Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.

Aztán kettőkor, mivel már reggel óta nem találtuk a macskát, nem is jött be reggel enni, elkezdtük őt keresni. Se a tárolóban, se a műhelyben, se a szobában, de még a kamrában sem volt (pedig az utóbbi két helyre nem mehet be). Fogtam a létrát, és felmásztam a kinti WC tetejére, ahonnan fel tudom bontani a padlás tetejét, ahol is a kismacskák vannak egy lyukban, a lambéria és a szigetelés között. Ott nézelődtem befelé, amikor a lyukból egyszer csak előtűnt két zöld szempár. Én akkorát ordítottam. Persze, hogy a Margit bukkant elő.

Aztán ma három felé kellett volna szakadnom, ugyanis egyszerre kellett volna lennem a barátnőm ballagásán, a hódmezővásárhelyi állattenyésztési kiállításon, és Szabinak a buliján, ahol a környék városok lovasai gyűltek össze. Természetesen az első volt a legfontosabb, meg persze a lovas találkozó, amiről csak ma reggel hallottam, pont a ballagásra indulás előtt. Így azt beszéltem meg magammal, hogy majd a barátnőmnél leszek, aztán majd 4-5 körül elmegyek a találkozóra. Így is volt. 5-re hazaértem, gyorsan átöltöztem, kötőfékkel együtt felnyergeltem Kristet és indultam is. Negyed óra alatt át is értem, de már alig voltak. Ott volt M. Pisti, V. Fanni, a téglagyáriak, meg Móric Norbival. Elbeszélgettem a lányokkal, aztán sötétedéskor szedelőzködni kezdtem, hogy indulok haza. Erre mondta Fanni, hogy mutassam meg a többieknek Krist ügetését. Tettem vele pár gyors kört, az utolsónál akkorát satufékezett, hogy alig bírtam a nyeregben maradni. Mindezt két fekete keréknyom miatt, ami előttünk húzódott. Leszálláskor kérdezte Norbi, hogy miért nem ülök fel a Móricra. Eléggé ódzkodtam tőle, mivel beszélgetéskor láttam, hogy rodeózott alatta a ló. Győzködött, hogy nyugodtan üljek fel rá, nem fog semmit csinálni. Mondom: hát jó. Zsófi kezébe nyomtam Kristály kantárszárát és felültem a Móric határa. Először csak lépésben szoktam őt, majd Norbi biztatására beindítottam vágtába. Nagyon jó volt rajta vágtázni, már csak azért is, mert rajta sosem vágtáztam, még akkor sem, mikor átlovagoltam vele hozzánk. Úgy gondolom, Norbi személyében megtalálta a megfelelő lovast a hátára. Pár szuper kör vágta után visszaadtam őt Norbinak. De még mindig nem indulhattam haza, ugyanis Zsófi szeretett volna Kristályon lovagolni. Először próbálkozott vele, de miután nem jutottak közös nevezőre, elmagyaráztam neki Krist "szabályait". Ezután már nagyon szépen mentek. Pár kör után helyet cseréltem Zsófival, majd el köszöntem a társaságtól és elindultunk haza. Nem siettünk. Nagyon jó volt a sötétben lovagolni, úgy hogy csak a Hold fénye látszott. Halványan, de sejlett az aszfalton az árnyékunk.