03.01. Második hete van nálunk és egyszerűen belopta magát a szívünkbe. Az előző róla szóló bejegyzést ott hagytam abba, hogy az első estéjét a vadászházban töltötte, majd a másodikat és a harmadikat is, de a harmadik estén reggelre széttolta a ládákat, úgyhogy értelmetlen lett volna tovább ott tartani éjszakára, így hát átkerült az istállóba (aminek a macskák – akik ott reggeliznek – nemigen örültek). Már az első pár napban kitűnően kiismerte magát, követi aput mindenhova (még ahova nem is szabadna, mint a tyúkudvar és a konyha), sok időt tölt az irodában, ahol is apuék ellenőrzés alatt tudják tartani, hogy ne üsse el senki. A bent töltött idő alatt mindent megrágott, amit talált, így a kábeleket és a fontos papírokat gyorsan fel kellett pakolni. Az ügyfelek lábát és simogató kezeit sem kíméli éles fogacskáival, bár erről igyekszem hétvégente leszoktatni. Borzas szőre miatt mindenki kuvasznak nézi.
A hétvégére hoztam haza neki játékot: három labdát (kettő tömöret és egy műanyag csipogóst), kötelet és egy kötélből kialakított macit, ezekből egyenlőre csak a csipogós labdát és a kötelet kapta meg. Mindkettőért odavan és ami a legnagyobb boldogságom, hogy (néha egy kis kitérővel) visszahozza, ha eldobom. Kaja szempontjából is megviccelt minket, ugyanis ahogy Sz. tanácsolta, apu odaadta neki beáztatva a vele kapott zacskónyi tápot, de azt nem ette meg (egyébként Beni sem). Apu elment az állatboltba utánpótlásért, ahol az eladó azt mondta, hogy az a táp nem jó, de itt van egy másik és az biztos jó lesz. Na, azt sem eszi meg. Hanem a Lidl-s macskakonzervet… Két másodperc alatt!
A tyúkokat és a két kisbárányt imádja kergetni, mindegyikkel „csak” játszani akar – egyenlőre… A lovakhoz is oda mer menni, Remi még pürrög rá.
A héten megtalálta a szabadon levő cipőket, azokat széthordta tanya-szerte. Az irodában felfedezte apu fontospapíros papírládáját, onnantól kezdve benne pihent. A macskák is előmerészkedtek, sorban osztják neki a pofont, ha túl közel kerül hozzájuk. Pedig ő csak játszani szeretne… Ezen felül megcsócsálta anyu frissen vásárolt árvácskáit is (örült is neki anyu). Apu megpróbálta vele a pórázt, nem nagyon tetszett a kutyának. A hétvégén nálunk volt a szezonzáró vadászbuli, elláttak a tanításával és a puskalövés szoktatásával kapcsolatban tanácsokkal (végső soron nem mi fogjuk vadászatra kiképezni, de a hozzászoktatás már kölyök korban fontos), ennek megfelelően elkezdtem minél hangosabban tapsolni, de csak érdeklődve néz rám (ez jó). Ma a vásárból kapott egy nyakörvet, csak hogy szokja az érzést (csak felügyelettel van rajta, hisz nem véletlenül nincs/nem volt egyik kutyánkon sem nyakörv). Hellyel-közzel felfogja a Kifelé!-t, már mondogatom neki az Ül!-t, az Add ide!-t (játéknál), és a Hozd ide!-t. A Nem!-et is kezdi kapisgálni, ezt főként harapdáláskor mondom neki. Egy két jól sikerült taslival nagyjából leszokott a lábamról és a cipőfűzőmről (bár szerintem ez még megerősítést igényel). Beni rámorog, ha valamit eszik, egyébként teljesen közönyös vele szemben, nem megy bele a játékba. Viszont ha Tarzannal labdázok, féltékenységből ő is utána megy és felkapja a labdát, de félúton visszafelé kiköpi, innentől Tarzan hozza vissza.
03.15 Múlt héten fogott egy vakondot és meg is ette. Mindezt apu mesélte el, én pedig olyan büszke voltam rá. Mármint nem azért, hogy megette, hanem hogy ügyes volt és vadászott.
Kertészkedik, úgyhogy hosszú idő után újra le kellett takarnunk a virágágyást ráccsal, hogy megelőzzük a további ásásokat.
Kevesebbet harap, de még mindig oda tud kapni, ilyenkor próbálok gyors reflexekkel rászólni.
A pórázzal már jobban van, de még nem fogom neki rövidre, csak hagyom had szokja a határokat.
Segít a lovak körül, főleg a körkarámozást szereti. Ilyenkor Remit kergeti, amivel lépésben nincs is baj, de amikor gyorsabb jármódban megy a ló, akkor már kénytelen vagyok vezetőszárra fogni a kutyát, hogy egyrészt ne ijessze meg a lovat, másrészt a ló ne tapossa el őt. Egyébként Remény nagyon türelmes a kicsivel és figyel rá, aminek örülök (Benit és a macskákat ezzel szemben megkergeti).
Legújabb szórakozása a csúszdázás, amit még a múlt héten fedezett fel. Először feltettük a csúszda pallójára, aztán ösztönöztük, hogy csússzon le és ez annyira megtetszett neki, hogy rögtön vissza is akart mászni, így hát (a lábai miatt, hogy ne erőltessük meg őket) segítettünk neki visszamászni, majd rögtön ment is a csúszdához és csúszott le és újra és újra.
A labdát és a kötelet továbbra is lelkesen hozza, aminek nagyon örülök. A többi játékát még mindig nem adtuk oda neki, tartogatjuk még későbbre.
A macskák most már megszokták. Van egy kedves pajtása, a kis szürke lány (kisMézi), szegénynek a nyaka tiszta seb, de elvannak egymással. Tarzan kergeti, néha utoléri a macskát, ha bedurvul a kutya, akkor a macska ordít, a kutya meg kap pár pofont. A többiek meg nem hagyják magukat, csak szimplán taslit osztogatnak, de Tarzan zokon sem veszi.
Beni mintha már kezdene felengedni. Néha már enged a játéknak, bár legtöbbször még mindig ledorgálja a kicsit. Tarzan persze nem sértődik meg és nem hagyja magát, ugyanúgy cseszteti tovább a Benit.
A barik és a tyúkok kergetéséről szerencsére gyorsan leszokott.
Egyébként meg olyan, mint egy hirtelen növésű tinédzser, aki nem tud mit kezdeni a hosszú végtagjaival – sokat borul, esik-kel. Néha vicces pózokban tud aludni vagy lelógni a matracról, de a legaranyosabb a csuklása.
Kalandos egy hónapunk volt vele, de mindnyájan imádjuk őt.
