FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Gondolatok az I. félév margójára
2022. 01. 31. • Egyetem
Olvasási idő: 4 perc

Arra gondoltam, hogy miután minden vizsga megvan és mielőtt elkezdődik az új félév, írok egy rövid összefoglalót az elmúlt félév tapasztalatairól.

Félév befejezése, vizsgák

A Futószárazás és a Lovas képzésének alapjai / Bevezetés a lovassportokba, illetve a Gimnasztika vizsgákat az utolsó konzultáción ejtettük meg (ráadásul a Futószárazást a csoport nagy része – köztük én is – hibátlanra írta meg), bár még egy lovaglással “tartozik” Zupi, tekintve, hogy a szél miatt le kellett fújni (haha) a vizsga lovaglást. A ló egészségvédelméből nem volt semmi (majd következő félévben), hanem Lóanatómiából kellett leadni a jegyzettervezet lektorálását. Pedagógia I.-ből sem kellett vizsgázni, ez is következő félévre marad. Humán anatómiából volt egy elearninges vizsga, ami nekem elsőre sikerült, de másodjára már mindenkinek megvolt. Lovastornából beadandót kellett írni a lovastorna történetéből, én ezt külföldi forrásokból oldottam meg. Lósportokból aláírást kaptunk. És hát maradt a Lovaskultúra alapjai, amivel a fele csapat (és én is) nagyon megszenvedett. Beugróként be kellett adni egy beadandót egy kiválasztott művészeti alkotás történetéről, ami a lakóhelyünkön található. Ezt a feladatot mindenki sikeresen megugrotta, a vizsga azonban egy fokkal nehezebb volt. Először úgy volt, hogy egy előre megbeszélt időpontban fel kell menni az egyetemre és szóbelizni fogunk, azonban a vizsgaidőszakra hoztak egy olyan szabályt, hogy a pandémiára való tekintettel nem lehet szemtől szemben szóbelizni, csak írásban lehet vizsgázni. Végül megegyeztünk ebben, és kaptunk egy olyan ígéretet, hogy kapunk tételeket, amik végül nem érkeztek meg. Így hát kb. vakon mentünk dolgozatot írni, nem tudtuk, mire számítsunk. Végül csupán kérdéseket kaptunk meg egy rövid esszéfeladatot. Első körben nekem nem sikerült a dolgozat, így még egyszer fel kellett menni az egyetemre, de másodjára már mindenkinek meglett a vizsgája.

Olvass tovább!