucernás / legelő) lovagoltam Remivel, vágtánál néha bebakolt (de nem ért váratlanul). Közben apu fényképezett. Miután Remi a mély homok miatt eléggé leizzadt, leléptettem, majd lenyergeltem és beengedtem a karámba.

Krist vendégségben
2015. szeptember 8., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Miután Krist felborult a Zsófis terep után, úgy döntöttem, hogy nyugdíjazom. Persze ettől még kevésbé hajtós, kutyás terepekre megyünk. Csak „öregesen”. Illetve, ha már pihenés, akkor fedeztessük be. Megkérdeztem pár lovas ismerőst, hogy érdemes-e még ilyen korban (22 évesen) fedeztetni. Az páran azt mondták, simán, a mások pedig erősen ellenezték. Végül megkérdeztük P.M.-et, Vagány tulajdonosát, hogy mit gondol. Ő azt mondta mehet, ám ezentúl elviszi magához, hogy összeengedje a csődörrel, és akkor történjék a fedeztetés, amikor annak ideje van.  21-ére beszéltük meg, hogy elviszi magához Kristet, de az átcsúszott hétfőre. Amikor Krist gond nélkül felment a futóra, kicsit meglepődött. Több hisztire számított. Még megkapta az egy zsák zabját, aztán kigördült a futó.

Innentől kezdve Remi három napig depresszióban volt, alig evett, elég sűrűn hívta az anyját, illetve a kezdetben sokat tombolt. Mindezek ellenére a meleg napokon átvittem a kecskékhez, ott mégis társaságban van. Viszont ragaszkodóbb lett hozzám. Mondjuk ez a lovagláson nem változtatott semmit, de talán kevesebbet hisztizett, kevésbé húzott az elején hazafelé. Ezért egy nagyon szuper, laza kétórás, 16 km-es terepet tettünk meg gyönyörű tájjal és ismeretlen helyekkel. Csupán egy rossz szavam van rá: az út háromnegyed részénél találkoztunk két lóval, akik karámon belül tartózkodtak. És Remi onnan egy tapodtat se mozdult. Próbálkoztam mindennel, erősebb csizma, fejét elhúztam oldalra, hogy egyensúlyából kitérítsem, pálca. Semmi, sőt még neki állt feljebb. Jobb híján leszálltam róla és kivezettem a nem olyan messze levő kövesútra. Ott felszálltam a hátára és irány haza. Hazafelé találkoztam M. Pistivel, beszélgettünk egy kicsit. Otthon lenyergeltem, megkapta a zabját és ennyi.

Pénteken felhívtuk M.-t, mikor mehetünk ki hozzá meglátogatni Kristályt, de éppen nem volt a tanyán. Viszont így szólt: „Ennél a lónál aranyosabbat még nem láttam. Oda megy, ahova én szeretném, a vezetőszárat egyszer sem feszítette meg ellenkezésül…”

Másodikán viszont ő hívott minket: megtörtént a fedeztetés, aznap is és előtte nap is. Kétszer is! Egyszer kézből, egyszer pedig szabadon.

Ezek után még egy hétig maradt Kristály. Ma hozták haza, én sajnos az egyetem miatt nem lehettem ott, de apum elmesélése alapján nagyon örültek egymásnak, rohangáltak a karámban.

Még a papírokat kell elrendezni és onnantól kezdve nincs más dolgunk, csak várni.

A lenti képek azután készültek, miután Kristet elvitték. Az oldalsó kép, pedig terepes.

Csurom vizesen gyönyörű panoráma
2015. augusztus 5., szerda
Olvasási idő: 4 perc

Tegnap megbeszéltük Zsófival, hogy ma tartunk egy lovas napot. És hogy ő a Kristályra fog felülni. Aztán addig variáltam magamban, hogy úgy döntöttem, rábeszélem a Remire. Hatra beszéltük, hogy jön. Ma négykor rákezdett az eső, úgyhogy azon izgultam, hogy eláll-e, meg felszárad-e valamennyire hatig, mert mint már ismert, Remi eléggé pocsolyafóbiás. Szerencsére így történt, de azért Zsófi rákérdezett, hogy tuti jöjjön-e. Mondtam, hogy persze. Be is futott, én pedig vázoltam a tervet: ő megy Remivel. Először húzta a száját, de végül beleegyezett. Gyorsan kipakoltuk a cuccost, majd apu segítségével (Zsófi részéről) felnyergeltünk. Beszélgettünk, léptünk, ügettünk, ők vágtáztak, csináltunk jó pár képet. Tetszett Zsófinak Remi mozgása, azt mondta, érezni rajta az ügető beütést.

Olvass tovább!

Életveszélyes
2015. július 15., szerda
Olvasási idő: 3 perc

Mondta anyu, miután végignézte, hogy szerencsétlenkedik Remi a vasút előtt. Kezdődött mindez úgy, hogy apu mondta, hogy kimegy a földre traktorral, mert jön Vili bácsi, vinni a szénát. Én meg mondom, megmutatom neki a Remit (milyen hülye). Fel is nyergeltem őt angolba, majd el is indultunk. Gondoltam, hogy nem megyek a lucernán, mert elkezd vágtázni, aztán elkezd rodeózni, nekem meg ahhoz nem volt túl sok kedvem. Szépen mentünk lépésben, ügetni is próbáltam, de nem nagyon akart, úgyhogy lépés tovább. Aztán L. bácsinál a fiúk épp a Simsont túráztatták, amit Remi nem tudott mire vélni, úgyhogy leugrott a lucernaföldre. Próbáltam visszairányítani a betonra, de mielőtt rálépett volna, folyton egy ugrás kíséretében csinált egy hátraarcot. És nem egyszer próbálkoztam vele.

Olvass tovább!

Lovat cseréltünk
2015. július 12., vasárnap
Olvasási idő: 3 perc

Mivel tegnap nem csinált semmit Remi, ezért felajánlottam Zsófinak, mi lenne, ha ma kipróbálná Remit, én meg megyek Kristályon. Ebben közrejátszott az is, hogy mivel régen lovagoltam western nyeregben, ezért kegyetlen izomlázas volt a belső combom és a hátam, ami miatt egy kis megnyugvást kerestem Kristen. Egyébként Zsófi örömmel egyezett bele, hogy Remire üljön.

Apu segítségével felnyergeltük a lovakat, majd elindultunk. Zsófi az elején túl gyorsnak tartotta Remi lépését, én meg rávilágítottam, hogy hát ezért szoktunk mi mindig annyira elől lenni. Elindultunk a lucernáson. Zsófi beleegyezésével kezdtünk el ügetni / vágtázni. Remi elvitte vágtában balra, én meg korrigáltam, hogy rövidebb szárat vegyen fel, mert bár western felszerelést használnak, attól még angol szárkezeléssel kell irányítani a lovat.

Olvass tovább!

Vízbe csábítós terep
2015. július 11., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Ma rögtön lovas verseny és mozi után öltöztünk, nyergeltünk és ültünk lóra. Mára Sóstót és környékét terveztük. Odafelé a lucernáson szép nyugisan vágtázgattunk (tényleg rájött a lassú vágta lényegére), aztán a betonon léptünk. A vasútnál Remi kicsit ráparázott a sínekre, de Krist után átsétált rajtuk. A vasút után rögtön lekanyarodtunk balra és a göröngyös talajon léptünk tovább. Én Zsófinak mutogattam, hogy na, ebbe fog Krist felbotlani és a legtöbb be is igazolódott. Miután a szembe jövő néni összeszedte a kutyáját és elhagytuk őket, elindultunk ügetésben / vágtában, de Remi mindig valamiért bestoppolt és Krist is szórakozott Zsófival, így maradtunk a lassabb ügetésnél, majd később a szűkebb résznél visszaváltottunk lépésre. A főútnál kérdeztem Zsófit, hogy elinduljunk hazafelé, vagy menjünk át az úton a város felé. Neki mindegy volt, úgyhogy természetesen tovább mentünk. Itt már óvatosan mertünk ügetni / vágtázni, de azért figyeltem Remi jelzéseit, mikor akad ki a kerítésen belüli kutyák ugatásától, de nem történt semmi baj.

Hazafelé bementünk a Sóstóra, én már a kapunál leszálltam, mert nem volt teljesen kinyitva a két szárny és nem hittem, hogy koccanás nélkül átérünk rajta. Bent a parton próbáltam Remit becsábítani a vízbe, de nem sikerült, pedig egészen a széléig odamerészkedett nagy unszolásomra. Fröcsköltem rá a vizet, ő meg az orrával hangosan fújtatott, de nem sikerült meggyőzni. Na majd máskor, máshol (mert a Sóstóban nem lehet állatot úsztatni). Közben persze Zsófi Kristet nyüstölte, de ő is ellenkezett. Mint mindig. Aztán fényképeztünk, vagyis Zsófit fényképeztem. Majd elindultunk hazafelé. Én továbbra is vezettem Remit a hátsó kijáratig, csak utána ültem fel rá. A vasúttól már ugyanaz volt, mint az elején: betonon lépés, lucernán vágta, de ezentúl gyorsabban mentünk.

Most kevesebbet, 8 km-t tettünk meg kicsivel több, mint egy óra alatt. A lovak se izzadtak le annyira, én viszont eléggé izomlázas voltam, már lovaglás előtt is, utána meg pláne.

A kép Zsófi Instagramjáról való.