Már harmadik éve, hogy apuval vadászatra járok hajtóként, de csak most jutott eszembe, hogy mi lenne, ha Beni is velünk tartana. Ennek a felvetésnek az is az apropója volt, hogy a nyáron a gyerekek lufit durrogtattak az udvarban, a durrogó hangtól pedig Beni bemenekült anyu szobájába. Így hát volt egy célom is azzal, hogy Benit el szerettem volna vinni egy vadászatra.
A reggeli gyülekezőhelyen nem engedtük ki a kocsiból, (ahogy a többi kutya sem volt kiengedve), de a teríték helyszínén, ahonnan elindultunk, ahogy mindenki, mi is kiengedtük a kutyát, ám míg a legtöbb kutya szabadon volt engedve, én a biztonság kedvéért pórázra fogtam őt.
Aztán a megbeszéltek szerint felálltunk az erdő előtt, majd rendezkedés után vezényszóra elindultunk. Ahogy gyalogoltunk, a távolban elhangzottak puskalövések, amire Beni csak fülelt. Tovább gyalogolva kb. az erdő közepén elfutott előttünk egy nyúl, amire a mellettünk gyalogló vadásztársunk rálőtt.
Nem meglepő módon Beni erre majdnem kirántotta a pórázt a kezemből, de pár jutifalattal és nyugodt hozzábeszéléssel valamennyire sikerült őt megnyugtatni. Tovább folytatva a cserkelést, apu is lőtt egy nyulat, de Beni magasról tett rá.
Az erdő után megint felálltunk egy vonalba, hogy a nyílt vetésen menjünk tovább, itt viszont az volt a „rossz”, hogy a hang jobban terjedt, így még ijesztőbb volt a kutya számára. Menet közben apu lőtt még egy nyulat, így mi elmentünk érte, de Benit először nem érdekelte, majd megpaskoltam a nyuszit, hogy nézze, szagolja meg, erre ráharapott, de rögtön vissza is dobta a földre.
A vetés végén várt minket a reggelink, ami elég nagyszabású volt. Reggeli alatt kikötöttem a kutyát egy fához (ahogy a többiek is), majd a társaságot fotóztam. Mikor nagyjából mindenki megreggelizett és a többi kutyu is körülöttünk szaladgált, én is elengedtem Benit, bár féltem, hogy mit fog csinálni. Szerencsére nem csinált nagyon semmit: lepisilt néhány kocsigumit meg nagyjából követett, amerre mentem. Közben az elnök kutyája folyton kötözködött vele, mire rámorgott, de a vizsla csak nem bírt magával, így Beni elég erősen odakapott, de nem lett baj, viszont onnantól meg folyton ugatta a Benit. Ettől a kis incidenstől eltekintve eléggé felengedett, látszott rajta, hogy már nem stresszel annyira.
Elérkezett a továbbindulás pillanata: mindenki felült a futóra, Beni természetesen a padra, apu mellé ült. A kutya másik oldalán egyik ismerősünk ült, aki Benit szólongatta, mire ő reflexből orron nyalintotta, mire nevettünk egy jót.
Rövid kocsikázás után (lefagyott az arcom a menetszélben) felálltunk a szőlősorok előtt. Itt már Beni mintha picit bátrabb lett volna, de mindezt a közelben eldördülő fegyver porrá zúzta, úgyhogy innentől kezdve, mikor meg kellett állnunk a többiek miatt, folyton rám akart mászni és folyton pacsizott. Apu itt is lőtt egy nyulat, elmentünk érte, de csak szétharapdálta szegény nyuszkót.
A szőlős után egy újabb vetésen gyalogoltunk keresztül. Itt is sajnos sokat kellett állni, Beni továbbra is rám akart mászni, de néha viszont körülöttem sétálgatott a puskadurrogás ellenére.
Mikor elértünk a vasúthoz, a vasút túloldalán felpakoltuk a terepjárókra az elejtett vadakat, majd mi is többedmagunkkal felültünk egyre, hogy visszamenjünk a reggeli helyszínére, ahol átültünk a futóra és visszamentünk a teríték helyszínére, ahol a kocsikat hagytuk.
Itt is elengedtem Benit, illetve apura bíztam, mivel én drónoztam, így nem tudtam volna rá figyelni. A vadászmester a beszéde után felszólította puskával rendelkezőket (beleértve aput is) egy sortűzre, ami alatt én szintén drónoztam, így a kutya nem volt pórázon, és ezt szerencsére csak utólag tudtam meg. Viszont Beni nem csinált semmit. Úgyhogy büszke vagyok rá.
A séta alatt, miután eldörrentek a közeli lövések, Beni folyton meg akart előttem állni keresztben, és ez kissé megnehezítette az előrehaladást, illetve állandóan nekidőlt a lábamnak, ami miatt mindig a fejét ütöttem a combommal lépés közben. Az első pár dördülés után már nem nagyon ugrott meg, illetve a folytonos rám mászást és pacsizást nem számítva végig engedelmes volt. Miután szabadon engedtem füttyre mindig figyelt és jött, ha hívtam, egyébként teljesen magát adta: mindenkitől simogatásért kunyerált.
Összességében azt kell mondjam, hogy büszke vagyok rá, ki fogom még vinni vadászatra, bár belőle már nem lesz vadászeb, de ezt nem is bánom, így is örülök, hogy együtt vagyunk. A puskalövéstől való nem megijedést pedig gyakoroljuk a hajtások során.