Három és fél évvel az előző macskás bejegyzés után azt hiszem, illik egy újabb összefoglalót írni.
Az akkori csapatból már csak Lucifer és Roki, alias Lenke maradt meg. Yodi két héttel az után tűnt el, hogy tavaly kimentem Amerikába. Herceget elütötték, Rozit pedig a kutyák ölték meg. Cincit, Garfieldot és Margitot tavasszal láttuk utoljára.
Mivel mikor hazajöttem, nem volt kedvenc macska (akivel alhatok) a tanyában, ezért pár héttel a hazaérkezés után az egyik ügyfelünktől hazahoztunk három kiscicát: Manci, Mézit és Husit.
Először az istállóban voltak elszállásolva, de a tél és a hideg közeledtével beszoktattuk őket a házba, hogy minden este a szobámban aludjanak. A rend az volt, hogy nem sokkal sötétedés után (ha előzőleg nem vittem be kézben), akkor behívtam őket, alvás előttig apuval voltak, majd ahogy mentem aludni, jöttek át az én szobámba.
Tavaly kereken egy félév alatt lettünk sokmacskások: ma szám szerint nyolcan vannak. Garfield (a kandúr), Margit (a nem normális), a négy „kicsi”: Yoda, Lucifer, Herceg és Rozi. És a két jöttment: Lenke és Cinci.
Garfieldról sose volt sok szó, hiszen ő nem annyira vesz részt az életemben, mint a többi macsek. Kandúr, és a fogalomhoz tartozó összes tulajdonság rá vall: feltápláljuk, ekkor eltűnik egy időre, majd csontsoványan, csapzottan hazajön és újra élvezi a vendégszeretetünket. Nagyon fél a kutyáktól, ezért csak akkor merészkedik elő, amikor nincs semmi mozgás a tanyában. Egyébként egy nagyon dorombolós, bújós fiúka, csak éppen ölben nem szeret lenni.
Már előzőleg eldöntöttük, hogy nincs szükségünk több cicára, ezért főleg a nőstények ivartalanítása volt a fontos. Miután Margit újból lefialt (a kicsik nem maradtak meg), a V. doki tanácsára vártunk két hetet, míg ő műthető állapotba került. Kedden volt a műtét a tanyán, szerencsére nem kellett őket rendelőbe vinni (bajos is lett volna). Persze nem voltam otthon (suli), így csak anyáék írtak, hogy ivartalanítva vannak a cicák. Kivéve három macsekot: KisCincit, Lucifert és Garfieldot. Az utóbbi főként azért nem volt műtve, mert szétkarmolta apu hátát, na meg el is menekült.
Nem lesz varratszedés, magától esik majd ki. Viszont szegény Mimit, eléggé megkínozta a doki (nem találta a petefészket). A többieké viszonylag „szépre” sikerült.
Ma viszont hazajöttem. Hát nem repesnek a boldogságtól, eléggé görnyednek össze – mondjuk ez érthető is.
10.10: Szépen gyógyulgatnak a lányok sebei, Lenke meg Margit varratai már leestek, Miminek is szépen gyógyul (mondjuk nála aggódtam, mert eléggé csúnyán néz ki, de hát macskából van…)
Mához pontosan egy hónapja jött hozzánk Lenke. Igen, jött. Ugyanis a fiúk hátul, a fóliánál pakolták a szalmabálákat, amikor egy kiscica odasétált hozzájuk és hangosan nyávogott. Anyuja valószínűleg a szomszéd macska lehet, de nem tudunk semmit. Elvileg egyszer később látták a fiúk a testvéreit, sőt állítólag a tanyába is bejöttek, de azon kívül sosem.
Apu már felvette, mikor én odamentem hozzájuk. Átvettem tőle és bújt, dorombolt a cic. Bevittem őt az udvarba, azzal a szándékkal, hogy megtartjuk őt is. Nem nagyon tetszett neki a többi macska jelenléte. Először is adtam neki enni (akkor még be kellett őt tenni a kemencésbe, mert nem tudott felugrani az ablakpárkányra), természetesen konzervet, nem akartam szenvedni a tejjel. Ahogy telik az idő, közben egy kicsit nagyobb lett, úgyhogy ma már megoldja a bejutást.
Az első három nap, ha nem látott egy ideig, akkor felmászott a vékony akácfára, jó párszor le kellett onnan szedni. Aztán felhagyott vele.
Mindent megeszik. Mármint a macskáknak való dolgokat, de tényleg mindent. Ez a többi cicára nem igazán igaz, ők továbbra is válogatósak. Ha meghallja a hangomat, jön… mit jön, rohan hozzám és közben persze nyávog. Mindig csak nyávog. Beszélgetünk. Amint elhallgatok, nyávog egyet.
Újabban beszokott a konyhába. Tudja, hogy honnan jönnek a finom falatok. Azt is tudja, hogy jó anyuval jóban lenni. Sokszor van láb alatt, párszor már a farka bánta, mire nyávog egy hatalmasat és sértődötten kivonul az udvarra, hogy pár perc múlva visszajöjjön követelni a kaját. Mert követel. Addig ül, nyávog és néz azokkal a nagy szemeivel, míg el nem éri a célját.
Ha felveszem, megint máshogy nyafog és van, hogy egy kis időre el is hallgat. Általában fel szokott ülni a vállamra és onnan nézelődik.
Pimasz kis jószág. Odamegy, pofozza a nagyokat, harapdálja őket. Mikor a nagyok megunják őt, lebirkózzák és odébbmennek, lefekszenek, a kicsi meg követi őket. Margit viszont nem bírja. Lenke általában a farkát szokta pofozni, aztán Margit lefújja és elmegy. Mikor meg velem játszik, akkor egy idő után harapdál (nem fáj), aztán nyalogat. Annyira aranyos ilyenkor.
És az egészben az a gyönyörű, hogy egy kiscica, aki korábban sose látott embert, odajön hozzánk, dorombol és hízeleg. Kíváncsi vagyok, hogy nagyobb korában is fog-e ennyit nyávogni.