Oké, ez így elég hülyén hangzik, de örülök, hogy leestem a lóról.

Történt ugyanis, hogy vasárnapi edzésen Imivel megbeszéltük, hogy mivel pénteken tud legközelebb jönni, ezért hétfőn vagy kedden kimegyek Reménnyel terepre, hogy ne csak az idomítás legyen.

Végül ma tudtam felülni, de így kb. sötétedés előtt 1 órával. Felnyergeltem Remit, aztán gondoltam, hogy miért ne jöjjön a Lujzi velünk, legalább kitombolja magát. Fel is tettem Lujzira a kötőféket és kiengedtem, majd felraktam Remire a kantárt és felültem rá.

Lujzi szokás szerint legelt, tombolt, a kutyákat kergette (Bogyó nagyon meg is volt ijedve), így indultunk el a kutyákkal együtt a minimális körre, de ezúttal a kinti földek felől indultunk el.

Lujzi fel alá rohant, még a betonon is, de szerencsére az autósok jófejek voltak, bár el tudom képzelni a morgást a bajszuk alatt.

Mentünk a földesútra, Lujzi legelt, meg körülöttünk volt, mi ügetünk kicsit Remivel. Következett a mögöttünk lévő tanya melletti erdős-kacskaringós rész, ami a kanyarok miatt nem nagyon belátható. Nem is volna ezzel baj, azonban Lujzi mindig előre megy és mivel Remi nem látja őt, ezért felspannolja magát.

Most is ez történt, Lujzi eltűnt az egyik kanyar után előttünk, erre Remi elkezdett vágtázni alattam és épp utolértük a haflingit, amikor Remi bebakolt alám, én pedig a válla felett legurultam róla előre. Egy pillanatig az volt bennem, míg kapaszkodtam, hogy csak meg ne taposson, de szerencsére nem történt semmi. A fejem koppant egy nagyot a kemény úton, de a kobak megvédett.

Rögtön felálltam, közben Lujzi elvágtázott, Remi meg így nem tudta, mit csináljon, tétovázva indult el a másik ló után, végül aztán mindketten elindultak hazafelé. Felhívtam anyut, hogy ne ijedjen meg, megy haza a ló, közben a két kutyával már hazafelé tartottam én is.

A hátsó kapunál fogtam meg végül Remit, mindketten a kapu körül legelt. Láthatólag egyiknek sem lett baja. Besétáltam velük hátul a karámhoz, Remit kikötöttem kantárostul (nem jó, de na) és Lujzit kergettem, aki végül nagy kegyesen engedte magát megfogni és bevezettem őt a helyére. Sötét volt az egész ló, annyira leizzadt a nagy rohangálásban.

Persze nem hagytam ennyiben a dolgot, visszaültem Remi hátára és volt még annyi időm, hogy valóban megtegyük a minimális kört. Ezúttal viszont a szokásos irányba indultam el vele és a kutyákkal és kb. amint kiértünk a kinti kapun, már elkezdtem vele ügetni, hiszen már be volt melegedve. Csináltam vele még lépésből vágtát, meg gyakoroltuk a támaszkodást ügetésben. Ügyes volt. A túlsó oldalon, a játékboltosok felől indultunk haza, itt találtam meg a két ló nyomát. A hosszú szakaszon vágtáztam vele, majd a mi földünk melletti szakaszon is. Mindkettő jól esett.

Azért örülök egyébként, hogy leestem és így estem le, mert már nagyon régen történt (sok évvel ezelőtt) és az esés már eléggé a mumusom volt. Jó, ebben az is közrejátszik, hogy szerencsére nem lett semmi bajom. Viszont annyira tisztán történt: nem készültem rá, bakolt, én meg lent voltam a földön. A korábbiakkal ellentétben most nem érzem azt, hogy meg lennék ijedve vagy félnék és ennek tökre örülök.